29 cikk rendezése:
1. cikk / 29 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
2. cikk / 29 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
3. cikk / 29 Többszörös megjelenés tilalma a kivitelezés időszakában
Kérdés: A Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti tilalom csak az ajánlattételi időszakra, illetve az ajánlatra vonatkozik, vagy a kivitelezés időszakára is? Ha az ajánlattevő nem nyer, a kivitelezés időszakában részt vehet a nyertes ajánlattevő alvállalkozójaként a kivitelezésben?
4. cikk / 29 Nyilatkozat alvállalkozóról
Kérdés: A 2011. évi CVIII. törvény 128. §-ának (2) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő a teljesítés során kizárólag a 10 százalék feletti alvállalkozót köteles bejelenteni, tekintettel a 40. § (1) bekezdés b) pont szerinti nyilatkozatra, vagy a 10 százalék alatti alvállalkozókról is köteles nyilatkozni, ha a teljesítés a 2015. évi törvény hatálya alá is benyúlik?
5. cikk / 29 Külső szakember, leendő munkavállaló bevonása alkalmassági követelmények igazolására
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd később a szerződés teljesítésébe. Elegendő-e, ha rendelkezésre állási nyilatkozatot vagy megbízási szerződést csatol az ajánlattevő a leendő munkavállaló vonatkozásában, és nem jelöli meg kapacitást nyújtó szervezetként?
6. cikk / 29 Gyártó bejelentése a közbeszerzésben
Kérdés: A gyártót be kell jelentenem közreműködőként az ajánlatomban?
7. cikk / 29 Ajánlatkérő eljárása versenykorlátozás esetén
Kérdés: Az 1996. évi LVII. törvény (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról, Tpvt.) 11. §-a rendelkezik a gazdasági versenyt korlátozó megállapodás tilalmáról. Egy többszakaszos közbeszerzési eljárás során, ahol az ajánlatkérő keretszámot határozott meg, nem versenykorlátozó-e az, ha a részvételi szakaszban jelentkezést benyújtó ajánlattevők közül például három cégnek részben azonos a tulajdonosi köre, illetve a céget jegyző személye is? Mennyiben más a helyzet akkor, ha az eljárás időszakos előzetes tájékoztatóval indul – amely nem tartalmaz még információt a keretszámra vonatkozóan –, részvételi szándékát a fent megjelölt kör nyújtja be, és az ajánlatkérő a részvételi felhívásban kívánja korlátozni az ajánlattételi szakaszba jutók körét? Ez esetben lehet-e szó versenykorlátozásról? Amennyiben bármelyik esetben felmerül a verseny korlátozása, mit kell tennie az ajánlatkérőnek?
8. cikk / 29 Kizárólagos jog jogosultjának megjelenése ajánlattevőként ugyanazon eljárásban
Kérdés: Ha egy gazdasági szereplő egy közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítésében közvetlenül részt venne, ám mivel tevékenységét kizárólagos jog alapján végzi, és egyben kizárólagos forgalmazója és gyártója is egy szoftvernek, így a Kbt. 3. §-ának (2) bekezdése szerint kivételnek tekinthető, emiatt az ajánlattevő nem nevezi meg alvállalkozóként a részvételre jelentkezésében/ajánlatában, akkor ez a gazdasági szereplő ugyanabban az eljárásban lehet-e részvételre jelentkező/ajánlattevő?
9. cikk / 29 10 százalék feletti, bejelentett alvállalkozó mellőzése
Kérdés: Az ajánlat benyújtását követően dönthetünk-e úgy, hogy a szerződés teljesítéséhez mégsem veszünk igénybe alvállalkozót? (10 százalék feletti alvállalkozó-igénybevételt jeleztünk az ajánlatban.)
10. cikk / 29 Alvállalkozók nevesítése, igénybevétele
Kérdés: A hatályos jogszabályok szerint a 10 százalék alatti alvállalkozót nem kell nevesíteni, csak megjelölni azt a munkarészt, melynek teljesítésében részt vesz. Nem áll ellentétben ezzel a szerződésnek az a rendelkezése, miszerint az ajánlattevő (vállalkozó) köteles az ajánlatkérőt (megrendelőt) előzetesen tájékoztatni a munkák azon részéről, amelyek tekintetében alvállalkozói szerződés(eke)t kíván kötni? Továbbá, hogy csak a megrendelő által jóváhagyott, megrendelőnek bemutatott alvállalkozók vehetők igénybe?