6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Referenciamegosztás közös ajánlattétel esetén
Kérdés: Közös ajánlattétel esetében a referencia milyen arányban osztható meg?
2. cikk / 6 Referenciát igazoló szervezet teljesítésben való részvételi arányának vizsgálata
Kérdés: Jól értelmezzük, hogy a Kbt. 2017. január 1. napjától hatályos 65. § (9) bekezdésének utolsó mondata speciális szabályt tartalmaz az ugyanezen bekezdés első mondatában foglaltakhoz képest a referenciára vonatkozó követelmény igazolása kapcsán? Másképpen fogalmazva: a referencia alkalmassági követelményt igazoló szervezet vonatkozásában elegendő, ha e szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében, így az ajánlatkérő a bírálat során nem köteles vizsgálni az ajánlatban csatolt szerződés/előszerződés alapján a teljesítésben való részvétel mértékét, pusztán a teljesítésben való részvétel tényét elegendő megállapítani?
3. cikk / 6 Alvállalkozói teljesítés aránya építési beruházás esetén
Kérdés: A módosított törvény szerint az 50 százalék felemelkedett 65 százalékra. Ez azt jelenti, hogy a saját teljesítésen felüli értéket kell figyelembe vennem, vagy az új szövegben az alvállalkozói bevonás mást jelent? Számomra nem egyértelmű a szövegcsere.
4. cikk / 6 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének aránya
Kérdés: Előírhatom-e az 50 százalékos szabály alkalmazása mellett, hogy azokra az ajánlattevő nem vehet igénybe kapacitást nyújtó szervezetet?
5. cikk / 6 Alvállalkozói teljesítés aránya építési beruházásnál
Kérdés: Építőipari cég vagyunk, kisszámú alkalmazottal. Indulnánk egy tenderen, de az alkalmazottainkkal nem tudjuk teljesíteni a szerződést. Milyen arányban vehetünk igénybe alvállalkozót a teljesítéshez?
6. cikk / 6 Referenciaigazolás módja
Kérdés: Milyen formában igazolható a referencia?