9 cikk rendezése:
1. cikk / 9 Nevesített alvállalkozó megjelölése magánszemélyként EKR-ben
Kérdés: Nevesített alvállalkozót tilos megjelölni magánszemélyként az EKR-ben?
2. cikk / 9 Kapacitást biztosító által bevont szakemberek mint alvállalkozók
Kérdés: Az ajánlatkérő azt kéri tőlünk, hogy alvállalkozóként vonjuk be azokat a szakembereket, akik a kapacitást biztosító által kerülnek bevonásra. A szakemberek a kapacitást biztosító szervezet munkatársai. Meg kell ezt tennünk?
3. cikk / 9 Szubalvállalkozó bejelentése
Kérdés: Szubalvállalkozó bevonása esetén van-e az ajánlattevőnek bejelentési és nyilatkozattételi kötelezettsége az ajánlatkérő felé?
4. cikk / 9 Kiszállító státusza közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Ajánlattevők vagyunk, szerződéseink szerint partnereink a telephelyükre leszállítva kapják cégünktől az eszközöket. A szerződés teljesítéséhez nagy részben a Magyar Posta szolgáltatását vesszük igénybe, amely a helyszínekre napi rendszerességgel kiszállítja a feladott csomagokat. Ebben az esetben a Magyar Posta alvállalkozónkká válik? Be kell jelentenünk az eljárásban, vagy valamelyik kivételbe beleszámítható?
5. cikk / 9 Kapacitást nyújtó szervezet/személy és alvállalkozó regisztrációja az EKR-ben
Kérdés: Megkövetelheti-e az ajánlatkérő, hogy az ajánlatban megjelölt kapacitást nyújtó szervezet/személy és a teljesítés során igénybe venni kívánt alvállalkozó regisztrálva legyen az EKR-ben annak ellenére, hogy a rendszer lehetőséget ad arra kapacitást nyújtó természetes személy, valamint alvállalkozó esetében, hogy regisztráció nélkül vigyük fel az ajánlatadáshoz szükséges adatait?
6. cikk / 9 Alvállalkozó megjelölése, cseréje
Kérdés: Az ajánlatunkban megjelölt alvállalkozót minden esetben meg kell jelölni a szerződésben? Lehet cserélni később?
7. cikk / 9 10 százalék alatti alvállalkozó megjelölése
Kérdés: A teljesítéshez alvállalkozót kívánunk igénybe venni, de a közreműködés mértéke 10 százalék alatti lesz. Meg kell neveznünk ezt az alvállalkozót? A kiírásban ezt kérte az ajánlatkérő.
8. cikk / 9 Alvállalkozó megjelölésének kötelezettsége tevékenységi kör hiányában
Kérdés: A szerződéses feltételekben kötelezően előírt közbeszerzés tárgyától eltérő egyéb tevékenységek végzésére, mely nem volt alkalmassági feltétel, a nyertes ajánlattevő a Kbt. 40. §-a (1) bekezdésének a)-b) pontok szerinti nyilatkozatában nem jelölt meg alvállalkozót, ugyanakkor e tevékenységek végzésére a cégkivonata alapján nem jogosult. Úgy nyilatkozott, hogy a kérdéses tevékenységeket saját maga kívánja végezni, és a szerződéskötés időpontjáig cégkivonatába bejegyezteti. Helyesen járt-e el az ajánlatkérő vitarendezésünk elutasításával? Amennyiben a szerződéskötést követően sem történik meg a tevékenységek bejegyzése, élhetünk-e jogorvoslati lehetőséggel?
9. cikk / 9 Részvételi jelentkezésben nem szereplő alvállalkozó megjelölése az ajánlatban
Kérdés: Részvételre való jelentkezés után meg lehet-e jelölni az ajánlati szakaszban új, 10 százalék feletti alvállalkozót, amely nem szerepelt a részvételi jelentkezésben, és nem alkalmasság igazolásához szükséges? A második szakaszban keresett meg minket egy cég, hogy szeretne velünk dolgozni, és nevesítését kérte a mi ajánlatunkban. Megteheti ezt?