Tartozás ledolgozása súlyos szerződésszegést követően

Kérdés: Közműfejlesztés építési beruházás nyertes ajánlattevője a vállalkozói szerződés alapján 30% előleget kapott. A teljesítés során két részszámla lett kifizetve. Az előleg, valamint a három részszámla összege a teljes vállalkozói díj 82%-a volt. A vállalkozó azonban a 3. részszámla kifizetését követően levonult a munkaterületről, és félbehagyta a beruházást. Az önkormányzat által felkért szakértő megállapította, hogy a beruházás készültségi foka 62%-os. Az önkormányzat felszólította a vállalkozót, hogy a készültségi foknak megfelelően ismeri csak el a teljesítést, és a korábban kifizetett összeg és a készültségi fok közötti különbözetet kéri visszafizetni. A vállalkozó erre nem volt hajlandó, így az ajánlatkérő bírósághoz fordult. A bírósági eljárás során a vállalkozó egyezségi ajánlattal állt elő, miszerint a tartozását "ledolgozza", vagyis nem pénzben teríti meg a tartozást, hanem "természetben". Érinti-e ez a megoldás az eredeti közbeszerzési eljárás alapján megkötött vállalkozói szerződést? Amennyiben az ajánlatkérő úgy dönt, hogy tud munkát adni a vállalkozónak, de ennek értéke a közbeszerzési értékhatárt eléri, hogyan kezelhető ez közbeszerzés szempontjából?
Részlet a válaszából: […] ...kötbérezni, másrészt az előleget visszakövetelni. További lehetőség, hogy a Kbt. 63. § (1) bekezdés c) pont alapján a későbbi közbeszerzésekből kizárható, azaz valójában az ajánlatkérőnek lehetősége van nem igénybe venni az érintett vállalkozó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 6.

Értékhatárok egyes ajánlatkérők esetében

Kérdés: Ha egy önkormányzat vagy a NEAK kiír egy közbeszerzési eljárást árubeszerzésre, akkor melyiknél milyen uniós értékhatárt kell figyelembe venni? Ha egy adott évben köt velem szerződést, de a teljesítés a következő évre is átnyúlik, akkor ezt hogyan számolja el az ajánlatkérő az értékhatárnál?
Részlet a válaszából: […] ...az eljárást megindító hirdetményt közzétette, vagy a hirdetmény nélküli eljárást elindította, azt az évet "terheli" az adott beszerzés becsült értéke, tehát nem kerül elszámolásra a következő években. Mivel a kérdés árubeszerzésre vonatkozik, úgyszintén...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. március 8.

Szerződés megszüntetése vis maior körülményekre hivatkozással

Kérdés: Megszüntetheti-e az önkormányzati ajánlatkérő közös megegyezéssel a közbeszerzés eredményeként megkötött építőipari kivitelezési szerződést akkor, ha a nyertes ajánlattevő vis maior körülményként hivatkozik az időközben bekövetkezett, az orosz-ukrán háborúval összefüggő építőipari áremelkedésre és hiányra, avagy ilyen esetben az ajánlatkérőnek a szerződésszegéshez fűződő jogkövetkezményeket kell alkalmaznia az őt terhelő igényérvényesítési kötelezettség alapján?
Részlet a válaszából: […] ...megfelelő módosításával, hiszen a feleknek elsődlegesen erre, és nem a jogviszony felszámolására kellene törekedniük. A Kbt. a közbeszerzés eredményeként megkötött szerződés módosítását szűk körben teszi lehetővé. Eszerint a szerződés új...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 14.

Használt termék beszerzésének közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: A Kbt. 5. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti ajánlatkérő esetén, amennyiben használt árut kíván beszerezni közbeszerzési értékhatár felett, kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatnia?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés alapján a beszerzés tárgya eléri a 15 millió forint nettó értéket, így a Kbt. 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján tartozik a törvény hatálya alá az ajánlatkérő.A Kbt. 5. § (1) bekezdésének c) pontja szerint a törvény alapján közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. július 18.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...csak a kiemelt fontosságú módosításokat veszi sorra:– a Kbt. 75. §-ának (2) bekezdése rendelkezik az olyan ajánlattevő közbeszerzési eljárásban való kizárásának lehetőségéről, amely ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Egybeszámítási szabály értelmezése

Kérdés: Az egybeszámítási szabály értelmezésében vannak-e előremutató jogorvoslati esetek a hatályos törvény gyakorlati alkalmazására vonatkozóan?
Részlet a válaszából: […] ...érdekes esetre hívnánk fel olvasóink figyelmét a Közbeszerzési Döntőbizottság által a közelmúltban, az egybeszámítási szabállyal kapcsolatosan meghozott határozatok közül. Ezek érdekessége, hogy – különösen az építési beruházások kapcsán – továbbgondolja...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. február 20.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...változások várhatók a szerződésteljesítésével kapcsolatosan.Az egyes fontos változásokat az alábbiakban ismertetjük.– a közbeszerzési szerződést a közbeszerzési eljárás alapjánnyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Eljárás egy beszállító alkalmassága esetén 2009. április 1-je után

Kérdés: Én úgy látom, hogy az új törvényben már nem szerepel nevesítve az április 1-jéig hatályos Kbt. 296. § b) pont kivételi körként. Nem tudom, így milyen más lehetőség lenne, hogy elkerüljük a közbeszerzést, ha műszaki sajátosságok miatt csak egy cég képes szállítani a szükséges berendezést.
Részlet a válaszából: […] ...vannak, azaz csaka nemzeti értékhatár másfélszereséig terjedhet a becsült érték, továbbá azalábbi esetekben lehet lefolytatni a beszerzést nemzeti eljárásrendben, melyfeltételek valamelyike együttesen kell, hogy érvényesüljön az előbb említettértékhatárral. A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. május 18.

Eljárásfajták a Kbt. módosítását követően

Kérdés: Úgy hallottuk, hogy a Kbt. módosítása eredményeként teljesen más eljárásfajták lesznek, mint korábban. Melyek ezek, illetve mi a változás lényege, és az mikortól érvényes?
Részlet a válaszából: […] ...esetekben alkalmazható, mikor is az eljárás becsült értékenem érheti el a nemzeti értékhatár másfélszeresét. A fentiek szerinti beszerzési rend alkalmazásának feltételeia következők: az ajánlatkérő hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárástalkalmazhat, ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. február 23.

Egy ajánlat tárgyalásos eljárásban

Kérdés: Nem vezet-e visszaélésre az, ha tárgyalásos eljárásban csak egy ajánlat érkezik, és az ajánlatkérő az egyetlen ajánlatot tevővel tárgyal? Összeegyeztethető-e ez a közbeszerzés jogintézményével, indokával?
Részlet a válaszából: […] ...sem jogsértést. Az viszont márkomoly problémát jelent, ha amiatt van egy ajánlattevő, mert az ajánlatkérőerre az egyre "írta ki a közbeszerzést", azaz olyan feltételeket támasztottakár az alkalmassági követelmények meghatározásakor, akár a közbeszerzésiműszaki...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 24.
1
2