Tervezési szolgáltatások egybeszámítása

Kérdés: Hogyan kell a különféle tervezési szolgáltatásokat egybeszámítani a Kbt. 18. §-ának (2) bekezdésére tekintettel? Hogyan értelmezzük a műszaki-gazdasági funkcionális egység fogalmát a tervezési szolgáltatások esetében? A korábbi gyakorlat szerint a szolgáltatás hasonlósága alapján egybeszámítottuk az adott évben jelentkező valamennyi magasépítési tervezési szolgáltatást. A Közbeszerzési Hatóság részekre bontás tilalma alkalmazásához kiadott útmutatója azt írja, hogy a szolgáltatások esetében nem a hasonlóság a vizsgálat elsődleges szempontja, hanem az egy közös cél, vagyis ugyanazon építési beruházáshoz kapcsolódó valamennyi tervet (engedélyes, kiviteli), még ha ezek elkészítése nem is egy időben merül fel, egybe kell számítani. De ha egy adott évben több különböző építési beruházáshoz kell kiviteli terveket beszereznem, amelyek nyilvánvalóan nem egy közös cél megvalósítását szolgálják, akkor e tervezési szolgáltatások becsült értékét a szolgáltatás hasonlósága miatt már nem kell egymással egybeszámítani?
Részlet a válaszából: […] Először is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Kbt. 2013. júniusi módosítása (a módosított rendelkezések 2013. július 1-én léptek hatályba) megszüntette az ún. egybe­számítást. Helyette a részekre bontási tilalmat vezette be – megjegyezzük, a közbeszerzési irányelvek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Egybeszámítási kötelezettség hasonlóság okán

Kérdés: Egybe kell-e számítani hasonlóság okán az alábbi eszközök beszerzését: terepjáró, számítógép, telefonközpont, vízhatlan ruha, építési eszközök (talicska, gumicsizma), generátor, mobil gát stb., tekintettel arra, hogy a beszerzési tárgyak különbözőek ugyan, de a beszerzés célja ugyanaz? (A beszerzési tárgyak egybeszámítva elérik a nemzeti értékhatárt.)
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 2013. július 1-jén hatályba lépett legutolsó módosítása megváltoztatta az egybeszámítás eddigi szabályait. A módosítást a 2013. évi CXVI. törvény tartalmazza.Az új szabályok a következők:– tilos a törvény vagy a törvény Második Része alkalmazásának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.

Egybeszámítás a Kbt. módosítását követően

Kérdés: A módosítás az egybeszámítási szabályokat jelentősen megváltoztatta: többek között ilyen az egyidejűség – amit az ajánlatkérő az éves tervhez tudott kötni – figyelmen kívül hagyása. Az ajánlatkérőnek folyamatosan kell beszerezni bizonyos árukat a tevékenysége ellátásához. Az eddigi gyakorlat szerint a szerződések lefedték a teljes időt, és nem feltétlenül naptári évre szóltak. Az egybeszámítást elvégezhetjük-e úgy, hogy a beszerzés évében összeszámoljuk valamennyi szerződés értékét az igény felmerülésétől függetlenül?
Részlet a válaszából: […] Az új szabály gyakorlatilag elveti az egybeszámítás logikáját, és a részekre bontás tilalmával új szemléletet próbál meghonosítani a hazai közbeszerzésben. Ennek lényege, hogy a cél a részekre bontás elkerülése, ha az annak érdekében történik, hogy az ajánlatkérő nem,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. augusztus 14.

Eljárás két, különböző időpontban benyújtott ajánlat esetén

Kérdés: Egy eljárásban egy ajánlattevőnek kettő, különböző időpontokban benyújtott ajánlatát bontotta fel az ajánlatkérő. A bontáson részt vevő ajánlattevő képviselője szóban jelezte, hogy a 2. benyújtott ajánlatát kéri figyelembe venni. Vagyis nem vonta hivatalosan vissza az első ajánlatát. Kérdésünkre az ajánlatkérő nem adott egyértelmű választ arra vonatkozóan, hogy hogyan kívánja ezt a helyzetet kezelni. Értékelhető-e ezen ajánlattevő (bármelyik) ajánlata?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatesetében nem nyilvánítható érvénytelennek a változat kizárólag azon az alapon,hogy a változat elfogadása esetén a közbeszerzés tárgya árubeszerzés helyettszolgáltatás megrendelésének vagy szolgáltatás megrendelése helyettárubeszerzésnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. június 7.

Összeférhetetlenségi nyilatkozattételi kötelezettség

Kérdés: Összeférhetetlenségi nyilatkozatot csak a bírálóbizottsági tagoknak kell aláírniuk, vagy az eljárásban részes más személyeknek is – például önkormányzati képviselő?
Részlet a válaszából: […] ...elkészítése során vagy az eljárás más szakaszában azajánlatkérő nevében nem járhat el, illetőleg az eljárásba nem vonható be aközbeszerzés tárgyával kapcsolatos gazdasági tevékenységet végző gazdálkodószervezet (azaz az érdekelt gazdálkodó szervezet), illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 31.

Közbeszerzésiterv-készítési szempontok

Kérdés: Milyen szempontok figyelembevétele szükséges a jó és használható közbeszerzési terv elkészítéséhez? (Elsősorban gyakorlati oldalról tesszük fel a kérdést.)
Részlet a válaszából: […] Természetesen az ajánlatkérő közbeszerzési szabályzatától ésaz általa beszerezni kívánt tárgyaktól, valamint azok becsült értékétől függőenaz alábbi gyakorlati tanácsokat tudjuk adni:1. A közbeszerzési terv azokat az elemeket kell, hogytartalmazza, amelyek feltétlenül...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Tervező mint műszaki szakértő a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Szakértő bevonása esetén lehet-e maga a tervező a műszaki szakértelmet megtestesítő személy a hármas bontásban?
Részlet a válaszából: […] ...más szakaszában az ajánlatkérő nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevontszemélyeknek, illetőleg szervezeteknek megfelelő – a közbeszerzés tárgyaszerinti, közbeszerzési és pénzügyi – szakértelemmel kell rendelkezniük.A (2) bekezdés értelmében az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 22.