Ajánlatmódosítás végső ajánlati ár és megajánlott darabszám változatlansága esetén

Kérdés: Tárgyalásos eljárás végén végső ajánlatot kellett tenni. A végső ajánlatban három épület felújítása szerepel. Az ajánlat tartalmazza, hogy egy-egy épület esetében hány ablakot építünk be. (Az ablakok mennyisége nem volt előírva a követelményben, csak az, hogy milyen fényviszonyokat kell a szobában biztosítani.) Az előírt fényviszonyokat épületenként 5, 7 és 9 darab, azonos méretű ablakkal biztosítjuk. A végső ajánlatban ezek az ablakdarabszámok szerepelnek. A végső ajánlat beadása után kiderült, hogy az egyik épület egyik szobájának alapterülete hibásan szerepel a számításban (ez a tárgyalás során beadott anyagokban és a végső ajánlatban is pontosan látható). Ajánlatmódosításnak számít-e, ha az ügyfél az alapterülettel kapcsolatos hibát észrevette, és kéri a megfelelő fényviszony igazolását, mivel az 1. számú épületben, ahol 5 darab ablak volt tervezve, további 1 ablakot be kell építeni, és ezt a 3. épületnél betervezett mennyiségből (7 darab) az egyik áthelyezésével akarjuk megoldani? Így az ablakok száma az 1. épület esetén 5 helyett 6 darab ablakra, a 3. épület esetében 7 helyett 6 darab ablakra módosul, de a 3. épületben a 6 darab ablakkal is biztosított az előírt fényviszony. A végső ajánlat ára és az összes megajánlott ablak száma változatlan, és mindössze egyetlen ablak beépítési helye változik.
Részlet a válaszából: […] ...értelmében a szerződést az eredetitartalomnak megfelelően kell megkötni. A 124. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint eredményesközbeszerzési eljárás alapján a szerződést a nyertes szervezettel (személlyel)- közös ajánlattétel esetén a nyertes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 13.

Kapcsolt vállalkozások többszörös megjelenése egy eljárásban

Kérdés: Többszörös megjelenésnek tekinthető-e és tiltott-e a kapcsolt vállalkozások külön-külön ajánlattevőként való pályázása egyazon közbeszerzési eljárásban?
Részlet a válaszából: […] ...(1) bekezdés alkalmazásában a Tpvt. 11. §-ánakmegsértését az ajánlatkérő alapos okkal különösen akkor feltételezheti, ha– a közbeszerzési eljárásban benyújtott legalább két ajánlattartalma az ajánlati felhívás és dokumentáció...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 6.

Dokumentációban szereplő szerződésnek meg nem felelés

Kérdés: A beszerzés tárgya építési beruházás. Általános egyszerű eljárás, tárgyalás nélküli. A műszaki tartalom nagyon pongyolán van meghatározva, bejárás nincs. A csatolt vállalkozási szerződést, ha aláírjuk, akkor elismerjük, hogy van megfelelő besorolású vezetőnk, továbbá rendelkezünk meghatározott jogosítványokkal, bizonyítványokkal. A szerződéstervezet szerinti jogosítványaink nincsenek, a biztosításunk is csak sima építési biztosítás. Nem kell sehol nyilatkozni, hogy elfogadjuk a tervezetet, vagy mit akarunk módosítani, és nem kérik, hogy aláírva csatoljuk a pályázati anyagba. Mi van akkor a szerződéssel, ha megnyerjük a munkát? Az értesítőben megjelenő feltételeknek megfelelünk. A szerződésben meghatározottaknak nem, de azokat nem is kérik.
Részlet a válaszából: […] ...feltételeire, a szerződés teljesítésére, a kért ellenszolgáltatásra,valamint arra vonatkozóan, hogy a nyertessége esetén a közbeszerzési eljárásalapján megkötött szerződés teljesítése céljából, e szerződésen alapulószerződéseiben saját magára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 30.

Hiánypótlás ajánlati biztosítékra

Kérdés: Az ajánlatkérő lehetőséget biztosított teljes körű hiánypótlásra, azonban az ajánlati biztosíték esetében úgy rendelkezett, hogy ott hiánypótlásra nincs lehetőség. Azaz ha az ajánlati biztosíték nyújtása nem igazolt, vagy a rendelkezésre bocsátását igazoló dokumentum tartalmilag vagy formailag nem felel meg a kiírásban foglaltaknak, az ajánlat érvénytelen. Nem diszkriminatív ez a kitétel?
Részlet a válaszából: […] ...nem az ajánlat eleme, hanem – mint írtuk- annak a feltétele, hogy az ajánlattevő egyáltalán ajánlatot nyújthasson be,jelentkezzen a közbeszerzési eljárásra. Ezzel szemben a hiánypótlás – a Kbt.83-84. §-ai alapján – kizárólag magára az ajánlatra vonatkozik,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. október 13.

Részszempontok értékelése

Kérdés: A részszempontokat azonos módszerekkel kell-e értékelni egy pályázaton belül? Hol található erre vonatkozóan iránymutatás, illetve hogyan szabályozza a kérdést a közbeszerzési törvény?
Részlet a válaszából: […] ...a következő címet viseli: Döntéstechnológiai útmutató a 2003. éviCXXIX. törvény (Kbt.) szerint lefolytatott közbeszerzési eljárások során a Kbt.57. § (2) bekezdésének b) pontja szerinti "összességében legelőnyösebb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. január 28.

Azonos tárgyú hiányok többszöri pótlásának lehetősége

Kérdés: Az ajánlatkérő eljárásában több alkalommal hiánypótlást rendelt el úgy, hogy azonos, korábban már hiányként megjelölt kérdésben hívta fel az ajánlattevőket hiánypótlásra. Megteheti-e (megtehette-e) ezt a közbeszerzési törvény szerint, vagy eljárása jogszabályba ütköző?
Részlet a válaszából: […] ...– amelyekgaranciális korlátok beiktatásával bár, de mégis meglehetősen nagy szabadságotadnak az ajánlatkérőnek az eredményes közbeszerzési eljárás lefolytatásaérdekében – a Kbt. 83. §-ának (1)-(8) bekezdései tartalmazzák a következőkszerint: –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. január 29.

Mérlegelési lehetőség a hiánypótlás biztosítása kérdésében

Kérdés: Lehet-e olyan referenciát pótoltatni, amely nem felel meg a kiírásnak, például olyan feltételezéssel, hogy az értéket esetleg elgépelték? Ha nem biztosítjuk a hiánypótlás lehetőségét, sikerrel támadhatják-e meg az eljárást az érintettek, illetve – mivel a hiánypótlási eljárás "időkiesést" okoz – célszerű-e "értelmetlensége" ellenére is biztosítani azt?
Részlet a válaszából: […] ...elfogadását. A Kbt. 83. §-ának (1) bekezdése szerint az ajánlatkérőnek azajánlati felhívásban rendelkeznie kell arról, hogy a közbeszerzési eljárásbanmegadja-e a hiánypótlás lehetőségét, továbbá hogy milyen körben adja meg azt.Az Európai Unióból...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 6.

Eltérő igazolási módok egy közbeszerzési eljáráson belül

Kérdés: Az ajánlatkérő a dokumentációban és ajánlati felhívásban eredeti vagy közjegyző által hitelesített beszámolót kért. A hiánypótlásban az egyik ajánlattevő cégtől csak másolat benyújtását kérte. Ez elfogadható-e vagy sem? Ugyanebben az eljárásban egy másik cégtől hiánypótlásként bekérte a pénzintézeti nyilatkozatot, mivel azt nem megfelelő tartalommal nyújtották be. Ez nem kizáró ok?
Részlet a válaszából: […] ...el egyszerűmásolatban, ugyanis az ajánlati kötöttségre vonatkozó rendelkezések miatt azajánlatkérő saját előírásaihoz kötve van közbeszerzési eljárásban. Az perszeelképzelhető, hogy az érintett ajánlattevő eggyel kevesebb példányban nyújtottabe a beszámolót, mint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. december 5.

Eljárás ismételten hiányos ajánlat esetén

Kérdés: Kérdésünk a hiánypótlással kapcsolatos, nevezetesen: hányszor kell kérni a pótlást, ha ismételten hiányos az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...jogszabályi rendelkezésekből egyértelmű, hogyaz ajánlatkérő több alkalommal is lehetőséget adhat a hiánypótlásra egy adottközbeszerzési eljárásban, de úgy is rendelkezhet az eljárást megindítóhirdetményben (felhívásban), hogy kizárja a hiánypótlást....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 24.