66 cikk rendezése:
1. cikk / 66 A FAKSZ tevékenységi köre
Kérdés: A közelmúltban hatályba lépett új, illetve módosított jogszabályok alapján eléggé nehezen értelmezhető a FAKSZ tevékenységi köre, jogköre. Az állami beruházási törvény és a Kbt. között hogyan határozzák meg együttesen, hogy milyen szabályokat kell követni? Pl. a FAKSZ milyen feltételek alapján jogosult önkormányzatok részére értékhatárhoz kötötten vagy kötetlenül építési beruházásokra irányuló közbeszerzési eljárást lefolytatni?
2. cikk / 66 Több elemet érintő szerződésmódosítás egy megállapodással
Kérdés: A Kbt. 141. § (3) bekezdésének első mondata értelmében jogszerűek lehetnek a következő, több elemet érintő szerződésmódosítások egyetlen szerződésmódosítás keretében? A szerződésmódosítás egyik eleme a szerződés értékének módosítását célozza a de minimis értékhatáron belül, amelyre vonatkozóan a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontját jelöljük meg jogalapként, míg a szerződésmódosítás másik eleme határidő-módosítást takar, amelynek jogalapjaként a Kbt. 141. (4) bekezdés c) pontját jelöljük meg, és annak megfelelően igazoljuk a módosítás okait. Esetleg további, harmadik elemként pedig pótmunkát, azaz további építési munkákat határozunk meg, amelynél a Kbt. 141. § (4) bekezdés b) pontja lesz a megjelölt jogalap, és annak megfelelően kerül a szükségessége igazolásra.
3. cikk / 66 Indokolási kötelezettség innovációs partnerség választása esetén
Kérdés: Kell-e indokolnom, ha innovációs partnerséget választok?
4. cikk / 66 Műszaki gazdasági funkcionális egység meghatározása, egybeszámítás
Kérdés: A településen több vis maior esemény történt, melyet öt alkalommal jelentettünk be vis maior pályázatra a település több pontján keletkezett károk helyreállítására. A helyreállítási munkálatok helyszínileg nem alkotnak egységet, a település különböző részein található út-, híd-, patak- és árok-helyreállításokat takarnak. Az árkok egy része oly módon vannak kapcsolatban, hogy a csapadékvíz elfolyását biztosítják a település különböző pontjain. Az a tény (az árkok esetében), hogy az árkok ugyanazon funkciót látják el, de földrajzilag nincs kapcsolat közöttük, megalapozza-e a műszaki funkcionális egységet? Az út és árok helyreállítását egybe kell-e számítani a település más részein található más út-, árok-helyreállításokkal? A hidak helyreállításának költsége műszaki gazdasági funkcionális egységet alkot-e az alatta található árok, áteresz, patak helyreállítási munkáival? A becsült érték meghatározásakor ezeket egybe kell-e számítani? Egybe kell-e ezeknek a munkálatoknak a költségeit számolni a település más részein található más út-, árok-helyreállításokkal? Az a tény, hogy mindegyik helyreállítási munka vis maior pályázati keretből (bár külön pályázatból) lett finanszírozva, megteremti-e a gazdasági funkcionális egységet? A felvázolt helyreállítási munkálatok becsültérték-meghatározásánál mi az, amit egybe kell számítanunk, mi az, ami gazdasági-műszaki szempontból funkcionális egységet alkot, és így egy beruházásnak minősül?
5. cikk / 66 Szerződésmódosítás több jogalapon
Kérdés: Mi a követendő megoldás akkor, amikor több jogalapja is lehet a szerződésmódosításnak? Hogyan kell eljárni? Mindenképpen kell választani egyet?
6. cikk / 66 Informatikai közbeszerzési terv feltöltése az EKR-be
Kérdés: Fel kell-e töltenem az informatikai közbeszerzési tervet az EKR-be? A közbeszerzési terv része-e az informatikai közbeszerzési terv, vagy a kettő független egymástól?
7. cikk / 66 Támogatott beszerzés közbeszerzés-kötelezettsége
Kérdés: Egy nem közbeszerzés-köteles cég vagyunk, többségi részben EU-s támogatást kapunk termékbeszerzésre. Három termék van, egy 9 M Ft, egy 26 M Ft és egy 250 M Ft értékű. Csak egy eljárás során tudjuk ezt megvalósítani? Milyen opciókkal, részajánlattétel lehetséges-e a beszerzés kapcsán stb.? Esetleg opció, hogy szétbontjuk három eljárásra, vagy a 9 és a 26 milliós tétel "kikerül" a közbeszerzés alól, és a nagy értékű beszerzést írjuk csak ki? (A termékek mind gépek, melyeket egymástól függetlenül veszünk meg, de egy üzemben, egy gyártósort támogatnak, vagy egészítenek ki.)
8. cikk / 66 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
9. cikk / 66 Eltérő értékhatárok figyelembevétele egy ajánlatkérő beszerzéseinél, tevékenysége függvényében
Kérdés: Előfordulhat-e, hogy ugyanazon szervezetnek más-más jellegű tevékenységeihez kapcsolódó beszerzései esetében más-más értékhatárokat kell figyelembe vennie?
Konkrétan: egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég sokrétű tevékenységet folytat. Például: a cég üzemelteti a helyi strandfürdőt, de feladatai közé tartozik a település autóbusz-közlekedésének üzemeltetése is. Az első esetben a klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárokat kell figyelembe vennie, a második esetben viszont – tekintettel arra, hogy a 2012. évi XLI. törvény 23. §-ának (1) bekezdése alapján ez utóbbit csak közszolgáltatási szerződés keretében lehet folytatni – a közszolgáltatókra vonatkozó értékhatárokat?
Konkrétan: egy 100 százalékos önkormányzati tulajdonban lévő cég sokrétű tevékenységet folytat. Például: a cég üzemelteti a helyi strandfürdőt, de feladatai közé tartozik a település autóbusz-közlekedésének üzemeltetése is. Az első esetben a klasszikus ajánlatkérőkre vonatkozó értékhatárokat kell figyelembe vennie, a második esetben viszont – tekintettel arra, hogy a 2012. évi XLI. törvény 23. §-ának (1) bekezdése alapján ez utóbbit csak közszolgáltatási szerződés keretében lehet folytatni – a közszolgáltatókra vonatkozó értékhatárokat?
10. cikk / 66 Fedezet ismertetésének joghatásai
Kérdés: Ha előre ismertetem a fedezetet, akkor megmarad-e a lehetőségem arra, hogy utólag megemelhetem azt, vagy később már nem lehet ezzel a lehetőséggel élni? Mi indokolja azt, hogy az új hirdetménymintába is bekerült egy olyan sor, hogy ha kevesebb a fedezet, mint a becsült érték, akkor azt indokolni kell – ami adott esetben nem csak az egybeszámítás miatt adódhat?