26 cikk rendezése:
1. cikk / 26 Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő
Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?
2. cikk / 26 Támogatott önkormányzat és támogatást nyújtó társulás beszerzése konzorciumban
Kérdés: Önkormányzatunk egy hazai forrású támogatásból közbeszerzés-köteles építési tevékenységet szeretne megvalósítani. A beruházást az önkormányzat egy, egyéb témákban is érdekelt társulásával közösen szeretné megvalósítani, oly módon, hogy a megvalósításához szükséges, valamennyi közbeszerzési tevékenység végzésével (műszaki ellenőr, közbeszerző projektmenedzser) megbízná a társulást. Kérdésként vetődik fel, hogy az önkormányzat mint támogatott (kb. 90 százalék) és a társulás mint a beruházás megvalósításához kb. 10 százalékos mértékű támogatást nyújtó által megvalósuló beruházásban létrejövő konzorcium megbízhatja-e minden közbeszerzési tevékenységgel a társulást? Lehet-e alkalmazni a Kbt. 29. §-ában meghatározott közös eljárást? Milyen módon kell a megbízást dokumentálni, vagy ilyen esetben a törvényből adódik, hogy a megbízott szabályzata, közbeszerzési terve stb., valamint egyéb dokumentumai alapján és elvárásainak megfelelően jár el a megbízott, a társulás? Ilyen esetben az esetleges szabálytalansági eljárás, és az abból adódó felelősség és terhek egyértelműen a megbízottat terhelik, vagy egyetemleges a felelősség? Mit jelent a 29. § (4) bekezdésében meghatározott együttes felelősség? Ha a társulás végül nem ad a beruházáshoz támogatást (a beruházás a támogatásból megvalósítható), de az önkormányzat megbízza a fenti feladatokkal a társulást (közbeszerzés lebonyolítása), akkor a társulás ajánlatkérőnek minősül? Utóbb ebből származhat-e az önkormányzatnak kötelezettsége? Ez esetben a közbeszerzés és egyéb feladatok ellátása szolgáltatási tevékenységnek minősül?
3. cikk / 26 Jogorvoslat szabályozása nemzetbiztonsági tárgyú beszerzésnél
Kérdés: Nemzetbiztonsági eljárás esetében milyen jogorvoslati szabály érvényesül? (Kérdésünk indoka, hogy jelenleg a törvény nem szabályozza ezt a kört.)
4. cikk / 26 Ajánlati ár kötelező vizsgálata
Kérdés: Az ajánlatkérőnek kötelező-e vizsgálnia az ajánlati árat abból a szempontból, hogy az aránytalanul alacsonynak minősül-e az új közbeszerzési törvény alapján? Erre külön fel kell hívnia az ajánlattevők figyelmét?
5. cikk / 26 Objektív alapú indokolás értelmezése állami támogatás esetén
Kérdés: Állami támogatást kaptunk a beszerzés tárgyához kapcsolódó szolgáltatás nyújtásához, ezért tudtunk kedvezőbb árakat adni, mint a többi ajánlattevő. Az ajánlatkérő indokolásunkat nem fogadta el, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította. Jogszerű volt az eljárása? Ilyen esetben mi az ajánlatkérő eljárásrendje?
6. cikk / 26 2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás
Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
7. cikk / 26 Nyilatkozat kkv-státuszról
Kérdés: Az ajánlatkérő nyilatkozatot kér tőlünk, hogy kis- és középvállalkozásnak minősülünk-e. A vonatkozó törvény szerint ugyan nem, de anyavállalatunktól függetlenül azok lennénk. Mi a megoldás, mit nyilatkozhatunk?
8. cikk / 26 Rezsióradíj alkalmazása
Kérdés: Kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
9. cikk / 26 Közszolgáltatók az új Kbt. rendszerében
Kérdés: Mit tudunk a közszolgáltatók szabályairól? Nem is lesznek vagy csak annyi, amennyi az új törvény XIV. fejezetében olvasható?
10. cikk / 26 Ajánlatkérő kötelezettsége kirívóan alacsony ár megadása esetén
Kérdés: A bontás alapján egyértelmű volt, hogy egy ajánlatban kirívóan alacsony árat adott meg az ajánlattevő a teljes munkára. Az ajánlatkérő ennek ellenére nem hívta fel arra, hogy ezt indokolja. Milyen következményekkel jár ez a mulasztás? Mit tehetünk ellene? És mikor?