98 cikk rendezése:
1. cikk / 98 Tervező összeférhetetlensége
Kérdés: A tervező (műszaki dokumentáció részét képező tervek készítője) árubeszerzés, szolgáltatásmegrendelés, ill. építési beruházás esetén mikor, milyen esetben minősül az eljárás előkészítésébe bevont személynek, és áll fenn vele szemben ebből adódóan olyan körülmény, amely összeférhetetlenséget eredményezhet? A tervező mikor, mely esetben képes befolyásolni az eljárás eredményét? A tervező közbeszerzési eljárás előkészítésébe történő bevonása mely esetben eredményez versenytorzulást?
2. cikk / 98 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
3. cikk / 98 Referencialevél helyettesíthetősége
Kérdés: Építési beruházás megvalósítására indított uniós nyílt eljárásban veszünk részt. Az ajánlatkérő felszólított minket a referencialevelek benyújtására. A referencialevelek begyűjtését megkezdtük, de az ajánlatkérő által a referencialevelek benyújtására vonatkozó határidőig nem érkezett meg mindegyik igazolás. Van arra lehetőségünk, hogy a saját nyilatkozatunkkal helyettesítsük a referencialevelet, ha egyidejűleg becsatoljuk a referencialevél megküldését kérő e-mailt?
4. cikk / 98 A műszaki egyenértékűség fogalmának értelmezése
Kérdés: Mit jelent a közbeszerzésben a műszaki egyenértékűség fogalma, és eltekinthet-e az ajánlatkérő egyenértékűségre való hivatkozással a saját maga által meghatározott méretkövetelményektől?
5. cikk / 98 Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége
Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
6. cikk / 98 Teljesítési részhatáridők módosításának jogszerűsége
Kérdés: A D. 166/2022. számú döntés alapján mi a véleményük: jogszerűtlen vagy sem a teljesítésre vonatkozó részhatáridők módosítása, korrigendum közzétételével?
7. cikk / 98 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
8. cikk / 98 Az ajánlatkérő lehetőségei összerendezetlen ajánlat benyújtása esetén
Kérdés: Lehet-e érvénytelenségi ok az, ha az ajánlattevő gyakorlatilag összerendezetlenül bocsát rendelkezésre egy halom dokumentumot, melyből az ajánlatkérőnek kell kibogoznia, hogy mely részre kerül a szakember benyújtásra és hol a műszaki tartalom?
9. cikk / 98 Az ajánlattevő vezető tisztségviselőjének elítélése, mint kizáró ok
Kérdés: Indulhat-e közbeszerzési eljárásban olyan cég, melynek elnök-vezérigazgatóját másik tagállamban jogerősen elítélték korrupció miatt? Mi történik, ha lemond? Indulhat a cég a későbbiekben? Vagy mindenképpen öntisztáznia kell? Öntisztázás esetén le kell mondania az érintett vezetőnek?
10. cikk / 98 Előzetes információgyűjtés céljából megkeresett gazdasági szereplő mint ajánlattevő
Kérdés: Lehet-e a közbeszerzési eljárásban ajánlattevő az a piaci szereplő, akit az ajánlatkérő az eljárás előkészítése során előzetes információgyűjtés céljából megkeresett, illetőleg akitől ugyanezen okból tájékoztató jellegű ajánlatot kért?