74 cikk rendezése:
1. cikk / 74 Lejárt keretmegállapodás módosítása
Kérdés: Keretmegállapodást kötöttünk nyomdai kellékanyagok szállítására 2021. januárban. A keretmegállapodás 2023. november 30-ig tart. A mostani tervezési adatok szerint a keretmegállapodásban meghatározott mennyiség nem fog kimerülni, ezért szeretnénk a megállapodást meghosszabbítani 6 hónappal. A pénzügyi vezetőnk előzetesen jelezte, hogy miután a 2024-es költségvetési évre vonatkozó költségvetés, amelynek részét képezi a közbeszerzési terv is, csak 2024. I. negyedévben kerül majd elfogadásra, nem áll módjában a fedezetről nyilatkozni. Nyilatkozat hiányában meghosszabbítható a keretmegállapodás?
2. cikk / 74 Összeférhetetlenség a tervező kivitelezésbe történő bevonása során
Kérdés: Azzal, hogy a 322/2015-ös Korm. rendelet 18. §-át hatályon kívül helyezték, ez egyben azt is jelenti, hogy a tervezőt nem lehet bevonni a továbbiakban a teljesítésbe, mert összeférhetetlen?
3. cikk / 74 Referencialevél helyettesíthetősége
Kérdés: Építési beruházás megvalósítására indított uniós nyílt eljárásban veszünk részt. Az ajánlatkérő felszólított minket a referencialevelek benyújtására. A referencialevelek begyűjtését megkezdtük, de az ajánlatkérő által a referencialevelek benyújtására vonatkozó határidőig nem érkezett meg mindegyik igazolás. Van arra lehetőségünk, hogy a saját nyilatkozatunkkal helyettesítsük a referencialevelet, ha egyidejűleg becsatoljuk a referencialevél megküldését kérő e-mailt?
4. cikk / 74 Szerződésmódosítás jogszerűsége előzetes nyilatkozattól eltérő előlegigény esetén
Kérdés: Jogszerű-e a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés módosítása arra figyelemmel, hogy a nyertes ajánlattevő részére a szerződés teljesítéséhez anyagot szállító külföldi piaci szereplő – előzetes nyilatkozatától eltérően – előlegre tart igényt, és ezt a nyertes ajánlattevő (teljes egészében) nem képes finanszírozni?
5. cikk / 74 Az ajánlatkérő lehetőségei összerendezetlen ajánlat benyújtása esetén
Kérdés: Lehet-e érvénytelenségi ok az, ha az ajánlattevő gyakorlatilag összerendezetlenül bocsát rendelkezésre egy halom dokumentumot, melyből az ajánlatkérőnek kell kibogoznia, hogy mely részre kerül a szakember benyújtásra és hol a műszaki tartalom?
6. cikk / 74 Felelősség a teljesítésbe más szakember bevonása miatti adminisztráció elmaradásáért
Kérdés: Kinek a felelőssége, ha az alkalmasságba és értékelésbe bevont szakember helyett mégis más teljesít, és ezt nem foglalják írásba a felek? Ez egy olyan kötelezettség, amit mindenképpen az ajánlatkérőnek kell tudnia, nem másnak?
7. cikk / 74 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
8. cikk / 74 Visszalépés szerződéskötéstől járványhelyzetre hivatkozással
Kérdés: Lehet-e hivatkozni a szerződés megkötésétől való visszalépés esetében a létező és releváns Covid-helyzetre?
9. cikk / 74 Hiányosan benyújtott hiánypótlás pontosítása felvilágosításkérés keretében
Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy a hiánypótlás után egy felvilágosításkérés keretében pontosítsam a hiányosan benyújtott hiánypótlást?
10. cikk / 74 A kizáró okok 2021. évi változásának hatása a korábban tett közjegyzői nyilatkozatokra
Kérdés: Az ajánlattevőnek ismét közjegyzőhöz kell mennie, ha hatályon kívül kerülnek a kizáró okok? Változtat-e a helyzeten, ha olyan nyilatkozatom van, ami általánosságban utal a Kbt. 62-63. §-aira, tehát nem részletezi azt?