Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...esetben mindkét fél visszaélhet ezzel a helyzettel, melynek megoldását a kérdés alapján az alvállalkozó hátráltatja. Saját nyilatkozat biztosítása ebben az esetben nem elegendő, hiszen a cél, hogy megegyezzenek a felek. Uniós forrás költése esetében gyakori, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Fedezet rendelkezésre állásának igazolása keretszerződés és kétszakaszos eljárás esetén

Kérdés: Rendelkezésre álló fedezet hogyan igazolható keretszerződésnél vagy kétszakaszos eljárásban?
Részlet a válaszából: […] ...a rendelet 17. § (2) bekezdésének a) pontja szerintiesetben a fedezetkezelői számlára történő befizetéssel, a bankgaranciabiztosításnak alapján a fedezetkezelői számlára történő utalás megjelölésével,vagy a biztosítási szerződés alapján kiállított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. február 1.

Új értelmező rendelkezések a Kbt.-ben

Kérdés: Tudomásunk szerint a módosítás számos új értelmezést vezetett be a közbeszerzési törvénybe, amelyek azonban nem egy időben lépnek hatályba. Kérdésünk, hogy melyek azok az értelmezések, amelyeket 2006. január 15-étől alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...a gyártásifolyamatokra és módszerekre vonatkozó követelményeket; építési beruházásesetében továbbá tartalmazniuk kell a minőségbiztosításra, a tervezésre ésköltségekre vonatkozó szabályokat, a munkák vizsgálati, ellenőrzési és átvételifeltételeit,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 27.