Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...esetben mindkét fél visszaélhet ezzel a helyzettel, melynek megoldását a kérdés alapján az alvállalkozó hátráltatja. Saját nyilatkozat biztosítása ebben az esetben nem elegendő, hiszen a cél, hogy megegyezzenek a felek. Uniós forrás költése esetében gyakori, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Minőségi paraméterek meghatározása a gyakorlatban

Kérdés: Sok esetben az értékelési szempontok kialakításánál (főleg szolgáltatás és építési beruházás során) gondot okoz az ún. "minőségi paraméterek" előírása a legjobb ár-érték arány kapcsán. A jótállás megajánlása általában nem elfogadott, pedig a hétköznapi életben is sokszor ez alapján részesítünk előnyben bizonyos megajánlásokat, és a jótállás, mint olyan, jellemzi is az elvégzett munka minőségét. Építési beruházásnál ez fontosabb lenne, mint például a megengedett "előteljesítés" versenyeztetése. Kényszermegoldásként gyakran előnyben részesítjük a képzettebb szakembereket (ami valójában nem javít a minőségen.) Van-e kialakult gyakorlat a témában?
Részlet a válaszából: […] ...környezetvédelmi és innovatív tulajdonságok, forgalmazási feltételek, vevőszolgálat és műszaki segítségnyújtás, pótalkatrészek biztosítása, készletbiztonság, a teljesítés időpontja, időszaka;– a szerződés teljesítésében részt vevő személyi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 14.

Biztosíték és kötbér

Kérdés: Kötelező biztosítékot kikötni az ajánlati felhívásban? Mi a különbség a biztosíték és a kötbér között?
Részlet a válaszából: […] ...fizetése esetére kikötött kötbérre a késedelmi kamat szabályait kell alkalmazni;– bírósági úton nem érvényesíthető követelés biztosítására kikötött kötbért bírósági úton nem lehet érvényesíteni – Ptk. 246-247....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 29.

Kötbérmérték saját eljárásrendben lefolytatott közbeszerzéseknél

Kérdés: Nem értem, miért 5 százalék a kötbér a saját eljárásrendről szóló útmutatóban, amikor az lehet több is? Inkább félreinformál, mint segít. Mi az álláspontjuk ebben a kérdésben?
Részlet a válaszából: […] ...száma.4. Az ajánlatkérő rendelkezik bármely nemzeti rendszerben akkreditált EN ISO 14001:2004 szabványnak megfelelő tanúsított minőségbiztosítási rendszerrel.Tekintettel a fenti előírásokra, szükséges a továbbiakban a vállalt személyek tevékenységének ellenőrzése,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 12.

Meghiúsulási kötbér előírhatósága

Kérdés: A Kbt. 126. §-a rendezi a szerződést biztosító mellékkötelezettségek körét. A Ptk. szerinti meghiúsulási kötbér előírható, figyelemmel arra, hogy a meghiúsulási kötbér is tulajdonképpen a szerződés teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként szolgál?
Részlet a válaszából: […] ...az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetéssel vagy bankgarancia biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizetőkezesség-vállalást tartalmazó –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Kötelező biztosíték közbeszerzési eljárásban

Kérdés: Kötelező-e biztosítékot kikötni közbeszerzési eljárásban?
Részlet a válaszából: […] ...kell,hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta. Az ajánlattevőválasztása szerint nyújtható bankgaranciában vagy biztosítási szerződés alapjánkiállított kötelezvénnyel, amely készfizető kezességvállalást tartalmaz, vagybefizethető a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Ajánlati biztosíték szabályozása

Kérdés: Változott-e az ajánlati biztosíték szabályozása 2010. szeptember 15-e után?
Részlet a válaszából: […] ...az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő félfizetési számlájára történő befizetéssel, vagy bankgarancia biztosításával,vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizetőkezesség-vállalásttartalmazó – kötelezvénnyel,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Jogorvoslat szerződésszegés esetén

Kérdés: Milyen jogorvoslatot kérhet az ajánlatkérő, ha a nyertes nem a megkötött szerződés szerint teljesít?
Részlet a válaszából: […] ...arendelkezésnek az érvényesülését is, amely az ajánlattevő számára építésiberuházás esetén előírja, hogy megfelelő felelősségbiztosítási szerződést kellkötnie [Kbt. 306. §-ának (2) bekezdése]. Összességében tehát ezekben az esetekben is arról van szó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. június 23.

Közbeszerzés értéke meghatározásának elmulasztása

Kérdés: Problémánk a következő: az ajánlati felhívásban nem szerepel a közbeszerzés értékének meghatározása. Az ajánlati biztosíték összege viszont több tízmilliós nagyságrendű. Jogszerű-e így a kiírás? Szerepelnie kell-e abban a közbeszerzés értékének, vagy elég, ha csak a dokumentáció tartalmazza azt? Emellett a közbeszerzés értéke és az ajánlati biztosíték nagysága milyen arányban kell, hogy álljon egymással? Van-e erre gyakorlati útmutató, illetve mikor eltúlzott az ajánlati biztosíték mértéke?
Részlet a válaszából: […] ...Kbt. 59. §-ának (3) bekezdésében így fogalmaz: abiztosíték mértékét az ajánlattevők esélyegyenlőségének biztosítása mellett, afelek ajánlati kötöttségének (76-77. §) a (4) bekezdés szerinti megsértéseesetére az ajánlatkérőnél – az ajánlatnak az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. március 10.