11 cikk rendezése:
1. cikk / 11 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 11 Érvénytelenség eljárásban részt vevő téves megjelölése miatt
Kérdés: Ha az ajánlatkérő a bontást követően észleli, hogy az ajánlattevő alvállalkozóként jelölte meg – közös ajánlattevő helyett – a 25 százalék feletti gazdasági szereplőt, akkor ajánlata érvénytelen?
3. cikk / 11 Visszalépés ajánlat benyújtását követően
Kérdés: Ajánlatot nyújtottunk be egy közbeszerzési eljárásban, de a benyújtást követően úgy döntöttünk, hogy mégsem kívánunk indulni. Mit tehetünk ebben az esetben?
4. cikk / 11 Ajánlat módosíthatósága írásbeli felvilágosítással
Kérdés: Az ajánlatkérő kérdésére adott írásbeli felvilágosítással módosítható-e az ajánlat?
5. cikk / 11 Ajánlattételi határidő lejárta után érkezett ajánlat elbírálhatósága
Kérdés: A Kbt. egyértelműen kizárja-e, hogy az ajánlattételi határidő letelte után beérkezett ajánlatokat az ajánlatkérő elbírálhassa? A gyakorlatban volt-e példa ilyen elbírálásra? Lehetséges-e, és ha igen, milyen indokkal az ajánlattételi határidő elmulasztásának igazolása?
6. cikk / 11 Hiánypótlás hibás ajánlati elem vonatkozásában
Kérdés: Lehet-e hiánypótlás tárgya az ajánlat hibásan benyújtott része?
7. cikk / 11 Bírálati szempont megadásának határideje "hirdetményes" tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Hirdetmény feladásával indított tárgyalásos eljárás esetén kötelező-e már a részvételi felhívásban megadni a bírálat szempontját, illetve részszempontjait, vagy elég azokat az ajánlattételi felhívásban közölni? (A közbeszerzési törvény 101. §-a alapján számunkra úgy tűnik, hogy elegendő később.)
8. cikk / 11 Szolgáltatási szerződések és közbeszerzés kapcsolata érvényes szerződés módosítása esetén
Kérdés: Villamosenergia-szolgáltató egy adott városban nem választható (egy van). Ha a becsült érték eléri a nemzeti értékhatárt, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást kell lefolytatni? Akkor is, ha az érvényben lévő (20-30 éves) szerződéseket, mondjuk teljesítményváltozás miatt kellene módosítani, avagy a szolgáltató névváltozása miatt?
9. cikk / 11 Ajánlatkérők kiválasztása, beadási határidő meghatározása egyszerű eljárásban
Kérdés: Mikrobuszt szeretnénk beszerezni 7500000 Ft értékben. Egyszerű közbeszerzési felhívásnál mi választhatjuk ki a három ajánlatkérőt? Az ajánlati felhívásban hány napos beadási határidőt kell megjelölni?
10. cikk / 11 Építési koncesszió sajátosságai
Kérdés: Építési koncesszióként meghirdetett közbeszerzésben az ajánlattételkor mire kell különösen figyelni, milyen speciális szabályok vannak az építési koncesszióval kapcsolatban?