Összegzés kiadásának határideje

Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
Részlet a válaszából: […] A bírálati időszak hossza nyílt eljárás, építési beruházás esetében 60 nap, mely 60 nappal meghosszabbítható a Kbt. 81. § (11) bekezdése és 70. § (2) bekezdése alábbi szabályai alapján:– a nyílt eljárásban nem lehet tárgyalni. A nyílt eljárásban az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. június 15.

DBR ajánlattételi szakasza a KEF portálon

Kérdés: Milyen módon zajlik a dinamikus beszerzési rendszer ajánlattételi szakasza a KEF portálon?
Részlet a válaszából: […] ...lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie, melyről a KKP visszaigazolást küld. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a KKP végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 4.

A felolvasólap tartalma

Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha a felolvasólapon nem szerepel külön a konzorcium összes szereplője, csak a konzorcium vezetője?
Részlet a válaszából: […] ...Amennyiben az ajánlatkérő az egyes konzorciumi tagok nevét, székhelyét stb. igényli a felolvasólapon, ennek oka, hogy a felolvasólapok a bontást követően nem tartalmazzák ezeket az adatokat, bár az EKR-ben az ajánlattétel során a gazdasági szereplők rögzítését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 14.

Ajánlat visszavonása, újra benyújtása

Kérdés: Hogyan tudom az ajánlatot visszavonni? Ha visszavonom, és mégis be akarom újra nyújtani, akkor az elejétől kell kezdenem az ajánlattételt?
Részlet a válaszából: […] ...eredeti ajánlat kerül újra benyújtásra, vagy a módosított ajánlat. Ahhoz, hogy a gazdasági szereplő ajánlattevőnek minősüljön, kapjon bontási jegyzőkönyvet, ajánlata elbírálható legyen, mindenképpen be kell nyújtania újra aktívan akár az eredeti, akár az új...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. június 20.

Árlista hibájának javítása

Kérdés: A bontást követően észleljük, hogy a részletes árlistánkba hibás tétel került. Két tételt felcseréltünk, azaz az egyik nagyon magas, a másik nagyon alacsony lett. A két termék árát más-más mennyiséggel kellett kalkulálni, tehát a csere a teljes ajánlati árat is változtatja. Nem a mérték érdekes, mert nem különösebben fontos a két termék, hanem az elv. Lehet ezt javítani? Milyen módon? Ha az egyik tétel így marad, aránytalanul alacsony lenne az ár. Javíthatjuk ezt a szerződés aláírása után?
Részlet a válaszából: […] A hiánypótlásra vonatkozó szabályok értelmében elvileg lehetne módosítani az egyes sorok árát.A Kbt. 71. §-ának (3) bekezdése szerint a hiányok pótlása csak arra irányulhat, hogy az ajánlat vagy részvételi jelentkezés megfeleljen a közbeszerzési dokumentumok vagy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 9.

Eljárás a felhívásnak nem megfelelő ajánlat benyújtása esetén

Kérdés: Az ajánlat nyitva érkezett az ajánlatkérő által megjelölt helyre, mivel az ajánlattevő nem tüntette fel, hogy a csomag tárgya közbeszerzési ajánlat, amelyet a megadott határidőig nem szabad felbontani – ahogyan az a felhívásban előírták. Az ajánlatot ezért érvénytelennek kell nyilvánítani a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján, vagy elegendő, ha az ajánlat beérkezésének módjáról jegyzőkönyvet vesz fel az ajánlatkérő, és a bontáson is ismerteti a beérkezés módját, egyebekben pedig úgy jár el, mintha szabályosan érkezett volna meg az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...előírások. Ugyanakkor fontos felhívni a figyelmet arra is, hogy maga a Kbt. is tartalmaz előírásokat az ajánlat benyújtásával és felbontásával kapcsolatban a 68. §-ában.A 68. § (1) bekezdése értelmében az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. március 8.

Kbt. 115. §-a szerinti eljárás építési beruházások esetén

Kérdés: Építési beruházások esetén hogyan változtak meg a Kbt. 115. §-a szerinti eljárás szabályai?
Részlet a válaszából: […] ...egyidejűleg – nyilvánosan közzétenni az eljárást megindító felhívást, a közbeszerzési dokumentumokat, majd – az ajánlatok bontását követően haladéktalanul – az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők nevét és címét, valamint az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. február 15.

Kiegészítő tájékoztatás jogszabályba ütközése

Kérdés: Mit lehet akkor tenni, ha a kiegészítő tájékoztatás szerinti válasz véleményünk szerint a Kbt.-be ütközik?
Részlet a válaszából: […] ...a fenti, első bekezdés szerinti határidőben és a (2) bekezdésnek megfelelően előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be az ajánlatok bontását követően történt eljárási cselekménnyel, keletkezett dokumentummal kapcsolatban, az ajánlatkérő a kérelem benyújtásától...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 17.

Felolvasólap és költségvetés pótolhatósága építési beruházásra irányuló beszerzéseknél

Kérdés: Építési beruházások esetén a végleges ajánlatok megtételekor a felolvasólapot és a költségvetést kell benyújtani. Hiánypótoltatható-e a felolvasólap, ha nem nyújtották be azt? Annak hiányában érvényessé nyilvánítható-e az ajánlat a költségvetési főösszesítő alapján? Másrészt, amennyiben csak a felolvasólap kerül benyújtásra, hiánypótoltatható-e a költségvetés? Harmadrészt (építési beruházás esetén), amennyiben a végleges ajánlat keretében benyújtott költségvetés hibás, alkalmazható-e rá a Kbt. 67. §-ának (8) bekezdése és milyen körben?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezésre áll az ajánlatban. A felolvasólap hiányában is kiderül egyértelműen az ajánlatból a vállalás mértéke, melyet a bontási eljáráson ismertetni kell.Fordított esetben már más a helyzet, hiszen nem a 67. § (7) bekezdésének b) pontjából...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 17.

Munkanapokban meghatározott határidő értelmezése

Kérdés: A Kbt. több helyen munkanapokban meghatározott határidő alkalmazását írja elő. Az így megadott határidő pontosan mikor jár le? Az utolsó nap 24. órájában, vagy az adott napon, a munkaidő végén? Nevezetesen például, ha az ajánlattevő vitarendezési kérelmet nyújt be, de az a határidő utolsó napján, munkaidő után érkezik meg az ajánlatkérőhöz, az határidőben benyújtottnak, avagy elkésettnek tekintendő?
Részlet a válaszából: […] ...az (1) bekezdés szerinti határidőben és a (2) bekezdésnek megfelelően előzetes vitarendezési kérelmet nyújtott be az ajánlatok bontását követően történt eljárási cselekménnyel keletkezett dokumentummal kapcsolatban, az ajánlatkérő a kérelem benyújtásától...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 20.
1
2
3
5