Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok igazolása a gyakorlatban

Kérdés: Az új Kbt. 62. §-ának (2) bekezdése szerinti kizáró okok igazolása kapcsán kérjük véleményüket. A 62. § (2) bekezdés a) pontja szerinti személyek – Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén – megismerhetők a cégkivonatból, így tudjuk, hogy a 321/2015. kormányrendelet 8. § a) pontja szerinti nyilatkozatokat mely személyektől kell beszereznie és benyújtania. Ugyanez a hivatkozott bekezdés b) pontja esetében meglátásunk szerint nem egyértelmű, hiszen nincsen olyan nyilvántartás, amely ezen adatokat tartalmazza. Helyesen járunk-e el, ha azt kérjük az ajánlattevőtől, hogy "kimutatás" formájában nevezze meg ezeket a személyeket? Erre azért lenne szükség, hogy tudjuk, mely személyek vonatkozásában kell egyáltalán megkövetelnünk a 321/2015. kormányrendelet 8. § a) pontja szerinti nyilatkozatokat. Az sem egyértelmű, hogy a "kimutatást" milyen időszakra kérjük, hiszen az elmúlt öt évre tekintettel nem elegendő, ha ez rövidebb, mint az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülési idő? Másrészről, mit tehetünk, ha az ajánlattevő igyekezete ellenére nem tudja benyújtani az adott személyek nyilatkozatát, mert adott esetben egy korábbi cégvezető vagy felügyelőbizottsági tag nem hajlandó vele együttműködni, esetleg nincs is tudomása az igazolandó körülményről (kizáró okról)?
Részlet a válaszából: […] A Kbt. 62. § (2) bekezdésének a) és b) pontjában foglalt kizáró okok a közbeszerzési eljárásban részt vevő gazdasági szereplőre vonatkoznak az alábbiak szerint.A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. május 11.

Európai dokumentum meghatározása

Kérdés: Mit jelent az egységes európai dokumentum? Az új irányelvekkel kapcsolatban hallottam, és nem értem, milyen célt szolgál.
Részlet a válaszából: […] ...egyéb szabályok ismeretének hiányában hogyan fogja tudni az ajánlatkérő a belépést követően a nullás igazolás tartalmát, a cégkivonat pontos jelentését megismerni, tekintettel az egyes tagállamok között létező értelmezési különbségekre.Előnye a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. június 10.

Cégkivonat csatolásának indokoltsága

Kérdés: Meddig kell még cégkivonatot csatolni, ha az az ajánlatkérő számára hozzáférhető?
Részlet a válaszából: […] ...– a 310/2011. kormányrendeletben (a továbbiakban Rendelet) előírt igazolási módok, illetve dokumentumok benyújtása írható elő. A cégkivonat a Kbt. 56. § (1) bekezdésének a) és b) pontja szerinti kizáró ok ellenőrzésére szolgál.Az 56. § 1) bekezdés a)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 29.

Cégkivonat biztosítása közbeszerzési eljárásokhoz

Kérdés: A 2267. számú kérdésre adott válasz szerint az ajánlatkérő jogszerűen nem kérhet cégkivonatot az ajánlattevőtől a Kbt 63/A. § (1) bekezdésére tekintettel. A cégtaláló honlapja szerint a közhiteles cégkivonat papíralapú és nem ingyenes. A magyarorszag.hu 2009 októberében módosított oldala szerint az elektronikus közokiratot kérésre 15 napon belül küldik meg minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel. Ez lenne a közhiteles elektronikus nyilvántartásból ingyenesen elérhető igazolás? Ha mégsem, akkor hol találjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...kérdés rendkívül életszerű. A közhiteles cégkivonat,melyet az ajánlatkérő fizikailag birtokolni képes, papíralapú. A Kbt. azonbanennél tágabb megfogalmazást használ a következők szerint.A törvény 63/A. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy azajánlatkérő nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Jogszabályba ütköző iratcsatolás iránti igény

Kérdés: Mit lehet tenni az ellen, hogy az ajánlatkérők cégkivonat csatolását kérjék a jogszabály rendelkezése ellenére? (Az említett gyakorlat általános.)
Részlet a válaszából: […] ...ajánlattevő a Kbt. szabályai szerint köteles eljárni,azaz nem köteles a cégkivonatot csatolni. A félreértés elkerülése érdekébenugyanakkor még sok ajánlattevő azért csatolja, hogy ne kelljen feleslegesenmagyarázkodni. Egyelőre érthető az ajánlattevők hozzáállása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Elektronikus iratok másolata

Kérdés: Az elektronikus igazolásnak (tértivevénynek) nincs másolata. Úgyszintén nincs a változásbejegyzési kérelemnek sem, mert az is csak elektronikus formában létezik. Mit tegyünk, ha ezt kéri az ajánlatkérő a változásbejegyzési kérelem beadásának igazolására? Nyomtassa ki a jogi képviselőnk? És milyen alapon kéri ezt?
Részlet a válaszából: […] ...elektronikus cégkivonat tartalmazza a változásbejegyzésikérelmet is, ezért erre az igényre vonatkozik a Kbt. 63/A. §-ának (1) és (2)bekezdése, mely szerint az ajánlatkérő nem kérheti azon tények, adatokigazolását, illetve az ajánlattevőnek, a közbeszerzés...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. szeptember 28.

Cégkivonat érvényessége, felszámolás

Kérdés: Az ajánlattevőnek általában 60 napnál nem régebbi cégkivonatot kell csatolnia a közbeszerzésben. Ugyanakkor a kizáró okok között szerepel, hogy nem állhat felszámolási eljárás alatt. A 60 napon belüli cégkivonat benyújtása mellett bőven előfordulhat, hogy már az ajánlattétel időpontjában felszámolás alatt áll. Hogyan oldható fel ez az ellenmondás? Az ajánlatkérőnek nem érdeke a legfrissebb cégállapot ismerete? Hogyan egyeztethető össze az említett probléma a Kbt. alapelveivel? És: az ajánlatkérőnek folyamatosan ellenőriznie kell az "aktív" cégállapotot? Mi történik, ha a szerződés teljesítése folyamán áll elő a fenti helyzet?
Részlet a válaszából: […] Ami a kérdés elsőrészét illeti: a gyakorlatban az ajánlatkérők előírják, hogy az ajánlattevőcsatolja az esetleges aktuális változásbejegyzések alapját képező okiratokat,illetve a változásbejegyzési kérelem másolatát. Ebből megállapítható az aktuálisanbejelentett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. augusztus 17.