28 cikk rendezése:
1. cikk / 28 Kapacitásnyújtóval kötött előszerződés tartalma
Kérdés: A kapacitásnyújtóval kötött előszerződésnek konkrétan tartalmaznia kell a díjazásban való megállapodásra utalást (mint a Ptk. szerinti lényeges feltétel), vagy elegendő az a fordulat, hogy a felek megállapodnak, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egy végleges szerződés keretében rögzítik a tárgyi közbeszerzési eljárás szerződésének teljesítése érdekében, a közreműködés részletes, mindenre kiterjedő feltételeit?
2. cikk / 28 Egymástól elkülönült támogatásból megvalósuló beruházások egybeszámítása
Kérdés: Helyi önkormányzat egy adott, egybefüggő út felújítására készül. Az út egy része belterületen van, egy része külterületen, megfelelően szakaszolható. A felújításhoz két, egymástól elkülönülő pályázati támogatásban részesült. Az egyik pályázat hazai forrás, a belterületi szakaszra vonatkozik, a másik támogatás EU-s forrás, a külterületre. A két beruházásrész egybeszámított becsült értéke nem éri el a nettó 300 millió forintot. A két beruházásrészhez külön-külön álló tervdokumentáció áll rendelkezésre. Az önkormányzat a két szakaszt két különböző beruházásban kívánja megvalósítani, akár két eltérő kivitelezővel is. Tekintettel arra, hogy a belterületi rész hazai forrásból támogatott, az egybeszámított becsült értéke 300 millió forint alatti, jogszerűen jár-e el az önkormányzat, ha két közbeszerzési eljárást indít? Egyik eljárást a Kbt. 115. §-a szerint (a hazai támogatott részre), a másikat pedig nemzeti nyílt eljárási szabályok szerint (az EU-támogatott részre)?
3. cikk / 28 Alvállalkozói szerződések benyújtása építési beruházásoknál
Kérdés: Építési beruházás esetében köteles vagyok-e az alvállalkozói szerződéseket benyújtani?
4. cikk / 28 Alvállalkozó bevonása közös ajánlattétel kizárása esetén
Kérdés: Az ajánlatkérő előírta, hogy "Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot". Ez kicsit elbizonytalanított minket, hogy ez a tilalom vonatkozik-e a várhatóan 10%-ot jóval meghaladó alvállalkozó bevonására vagy sem? Illetve ha ilyen formában nem, akkor van-e valamiféle korlát az alvállalkozói státusznál a %-os részre vonatkozóan? (Például ha már eléri a 40%-ot, akkor már nem alvállalkozóként, hanem közös ajánlattevőként kell fellépniük a szereplőknek?)
5. cikk / 28 Jogorvoslatra jogosultság
Kérdés: Egy előadáson egy uniós bírósági ítéletre hivatkozva felmerült, hogy nincs lehetősége az ajánlattevőnek megtámadni azt a döntést, melynek az eljárásában nem vett részt. Egyrészt érdekelne, vajon milyen esetről lehetett szó, másrészt, hogy ez Magyarországon milyen megítélés alá esik?
6. cikk / 28 Ajánlat érvénytelensége beárazatlan tételek esetén
Kérdés: Érvénytelen-e az ajánlat, ha az ajánlattevő nem minden tételt árazott be, azaz néhány tétel anyag- és díjköltsége is nullásan szerepel? A) esetben az ajánlati felhívás kifejezetten rögzíti az érvénytelenségi esetet, B) esetben nem rendelkezik az ajánlati felhívás/dokumentáció. Milyen következménye lehet annak, ha az ajánlatkérő az eljárás során nem tett fel kérdést a nullás tétellel kapcsolatban?
7. cikk / 28 Alvállalkozói teljesítés korlátja építési beruházásoknál
Kérdés: A Kbt. tavalyi módosítása eltörölte a 65%-os alvállalkozói teljesítési korlátot építési beruházások esetén. Miért volt erre szükség? A korábbi szerződésekre milyen hatással van ez a változás?
8. cikk / 28 Kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének aránya
Kérdés: Előírhatom-e az 50 százalékos szabály alkalmazása mellett, hogy azokra az ajánlattevő nem vehet igénybe kapacitást nyújtó szervezetet?
9. cikk / 28 Előszerződés kapacitást nyújtó szervezettel
Kérdés: Milyen jogon kér az ajánlatkérő tőlem, mint ajánlattevőtől, olyan szerződést, melyben a kapacitást nyújtó szervezet előszerződésben kötelezettséget vállal? Az előszerződés olyan kötelezettségvállalás mindkét fél részéről, melynek tartalmát nem ismerhetjük az ajánlattétel pillanatában, viszont abban a felek a szerződés megkötésére vállalnak kötelezettséget?
10. cikk / 28 Kivételi kör értelmezése szolgáltatásbeszerzésnél
Kérdés: Az önkormányzat korábban elkészítette a kerékpárút építésének engedélyezési tervét. Az elkészült engedélyezési terv alapján az önkormányzat szerződést kíván kötni a kerékpárút kiviteli tervdokumentációjának elkészítésére. Kérjük állásfoglalásukat abban a kérdésben, hogy a kiviteli tervdokumentáció készítése besorolható-e a Kbt. 111. §-ának r) pontjában nevesített kivételi körök között szereplő, 71245000-7 CPV kód ("Jóváhagyási és kiviteli tervek, specifikációk") által meghatározott szolgáltatás körébe?