439 cikk rendezése:
11. cikk / 439 Versenykorlátozó előírás
Kérdés: Hat telephellyel rendelkező ajánlatkérőként árubeszerzésre tervezünk uniós, nyílt közbeszerzési eljárást kiírni. Azt szeretnénk, ha valamennyi telephelyünkön a nyertes ajánlattevő szakemberei végeznék el a megvásárolt gépsor telepítését és üzembe helyezését. Nem minősül versenykorlátozónak, ha ezt előírjuk a felhívásban?
12. cikk / 439 Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye
Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
13. cikk / 439 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás alkalmazása
Kérdés: A tavalyi évben közbeszerzési szerződést kötöttünk egy összetett – 3 egységből álló – feldolgozási rendszer 2 egységének beszerzésére. Mindegyik egység önállóan is működőképes, de a leghatékonyabb működést a teljes rendszer biztosítja. Az idén maradt annyi beruházási forrásunk, hogy a 3. csomagolási egységet is meg tudnánk vásárolni, amelynek értéke 68 millió Ft. Lehet-e közvetlenül szerződni a korábbi szerződő partnerrel?
14. cikk / 439 Felelősségbiztosítás építési beruházásnál
Kérdés: Ajánlatkérőként olyan közbeszerzési eljárást szeretnénk indítani építési beruházás megvalósítására, amelyik nem feltételes. A módosult szabályok alapján az ajánlattevőnek szükséges felelősségbiztosítással rendelkeznie szerződéskötésre?
15. cikk / 439 Szerződéskötési határidő
Kérdés: Nyertesként hirdettek ki bennünket egy uniós közbeszerzési eljárásban, 2 évre szóló ütemezett szállítási szerződést nyertünk el. A szerződéskötéshez benyújtottuk az ajánlatkérő által kért dokumentumokat, információkat. Mi úgy tudjuk, hogy a szerződést 30 napon belül kell megkötni, de az ajánlatkérő illetékes vezetőjének szabadsága miatt a szerződést még nem írtuk alá. Az aláírás késedelme miatt érvényes lesz-e a szerződés? Az aláírás késedelme alapul szolgálhat a szerződésben vállalt 1. részteljesítési határidő módosítására?
16. cikk / 439 Alvállalkozó bevonásának jóváhagyása
Kérdés: Az ajánlatkérő az alvállalkozó bevonását saját jóváhagyásához köti a szerződéstervezetben. Ez nem ellentétes az alvállalkozók bevonásának szabadságával?
17. cikk / 439 Műszaki egyenértékűség szabályának törlése
Kérdés: A műszaki egyenértékűség szabályát miért törölték a Kbt.-ből?
18. cikk / 439 ISO-minősítés mint egyéb információ
Kérdés: Különböző rendszertanúsítványok meglétének (ISO 9001, 14001, 45001, 37001) feltételét eddig mindig az egyéb információk között láttam csak, nem alkalmassági követelményként. Van esetleg lehetőség arra, hogy az ajánlatkérő alkalmassági követelményként írja ki az eljárásban?
19. cikk / 439 Megbízási díj és a közbeszerzési kötelezettség fennállása
Kérdés: Intézményünk EU-s pályázatában a feladatokat munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban (megbízási díj) végzik a kollégák. A projektben 5 kolléga 3-féle munkakört tölt be, az erre megítélt összeg közel 53 millió forint, amelyet 3 év alatt fizetünk ki. Közbeszerzésköteles-e ebben az esetben a megbízási díj? A pénzügyi asszisztens adminisztrációs feladatokat lát el, a többi kolléga szakmai megvalósító. A mentorok a pályázat célcsoportjaként szereplő személyek mentorálását végzik, a pszichológus és a jogi tanácsadó szintén a célcsoport segítségére van. A szakmai vezető mindezeket a feladatokat koordinálja, a szociális asszisztens pedig a mentorok adminisztrációs feladataiban segít.
20. cikk / 439 Üvegkapu alvállalkozó esetén
Kérdés: Az Üvegkapu kizárólag a Kbt. szerinti alvállalkozókra vonatkozik, azaz csak azokra, akiket az ajánlatban megneveztünk, illetve a szerződéskötéskor, a szerződés teljesítése során alvállalkozóként megjelöltünk?