46 cikk rendezése:
41. cikk / 46 Konzorciumi, alvállalkozói teljesítés aránya
Kérdés: Hogyan alakult a Kbt. módosítását követően a konzorciumi tagok, valamint az ajánlatkérői és alvállalkozói teljesítés megoszlása, aránya? Milyen maximális mértékben vonható be alvállalkozó a teljesítésbe?
42. cikk / 46 Több ajánlattevő alvállalkozója, erőforrás szervezete
Kérdés: Ha valaki nem ajánlattevő (részajánlatra sem), nem konzorciumi tag, csak mint 10 százalék feletti alvállalkozó vagy erőforrást biztosító szervezet szeretne szerepelni, akkor lehet-e ugyanabban az eljárásban több ajánlattevőnek is egyszerre 10 százalék feletti alvállalkozója vagy erőforrást biztosító szervezete?
43. cikk / 46 Egybeszámítás konzorciális részvétel esetén
Kérdés: Hét társintézmény konzorciumi pályázatot nyújt be egy TÁMOP-pályázati felhívásra. Ennek keretében egy portálszolgálat kifejlesztésére vállalkoznának, melynek becsült értéke 44 000 000 forint. Ezt egy közbeszerzési eljárásban le lehetne bonyolítani. Ehhez azonban kapcsolódik minden intézménynél egy interfész készítése, mely ahhoz szükséges, hogy a jelenlegi rendszereiket illeszteni tudják. Az intézményeket hét különböző cég menedzselné ebben, intézményenként a kivitelezés 1,5-4,7 M Ft-ig terjedne. Kérdéseink: 1. Az egybeszámítási szabály ilyen konzorciális pályázatnál is érvényes-e? Azaz ha külön-külön intézményenként nézzük a megvalósítandó feladatokat – az interfészről van most csak szó –, nem szükséges közbeszerzési pályázat kiírása, együttesen tekintve viszont igen (kb. 20 M Ft). 2. Ha egybe kell számolni – csak az interfésszel kapcsolatban –, a szabály egy feltétele kritikus: a beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni. Miután különböző rendszerekről van szó, egy cég nem ismer mindent, nincs olyan felkészültsége. Ezt valamilyen módon nyilván szükséges bizonyítani. Van erre valamilyen elfogadott eljárás, melyet a Közbeszerzési Döntőbizottság is akceptál adandó alkalommal? 3. A portálszolgáltatás elkülöníthető-e egyáltalán az előzőktől? Vagy szükséges együtt tekinteni a portálszolgáltatás és a hozzáférés kialakításának becsült értékét? (Utóbbi esetben kb. 64 M Ft a becsült érték.)
44. cikk / 46 Konzorcium, közös ajánlattétel, együttes részvétel
Kérdés: Mi a különbség közbeszerzési eljáráson a konzorciumi formában való részvétel és a közös ajánlattétel, együttes részvétel között a közbeszerzés szempontjából és nem közbeszerzési szempontból is? Gondolunk itt mindkét esetben a cégek felelősségeinek körére – külön, illetve egyetemlegesen –, a cégek jogaira külön-külön, valamint milyen mértékű ellenőrzésük lehet egymás tevékenysége fölött a projekten belül?
45. cikk / 46 Konzorcium közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Közös ajánlattevők egyike a tárgyalásos eljárás ajánlati szakaszában a kizáró okok hatálya alá esik. Ki kell-e zárni az eljárásból a konzorciumot (azaz a vele közös ajánlattevőket is), vagy a konzorcium "maradék" tagjai a kizárt közös ajánlattevő nélkül továbbra is részt vehetnek a közbeszerzési eljárásban? Van-e jelentősége annak, ha nem volt olyan alkalmassági követelmény, amelyet a konzorcium a kizárás hatálya alá eső ajánlattevő révén teljesített?
46. cikk / 46 Ajánlattevő mint alvállalkozó a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: Közbeszerzési pályázatoknál, ha a cégünk kivásárolja és indul a tenderen, adhat-e ki más pályázónak 10 százalékot meghaladóan alvállalkozóként ajánlatot?