Alvállalkozói kifizetések a Kbt. szabályainak tükrében

Kérdés: Kérdésem az új Kbt. alvállalkozói kifizetésekkel kapcsolatos szabályozására vonatkozik. Az ajánlatkérő az általa indított eljárásban egy hosszabb időtartamú építési beruházásra kért ajánlatot úgy, hogy a dokumentációban – és később a vállalkozási szerződésben is – 50 százalékos teljesítésnél biztosított egy részszámla benyújtására lehetőséget. A teljesítési határidő kb. 10 hónap. A nyertes ajánlattevő számos alvállalkozót jelentett be és vett igénybe a teljesítés időtartama alatt. Az egyik ilyen alvállalkozó felelt a munkaterület "előkészítéséért", azaz a bontásokért és a földmunkákért. Feladatát maximum 1 hónap alatt elvégezte. A nyertes ajánlattevő 10 százalékot biztosított korábban a részére. Ha a Kbt. 135. §-át veszik figyelembe a felek, akkor az alvállalkozó csak a teljesítés után 3 hónappal tud számlát benyújtani, amely egyrészt aggályos a vonatkozó jogszabályokat tekintve (15 napon belül számlát kellene, hogy kiállítson a teljesítés után), másrészt pedig az alvállalkozó likviditási helyzete is veszélybe kerülhet. A nyertes ajánlattevőnek szándékában áll az alvállalkozó minél korábbi kifizetése (még a részszámlázása előtt), de úgy szeretne eljárni, hogy a Kbt. előírásai is érvényesüljenek. Milyen lehetősége van ebben az esetben a nyertes ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...szerződésmódosítás keretében annak részévé tétele nem ütközik akadályba, ugyanis a Kbt. 138. §-ának bekezdése szerint a felek az ellenszolgáltatás részletekben történő teljesítésében is megállapodhatnak, feltéve hogy a szerződés jellege miatt ez...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Átalánydíjas szerződés a közbeszerzésben

Kérdés: Mikor számít átalánydíjas szerződésnek egy árazott költségvetést is tartalmazó építési beruházásra vonatkozóan megkötött szerződés?
Részlet a válaszából: […] ...és felmerült költségek ellenértéke követelhető. Átalánydíjas vállalkozási szerződés esetén a befejezetlen építményért járó ellenszolgáltatást a szerződésben elvállalt teljes műszaki tartalom és a ténylegesen elért műszaki készültség egymáshoz...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. március 9.

Nyilatkozat kkv-státuszról

Kérdés: Az ajánlatkérő nyilatkozatot kér tőlünk, hogy kis- és középvállalkozásnak minősülünk-e. A vonatkozó törvény szerint ugyan nem, de anyavállalatunktól függetlenül azok lennénk. Mi a megoldás, mit nyilatkozhatunk?
Részlet a válaszából: […] ...– a beszerzés nyilvánosan közzétett, bárki által igénybevehető és kivételesen kedvező feltételei csak rövid ideig állnak fenn, és azellenszolgáltatás a piaci árakhoz képest lényegesen alacsonyabb, továbbá ekedvező feltételek igénybevétele az e rész szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Közzétételi kötelezettség

Kérdés: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződéseket teljes terjedelmükben közzé kell tenni, illetve milyen részletességgel kell ennek a kötelezettségnek eleget tenni? Mi a helyzet akkor, ha az ajánlatkérőnek nincs honlapja?
Részlet a válaszából: […] ...is meghatározhatja.A szerződés értéke alatt a szerződés tárgyáért kikötött -általános forgalmi adó nélkül számított – ellenszolgáltatást kell érteni,ingyenes ügylet esetén pedig a vagyon piaci vagy könyv szerinti értéke közül amagasabb összeget...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

A Kbt. V. fejezetének alkalmazása alóli kivételek

Kérdés: Mely esetekben nem kell alkalmazni a Kbt. V. fejezete szerinti eljárást?
Részlet a válaszából: […] ...kutatási és fejlesztési szolgáltatás; kivéve ha annakeredményét kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és azellenszolgáltatást teljes mértékben az ajánlatkérő teljesíti; – ha a szolgáltatást a Kbt. 162. § (1) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. szeptember 4.

Új értelmező rendelkezések a Kbt.-ben

Kérdés: Tudomásunk szerint a módosítás számos új értelmezést vezetett be a közbeszerzési törvénybe, amelyek azonban nem egy időben lépnek hatályba. Kérdésünk, hogy melyek azok az értelmezések, amelyeket 2006. január 15-étől alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...továbbítására éskézbesítésére, illetve – együttesen vagy részben – az ezeknek megfelelőműveletek elvégzésére irányul ellenszolgáltatás fejében. Postai szolgáltatásnakminősül a dokumentumcsere is) azzal, hogy a postai küldemény fogalmánakvonatkozásában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. február 27.

"Házon belüli" beszerzések a Kbt.-ben

Kérdés: Az Európai Bíróság Halle város C-26/03 számú ügyében hozott ítélete kapcsán találkoztunk a "házon belüli" beszerzés fogalmával. Kérjük szíves tájékoztatásukat, hogy létezik-e Magyarországon is a fenti intézmény, illetve ez a beszerzési forma milyen feltételek teljesülése esetén alkalmazható?
Részlet a válaszából: […] ...kutatási és fejlesztési szolgáltatás; kivéve, ha annakeredményét kizárólag az ajánlatkérő hasznosítja tevékenységi körében, és azellenszolgáltatást teljes mértékben az ajánlatkérő teljesíti, továbbá– ha a szolgáltatást a Kbt. 162. § (1)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 1.