Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben is hivatkozott 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet a 2021-2027. programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről tartalmaz részletes szabályokat. A Korm. rendelet 48. pontja kifejezetten az uniós értékhatárokat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Objektív alapú indokolás értelmezése állami támogatás esetén

Kérdés: Állami támogatást kaptunk a beszerzés tárgyához kapcsolódó szolgáltatás nyújtásához, ezért tudtunk kedvezőbb árakat adni, mint a többi ajánlattevő. Az ajánlatkérő indokolásunkat nem fogadta el, az ajánlatot érvénytelennek nyilvánította. Jogszerű volt az eljárása? Ilyen esetben mi az ajánlatkérő eljárásrendje?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhez szükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet a külön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben, vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. május 13.

Rezsióradíj kötelező vizsgálata

Kérdés: Az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 306/2011. kormányrendelet 8/A. §-a előírja az ajánlatban alkalmazott minimális rezsióradíj kötelező vizsgálatát. Ez alapján aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékénél. A rezsióradíjat minden esetben kötelező-e vizsgálni építési beruházás esetén, vagy csak akkor szükséges a vizsgálat, ha az ajánlati ár egyébként aránytalanul alacsonynak minősül a Kbt. rendelkezései szerint vagy az ajánlatkérő döntése alapján? Ha kötelező a vizsgálata, akkor ez hogyan biztosítható? Az árazott költségvetésből ugyanis legtöbbször ez nem derül ki. Kérjünk egy nyilatkozatot az ajánlatban az alkalmazott rezsióradíj mértékéről? Esetleg egy nyilatkozatot arról, hogy figyelembe vette-e az ajánlattevő az előírt összeget?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhez szükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet a külön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben vagy a miniszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. október 24.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...tapasztalataira, a közbeszerzést megelőzően végzettpiacfelmérés eredményére, vagy a közbeszerzést megelőzően a szükséges anyagifedezet meghatározásához felhasznált egyéb adatokra kell figyelemmel lenni.Köteles az ajánlatkérő az első bekezdést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 10.

Ajánlatkérő kötelezettsége kirívóan alacsony ár megadása esetén

Kérdés: A bontás alapján egyértelmű volt, hogy egy ajánlatban kirívóan alacsony árat adott meg az ajánlattevő a teljes munkára. Az ajánlatkérő ennek ellenére nem hívta fel arra, hogy ezt indokolja. Milyen következményekkel jár ez a mulasztás? Mit tehetünk ellene? És mikor?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhezszükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet akülön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben, vagy a miniszter által azágazatra, alágazatra kiterjesztett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 8.

Irreálisan alacsony ár megállapítása nem kötelező érvényű határozat ajánlása alapján

Kérdés: Tudomásunk szerint az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított irányadó rezsióradíj (jelenleg 1930 Ft/óra) alkalmazása nem kötelező érvényű. Amennyiben cégünknél a Bizottság által kiadott határozat (http://www.epitok.org.hu/files/1/2010-13hatarozatrezsioradijrol.pdf) szerinti bontás összesítő fősora alacsonyabbra jön ki, és esetlegesen azt ajánlatunk mellett részletesen be tudjuk mutatni, alá tudjuk támasztani, irreálisan alacsonynak ítélhető-e az ajánlat?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha az ajánlati ár – a szerződésteljesítéséhez szükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújtfedezetet a külön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben, vagy aminiszter által az ágazatra, alágazatra kiterjesztett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 16.

Rezsióradíj alkalmazása

Kérdés: Szeretnénk megtudni, hogy jelenleg még kötelező-e alkalmazni a közbeszerzési pályázatoknál az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság által megállapított rezsióradíjat (minimum nettó 1930 Ft/óra)?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhezszükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet akülön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben vagy a miniszter által azágazatra, alágazatra kiterjesztett szerződésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 31.

Túlzottan magas összegű ellenszolgáltatás viszonyítási alapja

Kérdés: Cégünk ajánlattevőként indul egy igen fontos, többéves tenderen. Az eljárás dokumentációjában van egy utalás, amellyel kapcsolatban kérdéseink támadtak, ez a következő. "Amennyiben az ajánlatnak a bírálati részszempontok szerinti valamelyik tartalmi eleme lehetetlennek vagy túlzottan magas vagy alacsony mértékűnek, illetőleg kirívóan aránytalannak értékelt kötelezettségvállalást tartalmaz, az ajánlatkérő köteles az érintett ajánlati elemre, elemekre vonatkozó adatokat, valamint az indokolást az ajánlattevőtől írásban megkérni. Az ajánlatkérő erről a kéréséről a többi ajánlattevőt egyidejűleg írásban értesíti (Kbt. 87. §)." Az eljárásban egyetlen bírálati szempont van, a leg­alacsonyabb összegű ellenszolgáltatás. Pontosan mi minősül túlzottan magas vagy kirívóan alacsony összegű ellenszolgáltatásnak? Mihez képest nézik (előző tenderek, patikai kihirdetett ár, többi ajánlattevő ára, átlaga valaminek)?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhezszükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet akülön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben, vagy a miniszter által azágazatra, alágazatra kiterjesztett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. január 10.

Adatbázis kirívóan alacsony ár vizsgálatához

Kérdés: Kirívóan alacsony ár vizsgálatánál jelenleg milyen adatbázishoz fordulhat az ajánlatkérő mérnök, műszaki ellenőr napi/óra díjának vizsgálatánál? Jelenleg a tényleges napi/óra díjak rendkívül alacsonyak, mit lehet ilyenkor tenni?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhezszükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet akülön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben vagy a miniszter által azágazatra, alágazatra kiterjesztett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. január 11.

Kirívóan alacsony vagy magas ellenszolgáltatásra vonatkozó szabályok a gyakorlatban

Kérdés: A kirívóan alacsonynak vagy magasnak ítélt ellenszolgáltatásra vonatkozó új szabályok a gyakorlatban hogyan működnek? Folytat-e le bizonyítást az ajánlatkérő az ajánlattevő indokai vonatkozásában? Van-e jogorvoslati lehetőség, ha az ajánlatkérő elfogadja a nyilvánvalóan alaptalan indokolást?
Részlet a válaszából: […] ...akkor, ha az ajánlati ár – a szerződés teljesítéséhezszükséges élőmunka-ráfordítás mértékére tekintettel – nem nyújt fedezetet akülön jogszabályban, illetve kollektív szerződésben vagy a miniszter által azágazatra, alágazatra kiterjesztett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. november 9.
1
2