130 cikk rendezése:
21. cikk / 130 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
22. cikk / 130 Eljárásrend szakember cseréje esetén
Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
23. cikk / 130 Referenciát igazoló kapacitást biztosító szervezet bevonása a teljesítésbe II.
Kérdés: Mi a teendőnk, ha egy referenciát benyújtunk kapacitást nyújtó szervezetként, de utána szeretnénk a teljesítésben részt venni? Nekünk is van referenciánk, de nem olyan mértékű, amit az ajánlatkérő eredetileg meghatározott. Nyújtsuk be a saját referenciánkat is a teljesítés során igazolásként, és akkor végezhetjük a munkát?
24. cikk / 130 Formai követelmények nemteljesítésének hatása az ajánlat érvényességére
Kérdés: Jól értjük, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján formai követelmények nemteljesítése nem okozhatja az ajánlat érvénytelenségét, ellenben a Kbt. 98. § (2) bekezdésének a) pontja eredménytelen eljárást követően kizárja egy esetleges második, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárásból azokat az ajánlattevőket, akik az első eljárásban nem felelnek meg a formai követelményeknek? Nincs ellentmondás abban, hogy az első előírás gyakorlatilag komolytalanná teszi a formai követelményeket, a második viszont döntő fontosságú tényezőként veszi figyelembe?
25. cikk / 130 Értékelési szempontnak való megfelelés igazolásának módja
Kérdés: Van-e arra lehetőség, hogy az ajánlattevő alvállalkozó/magánszemély/egyéni vállalkozó bevonásával, megbízási/alvállalkozói szerződéssel igazoljon értékelési szempontnak való megfelelést? Ha igen, az értékelési szempont(ok) igazolására igénybe vett alvállalkozó magánszemély/szervezet is kapacitást biztosító személynek/szervezetnek minősül-e? Vagy csak az alkalmassági minimumkövetelmények igazolására igénybe vett személy/szervezet minősül annak?
26. cikk / 130 Referencia-időszak számítása
Kérdés: Nem egyértelmű a számomra, hogy honnan számítsam a referenciát. Amikor a hirdetményt feladták az EU-ba, vagy amikor a korrigendum megjelent?
27. cikk / 130 Eljárás alkalmassági követelmény hiányos meghatározása esetén
Kérdés: Az alkalmassági követelmények köréből kimaradt a sorban állás hossza. Van-e lehetőség arra, hogy a dokumentációban jelezzük, vagy igazoláskor a standard harminc napot vegyük figyelembe, ami egyébként általánosan elfogadott?
28. cikk / 130 Változások az építési beruházások szabályozásában 2017. június 1-jétől
Kérdés: Kifejezetten az építési beruházások vonatkozásában mi változott 2017. június 1-jétől?
29. cikk / 130 Közbeszerzési szaktanácsadói tevékenységhez kapcsolódó kivételi kör a Kbt.-ben
Kérdés: A Kbt. 111. §-ának h) pontja szerinti kivétel alkalmazható akkor is, amikor a független akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó az eljárás teljes körű lebonyolítását végzi, vagy csak az ellenjegyzésre értjük? (Nem nagyon tudom a kettőt szétválasztani, de hallottam ilyen véleményt is.)
30. cikk / 130 Alvállalkozó és kapacitást biztosító szervezet igénybevételének kizárhatósága
Kérdés: Jól értelmezzük, hogy ha az ajánlatkérő építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárás esetén referenciaigazolást kér a műszaki és szakmai alkalmasság igazolására, és a felhívásban konkrétan előírja, hogy a megkövetelt referencia a kivitelezési munka egészére vonatkozó alkalmasságot igazol, akkor az ajánlattevő a Kbt. 65. §-ának (9) bekezdésére és 138. §-ának (1) bekezdésére tekintettel sem kapacitást biztosító szervezetet, sem alvállalkozót nem vehet igénybe a szerződés teljesítésére, hanem teljes mértékben az ajánlattevőnek (vagy közös ajánlattevőknek) kell a szerződést teljesíteni?