Hiánypótlás elrendelésének feltétele

Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdés alapján, hogy a két részt teljes mértékben felcserélték, azaz nem csupán a felolvasólapok cseréje történt meg. A hiánypótlás elrendelésének feltétele a Kbt. 71. §-ának (3) bekezdése értelmében, hogy az ajánlat megfeleljen a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Felolvasólap hiányosságának pótolhatósága

Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatába becsatolta a felolvasólapot, továbbá a tételes árajánlatát, de a két dokumentum ellentmondásos: a felolvasólapon az ajánlattevő nettó ajánlati összárként 23 M Ft összeget adott meg, viszont a tételes árajánlatban 28 M Ft szerepel. A felolvasólapon vélhetően elírás következtében szerepel más összeg, a tételes árajánlatban számítási hiba nincs. Az eltérés miatt felvilágosításkérésre került sor. A felolvasólap és a tételes árajánlat közötti ellentmondás egy helyesen kitöltött felolvasólappal orvosolható lenne. A kérdésünk az, hogy a felolvasólap e hiányosságának pótlása – tehát a felolvasólapon helytelenül megadott teljes összeg helyes, vagyis a tételes árajánlatban szereplő összegre történő kijavítása – beleütközik-e a hatályos Kbt. 71. § (8) bekezdésének b) pontjába?
Részlet a válaszából: […] ...Ennek azonban elsősorban a 71. § (8) bekezdés a) pontja a korlátja, mert valójában nem tudjuk, hogy végső ár 28 M Ft vagy 23 M Ft. Ha a felolvasólapot pótoljuk, akkor 28 M Ft az ellenszolgáltatás, míg amennyiben a 71. § (8) bekezdés b) pont esetében az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. június 14.

Felolvasólap és költségvetés pótolhatósága építési beruházásra irányuló beszerzéseknél

Kérdés: Építési beruházások esetén a végleges ajánlatok megtételekor a felolvasólapot és a költségvetést kell benyújtani. Hiánypótoltatható-e a felolvasólap, ha nem nyújtották be azt? Annak hiányában érvényessé nyilvánítható-e az ajánlat a költségvetési főösszesítő alapján? Másrészt, amennyiben csak a felolvasólap kerül benyújtásra, hiánypótoltatható-e a költségvetés? Harmadrészt (építési beruházás esetén), amennyiben a végleges ajánlat keretében benyújtott költségvetés hibás, alkalmazható-e rá a Kbt. 67. §-ának (8) bekezdése és milyen körben?
Részlet a válaszából: […] ...a Kbt. 67. § (7) bekezdésének b) pontja alapján, amennyiben a részletes költségvetésből kiderül a végső ajánlat mértéke, úgy a felolvasólap pótolható, hiszen tartalmilag – amennyiben csak az ár volt az értékelési szempont – mindez megfelelően...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. szeptember 17.