29 cikk rendezése:
1. cikk / 29 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
2. cikk / 29 Az írásbeli összegzés módosításának határideje
Kérdés: Mi a teendő akkor, ha eltelt a 20 nap, és az ajánlatkérő észleli, hogy mégis érvénytelen a nyertes ajánlattevő ajánlata?
3. cikk / 29 Írásbeli összegzés módosítása
Kérdés: Van-e lehetőség az írásbeli összegzés többszöri módosítására, ha az első módosítás után is szükséges változtatni azon, több előzetes vitarendezés eredményeként? Ha csak egyszer lehet módosítani, hogyan járjon el az ajánlatkérő jogszerűen ebben a helyzetben?
4. cikk / 29 Ajánlattételi határidő meghosszabbításának kérdése összefoglaló tájékoztató módosítása esetén
Kérdés: A Kbt. 52. § (4) bekezdésének b) pontja szerint az ajánlatkérő köteles meghosszabbítani az ajánlattételi határidőt, ha a közbeszerzési dokumentumokat módosítja. A módosítás azonban nem az eljárási dokumentumokat érinti, hanem az összefoglaló tájékoztatót. Még nagyon sok idő van az ajánlattételig, tehát nem kell határidőt sem módosítani. Az összefoglaló tájékoztató nem hirdetmény, ennek ellenére a kérdés szerinti eset módosításnak minősül?
5. cikk / 29 Ajánlatkérő jogorvoslati lehetősége eljárási, dokumentációs hiba esetén
Kérdés: Megtámadhatja-e saját eljárását az ajánlatkérő, ha már nem tudja módosítani az összegezést, de hibázott? Van-e erre tapasztalat, gyakori megoldás, melyet az ajánlatkérők alkalmazhatnak?
6. cikk / 29 Eljárási dokumentumok javítása
Kérdés: Az ajánlatkérő vélhetően módosította az eljárási dokumentumot, ami a mentés időpontjából nem derül ki, de összehasonlítva a korábban feltöltött anyagot, van benne eltérés. Nem sok, de néhány hiba ki van javítva, és már a nyilatkozatokban is helyesen szerepel néhány adat. Egyáltalán van lehetősége az ajánlatkérőnek ebben a formában javítani az eljárási dokumentumokat? Nem kellene szólnia legalább, hogy javított rajta? Hogyan tudom igazolni, hogy én látom az eltérést a korábbihoz képest?
7. cikk / 29 Fedezethiány jogkövetkezményei
Kérdés: A Kbt. 75. §-ának (4) bekezdéséből következik-e, hogy fedezethiány miatt csak abban az esetben nyilvánítható eredménytelennek az eljárás, ha a fedezetet az ajánlatkérő az ott meghatározottak szerint ismerteti az ajánlattevőkkel?
8. cikk / 29 Ajánlatkérő visszalépési lehetősége az eljárástól az új Kbt. hatálybalépését követően
Kérdés: November 1-je után indítunk közbeszerzési eljárást uniós rezsimben. Ezt követően van-e visszalépési lehetősége az ajánlatkérőnek? Ha vissza kívánjuk vonni a felhívást, hogyan tehetjük meg azt?
9. cikk / 29 Felhívás és dokumentáció módosítása
Kérdés: A felhívás és a dokumentáció tartalma meddig módosítható?
10. cikk / 29 Ajánlattal elfogadott szerződéses feltételek módosíthatósága az ajánlatkérő által
Kérdés: Az ajánlatunkban, illetve külön nyilatkozatban a szerződéstervezetet elfogadtuk. Az ajánlatkérő a szerződés aláírását megelőzően jelezte, hogy további, a tervezetben, az eljárásban közölt tartalomban nem szereplő feltételekkel kívánja a szerződést kiegészíteni, és a feltételeket kéri beemelni a végleges szerződésbe. Ezt megteheti? Kötelesek vagyunk ebben az esetben megkötni a kívánt tartalommal a szerződést?