Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása

Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
Részlet a válaszából: […] ...a szerződés megkötésekor derülne ki a szerződésre való alkalmatlanság. Valójában mindenkinek érdeke, hogy a továbbiakban nem érdekelt gazdasági szereplő "kiszálljon", de mindez ettől nem lesz jogkövetkezmények nélküli megoldás. A jogkövetkezmény pedig az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Az ajánlatkérő eljárása hatósági visszajelzés hiánya esetén

Kérdés: Mit tehetek, ha nem reagál a megkeresett állami hatóság, amikor egy ajánlattevőről információt kérek? Adhatok magamnak halasztást mint ajánlatkérő?
Részlet a válaszából: […] ...benyújtott igazolás, nyilatkozat tartalmának ellenőrzése érdekében más állami vagy önkormányzati szervtől, hatóságtól vagy gazdasági szereplőtől információt kérni. A megkeresett szervezet pedig három munkanapon belül köteles az információt megadni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. január 13.

Ajánlati biztosíték "sorsa" eljárásból történő visszalépés esetén

Kérdés: Ha visszalépünk az eljárásból, visszajár-e az ajánlati biztosíték?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevő ajánlata érvénytelen, vagy a bírálat során az ajánlatkérő nem veszi figyelembe azt, illetőleg az ajánlattevő nincs azon gazdasági szereplők között, melyeket igazolás benyújtására kötelezett. Más és más a megítélés a bírálat során az egyes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

2013. július 1-jei hatályú Kbt.-módosítás

Kérdés: Mikortól lép hatályba a Kbt. módosítása, és milyen területeket érint? Külön törvényben módosítják, vagy az energetikai tárgyú, esetleg más törvények módosításai között?
Részlet a válaszából: […] ...rugalmasabb lefolytatását;– a módosítás hatályon kívül helyezi azt a szabályt, amely szerint a hiánypótlás során nem lehet új gazdasági szereplőt bevonni az eljárásba. Ezzel rugalmasabbá válnak a hiánypótlás szabályai, és az ajánlatok, illetve...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Mérleg "kiváltása" pénzügyi alkalmasság igazolásakor

Kérdés: Pénzügyi alkalmasság igazolására miért csak a mérleget kérik az ajánlatkérők? Ha ezt írja elő az ajánlatkérő, és nekem negatív a mérlegem, akkor azt mivel válthatom ki? Van lehetőségem az árbevétellel kiváltani, ami egy lehetséges opció a frissen létrejött cégek esetében?
Részlet a válaszából: […] ...saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának – vagy annak meghatározott részének – benyújtásával (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 24.

Referenciaigazolás állandó jelleggel más szervezet kapacitására támaszkodva

Kérdés: Egy ajánlattevő sorozatosan más gazdasági szereplővel igazol referenciát, kiszorítva ezzel a "saját referenciás" pályázókat. Megteheti ezt?
Részlet a válaszából: […] Az erre vonatkozó lehetőséget a Kbt. 55. §-ának (5) és (6) bekezdései tartalmazzák az alábbiak szerint.Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. január 9.

Részvétel ajánlattevőként saját referencia hiányában

Kérdés: Egyezik-e a Kbt. alapelveivel, ha egy ajánlattevő minden esetben alvállalkozóval igazol referenciát, saját teljesítése adott közbeszerzési tárgy vonatkozásában nincs? Mit tehet ez ellen az az ajánlattevő, aki jelentős saját teljesítményt tud felmutatni adott közbeszerzési tárgyban, viszont annak következtében, hogy a bírálati szempont a legalacsonyabb ár, folyamatosan veszít a tendereken?
Részlet a válaszából: […] ...azon, az (1)bekezdés d) pontja szerint meghatározott követelményeknek, amelyekértelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre,elegendő, ha közülük egy felel meg.Ha tehát egy ajánlattevő felel meg a gazdasági és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 2.

Alvállalkozó és kapacitást nyújtó szervezet elhatárolása

Kérdés: Mi a különbség az alvállalkozó és a kapacitást nyújtó szervezet között? Számít-e az alvállalkozó bevonásának mértéke a döntés meghozatalakor?
Részlet a válaszából: […] ...azon, az (1) bekezdés d)pontja szerint meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólagegyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egyfelel meg.Az (5) bekezdés értelmében az előírt alkalmasságikövetelményeknek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 27.

Gyártó pozíciója a közbeszerzési eljárásban

Kérdés: A régi Kbt. szerint abban az esetben, ha a közbeszerzési pályázatot kizárólagos magyarországi forgalmazó nyújtja be, akkor az ajánlattevő alkalmassága igazolható-e a beszállítónak, mint a termék gyártójának a referenciáival, vagy a referenciák miatt a beszállítót, mint a termék gyártóját alvállalkozónak kell minősíteni? A referenciákat kizárólag a beszállító, vagyis a termék gyártója tudja igazolni. A referencia igazolása miatt a gyártót szükséges közös ajánlattevőnek bevonni ebben az esetben, mivel mint a termék előállítója több mint 25 százalékos résztvevő a szerződés teljesítésében? 2012-től változott ez a szabály?
Részlet a válaszából: […] ...két státusz között elhalványul.A 25 százalékos kötelezést az alábbiak szerint tartalmazzaaz új Kbt. a 26. §-ában.Ha egy gazdasági szereplő a közbeszerzés értékének huszonötszázalékát meghaladó mértékben fog közvetlenül részt venni a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. január 9.

Alvállalkozó és erőforrás elhatárolása az új Kbt.-ben

Kérdés: Az új Kbt. szerint mi a lényegi különbség az alvállalkozó és az erőforrás-szervezet között?
Részlet a válaszából: […] ...között csak az alvállalkozódefinícióját határozza meg, az erőforrást nyújtó szervezetét nem.A rendelkezés szerint alvállalkozó: az a gazdasági szereplő,aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződésteljesítésében az ajánlattevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 12.
1
2