17 cikk rendezése:
1. cikk / 17 Feltételes közbeszerzés – felfüggesztett hatálybalépés
Kérdés: Intézményünk feltételes közbeszerzést szeretne lefolytatni, amelynek során a szerződés hatálybalépésének felfüggesztését is előírnánk. A hatálybalépés felfüggesztése milyen hosszú időtartamra vonatkozhat?
2. cikk / 17 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 17 Több részre tett ajánlat módosítása
Kérdés: Ha az ajánlattevő több részre tett ajánlatot, nyilatkozhat-e úgy a későbbiekben, hogy mégsem szeretne egy részben indulni?
4. cikk / 17 Közbeszerzési Döntőbizottság jogköre jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Az ajánlatkérő uniós, nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le árubeszerzésre, melyben nyertes ajánlattevőként kerültünk megnevezésre. A szerződést az írásbeli összegezés megküldését követő 10. napon kötöttük meg, és a teljesítést is megkezdtük. Az eljárásban három ajánlattevő nyújtott be ajánlatot rajtunk kívül. A nem nyertes ajánlattevők egyike, szintén a 10. napon, megtámadta az eljárást lezáró döntést, és emiatt jogorvoslati eljárás indult a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt. A jogorvoslati kérelemben a kérelmező kérte az eljárást lezáró döntés és a szerződés megsemmisítését, arra hivatkozással, hogy a moratóriumi idő alatt kötöttünk szerződést. A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítheti emiatt a döntést és a szerződést? Megbírságolhat-e nyertes ajánlattevőként bennünket?
5. cikk / 17 Ajánlati kötöttség speciális közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A 188/2015. kormányrendelet szerinti közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérőnek a "végleges ajánlat" benyújtását követően is van lehetősége újabb tárgyalás lefolytatására?
6. cikk / 17 Ajánlatkérő szerződéskötési kötelezettségének hiánya a kiírásban
Kérdés: Megteheti-e az ajánlatkérő, hogy kiír egy beszerzést, ehhez képest nem vállal semmire felelősséget, a szerződéskötésre, a darabszám-megrendelésre sem? (Viszont ezzel árakhoz és piaci szereplőkhöz jut.)
7. cikk / 17 Hiánypótlási felhívás, indokoláskérés címzettjei
Kérdés: A Kbt. 67. §-ának (2) bekezdésében, illetve 69. §-ának (1) bekezdésében szereplő "a többi ajánlattevő egyidejű értesítése mellett", illetve "és erről a kérésről a többi ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesíteni" megfogalmazásokat hogyan kell érteni? Az egyik ajánlattevőnek szóló hiánypótlást, felvilágosításkérést, kirívóan alacsony ár miatti indokláskérést a többi ajánlattevőnek is meg kell küldeni, vagy csak tájékoztatni kell őket arról, hogy az ajánlatkérő ilyen tartalmú dokumentumokat küldött ki?
8. cikk / 17 Ajánlatban meg nem jelölt alvállalkozó bevonása a kivitelezésbe
Kérdés: Egy megnyert építési beruházási pályázat során szerződéskötés előtti stádiumban állunk (alvállalkozó nem lett megjelölve). Időközben úgy alakult, hogy szükséges lesz alvállalkozó bevonása a kivitelezés során. Milyen feltételekkel lehet az ajánlatban meg nem jelölt alvállalkozót bevonni a kivitelezés során?
9. cikk / 17 Szerződéskötés késedelme aláírt támogatási szerződés hiányában
Kérdés: Eredményesen lezárult egy közbeszerzési eljárás, de mivel nem volt aláírt támogatási szerződés, az összegezés megküldésétől számítva letelt a szerződéskötésre rendelkezésre álló 30 nap. Mi tehetünk?
10. cikk / 17 Kötelező tárgyalás "háromajánlatos" eljárásban
Kérdés: Nem egyértelmű számomra, hogy háromajánlatos (25 millió forint alatti) nemzeti eljárásrendben kötelező-e a tárgyalás?