Egybeszámítás a gyakorlatban

Kérdés: Egy uniós közbeszerzési értékhatárt el nem érő árubeszerzés (élelmiszer) esetében hogyan kell minősíteni az eljárást, illetve a szerződés(eke)t az alábbiak figyelembevételével?
A beszerzés tárgyának jelentős része kivételi körbe tartozik – Kbt. 120. §-ának e) pontja –, azonban a korábbi Kbt. miniszteri indokolása szerint bizonyos élelmiszerek (például a nyershús) beszerzése nem. Kivételi körbe tartozó, illetve nem tartozó élelmiszerek együttes beszerzése esetén mi a követendő eljárás? A kivételt nem képező élelmiszer-beszerzés becsült értéke nem éri el a nyolcmillió forintot, illetve kevesebb mint 20 százaléka a teljes beszerzési becsült értéknek.
1. -Az egybeszámítás szabálya alkalmazandó-e jelen beszerzésben a kivételek tekintetében? Egybe kell-e számítani a kivételnek nem minősülő élelmiszer értékét a kivételt képező egyéb élelmiszerekkel – Kbt. 18. §-ának (2) bekezdése?
2. -Ha a kivételi kör nem tárgya a közbeszerzésnek, akkor arra nem szükséges közbeszerzési eljárást lefolytatni, ez esetben azonban a kivételt nem képező árubeszerzés, annak értéke alapján szintén nem közbeszerzés-köteles. Jól értelmezzük-e a Kbt. rendelkezéseit, miszerint egybeszámítás hiányában közbeszerzés lefolytatásának nincs helye?
3. -Egybeszámítás esetében a teljes beszerzésre kell-e közbeszerzést lefolytatni?
4. -Egybeszámítás esetén, a Kbt. 18. §-ának (3) bekezdése alapján a kivételnek nem minősülő élelmiszer beszerzése leválasztható-e a teljes beszerzésről? Ez esetben a kivételi kör tekintetében kötelező-e közbeszerzési eljárást lefolytatni? Lehetséges közbeszerzés nélkül a szerződéskötés a kivételi körbe tartozó élelmiszerek beszerzésére? Emellett pedig a leválasztott nyolcmillió forint értéket el nem érő, kivételt nem képező élelmiszer-beszerzésre kell-e közbeszerzési eljárást lefolytatni?
Részlet a válaszából: […] A kérdések megválaszolása kapcsán előrebocsátjuk, hogy abban az esetben, ha kivételt képező élelmiszereket és kivételt nem képező élelmiszereket együtt, azaz egy szerződés keretében szerzi be az ajánlatkérő, akkor a kivételt képező élelmiszerek osztják a kivételt nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Képzési költségek egybeszámítása

Kérdés: Egy cég a saját dolgozóinak rendszeresen tart néhány napos továbbképzést az ország több pontján. Ehhez szállodai és éttermi-büfé szolgáltatásokra is szükség van: van, ahol csak szállodai, van, ahol csak éttermi büfé, és van, ahol mindkét szolgáltatás szükséges. Ezeket hogyan számítjuk egybe? Az egészet egybe kell számítani, vagy külön a csak szállodai, külön a csak éttermi és külön a szállodai és éttermi szolgáltatásokat, vagy külön az összes szállodai és külön az összes éttermi szolgáltatást? Ezen belül még az ország különböző pontjain szükséges szolgáltatásokat hogyan kezeljük? Mi van akkor, ha a képzés helyén (abban az épületben, ahol a képzést tartják) van büfé vagy étterem?
Részlet a válaszából: […] ...éttermi-büfé szolgáltatások egybeszámítása nem lehetkérdés, hiszen egymással összefüggő szolgáltatásokról van szó, ahol a tárgy isgyakorlatilag azonos. Az egy ajánlattevővel történő szerződéskötés is elviekbenfennáll, hiszen közvetítő útján lehetne...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. július 18.

Házon belüli beszerzések a gyakorlatban

Kérdés: Házon belüli beszerzés vizsgálatához kérjük a segítségüket. Kérdésünk a Kbt. 2/A. §-a alkalmazhatóságának megítélésével kapcsolatos. Egy önkormányzat 200 millió forintot nyert uniós forrásból iskolájának felújítására és korszerűsítésére. A beruházást az általa alapított, önálló jogi személyiségű önkormányzati gazdálkodási intézményével kívánja megvalósítani. Az önkormányzat 100 százalékos tulajdonosa ennek az intézménynek, amely ellátja a többi intézmény fenntartását, karbantartását, a városüzemeltetési feladatokat, valamint kis részben vállalkozási tevékenységet is folytat. Az intézmény éves költségvetési bevételének több mint 90 százaléka a képviselő-testület által is jóváhagyott önkormányzat részére végzett feladatok, tevékenységek ellenértéke. Úgy ítéljük meg, hogy a Kbt. 2/A. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt feltétel teljesül, mert az egyedüli alapító önkormányzat képviselő-testülete az intézmény felett a stratégiai és az ügyvezetési jellegű feladatok ellátását illetően is egyaránt teljes körű irányítási és ellenőrzési jogokkal rendelkezik. A következő kérdésekre kérjük válaszukat: 1. A megvalósítandó beruházás vonatkozásában alkalmazható-e a Kbt. 2/A. §-a, melynek értelmében a beruházás megvalósítására kötendő megállapodás a Kbt. szerint nem minősül két egymástól független fél közötti visszterhes szerződésnek, s így nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni? Válaszukban vegyék figyelembe azt a tényt is, hogy a megvalósítandó önkormányzati beruházás nem szorosan vett közfeladat, illetve közszolgáltatás. 2. Amennyiben az 1. pontban feltett kérdésünkre a válasz az, hogy a házon belüli építési beruházás megvalósítható, akkor az intézmény, amely mint helyi önkormányzati költségvetési szerv a Kbt. 22. § (1) bekezdés d) pontja alapján önmagában is ajánlatkérő, hogyan járhat el? - Ha 10 százalék (20 millió forint) fölötti a beszerzendő szolgáltatás mennyisége, le kell-e a Kbt. szabályai szerinti közbeszerzési eljárást folytatni? Ha igen, akkor a becsült érték számításánál az önkormányzati vagy az intézményi értékeket kell-e egybeszámítani? - Az építési beruházás anyagszükségletét, illetve az árubeszerzéseket – ha azok becsült értékei az egybeszámítás alapján meghaladják a közbeszerzési értékhatárt – az intézménynek közbeszerzési eljárással kell-e beszereznie?
Részlet a válaszából: […] ...meghatározott kötelezettség tekinthető, ezért nemjavasoljuk automatikusan a 2/A. § alkalmazását, függetlenül attól, hogy a hazaigyakorlatban igen elterjedt ennek a megoldásnak a kiterjesztése. Amennyiben mégis megkötik közbeszerzési eljárás nélkül aszerződést,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. január 12.

Szerződésmódosítással kapcsolatos értelmezések

Kérdés: A közbeszerzési törvény 303. §-ával kapcsolatosan felmerülő szerződésmódosításhoz kapcsolódóan rengeteg kérdés merült fel a gyakorlat során, különösen a Közbeszerzések Tanácsa elnökének 2006. szeptember 13. napján kiadott tájékoztatója alapján. Az első kérdésem az, hogy a módosítás során mi értelmezhető lényeges, jogos érdeksérelemnek? Azon túl, hogy ez igen szubjektív, eszmei érdeksérelem vagy a beszerzés értékéhez képest – esetleg százalékos arányban – meghatározható sérelemről is szó lehet? Van-e erre gyakorlat? A másik kérdés a témához kapcsolódva az, ha fennállnak a Kbt. 303. §-ában felsorolt konjunktív feltételek, akkor a módosítást csak a közbeszerzési értékhatár alatt lehet alkalmazni (8, illetve 15 millió forint)? Az értékhatár felett már más vonatkozó eljárást kell lefolytatni? Esetlegesen elképzelhető az értékhatárt meghaladó összegű szerződésmódosítás is? (A szabályozás nem mondja ezt ki egyértelműen, még ha az alapelvekből ez következik is.)
Részlet a válaszából: […] A hivatkozott elnöki tájékoztató így szól:A Kbt. 303. §-a alapján a felek csak akkor módosíthatják aszerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei, illetőleg az ajánlattartalma alapján meghatározott részét, ha a szerződéskötést követően –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 23.

Eltérés az eredeti szerződéstől szükségletek szerint

Kérdés: Intézetünk az év elején sikeres nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le – uniós értékhatár alapján – élelmiszer-beszerzés tárgyában, 3 évre, az eljárás során felmerülő jelentős költségek és többletfeladat miatt. Az ezt követő hónapokban személyi változás következtében – élelmezési vezető személye változott, új dietetikus lépett be – olyan nyersanyag-beszerzési igények keletkeztek, amelyeket a korábbi években nem vásároltunk. Kérdésünk: mi a teendő, milyen eljárástípust kell lefolytatnunk, figyelembe véve a jelentős költségeket és munkát, amely egy-egy nyílt eljárás kapcsán felmerül? A felmerült igények mai áron számított értéke 3 évre 2-3 millió forint között van. A közbeszerzési törvény az építési beruházásokhoz hasonlóan miért nem engedélyez működési anyagok esetében is, hosszú távon a változó szükségleteknek megfelelően bizonyos határon belül eltérést az eredeti szerződéshez viszonyítva?
Részlet a válaszából: […] ...valamelyik fél lényeges jogosérdekét sérti, fennáll a személyi változásokra, esetleg új élelmezésielképzelésekre tekintettel. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a kérdezőnekkezdeményeznie kell partnerénél a szerződés módosítását, és közös...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.

Egybeszámítás költségvetési év vagy 12 hónap szerint

Kérdés: Tavaly volt egy közbeszerzésünk, számítógépekre. Rendben lefolytattuk, de időközben elromlott egy nyomtató, amelynek ára 19 000 forint volt. A szakértők szerint az új nyomtatót is közbeszerzéssel kellett volna beszerezni. A közbeszerzési szakértő díja 2 órára 24 000 forint, több, mint a nyomtató ára kiskereskedelmi forgalomban. Miért kell erre új közbeszerzést lebonyolítani? Melyik a fontosabb határ, a költségvetési év vagy a 12 hónap?
Részlet a válaszából: […] ...szabályaalapján az idei évben, akkor nem közbeszerzés-köteles a beszerzés. Ha lesz,akkor annak beszerzési értékét egybe kell számítani. Gyakorlati megfontolás alapján azonban érdemes ugyanakkor aszerződéseket úgy kötni, hogy például egy ą 10...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. május 30.