31 cikk rendezése:
1. cikk / 31 Összegezés módosítása szerződéskötés után
Kérdés: Véleményük szerint hogyan módosítható az összegezés, ha a nyertes ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége valószínűsíthető, de úgy tudjuk, az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő már megkötötte a szerződést?
2. cikk / 31 Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban
Kérdés: Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]
3. cikk / 31 Konzorciumi ajánlatkérők felelőssége
Kérdés: Ha konzorciumi ajánlatkérők indítanak közbeszerzési eljárást, majd a teljesítés során kiderül, hogy a megrendelés a keretmegállapodásból jogszerűtlen volt, akkor mindhárom ajánlatkérőt éri a retorzió, vagy csak azt, aki/amely jogszerűtlenül megrendelt? Érvényesül-e ebben az esetben az egyetemleges felelősség?
4. cikk / 31 Írásbeli összegzés módosítása
Kérdés: Van-e lehetőség az írásbeli összegzés többszöri módosítására, ha az első módosítás után is szükséges változtatni azon, több előzetes vitarendezés eredményeként? Ha csak egyszer lehet módosítani, hogyan járjon el az ajánlatkérő jogszerűen ebben a helyzetben?
5. cikk / 31 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indítása rendkívüli sürgősséggel szerződés megszüntetése esetén
Kérdés: Ha a Kbt. alapján megszüntethetem a szerződést, mert a nyertes ajánlattevő kizáró ok hatálya alá került, az elegendő indok-e hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás indítására rendkívüli sürgősséggel?
6. cikk / 31 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogalapjának megdőlése visszamenőleges hatállyal
Kérdés: Megdőlhet-e utólag egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogalapja a szerződés módosítása során?
7. cikk / 31 Szakember kötelező megnevezése az ajánlatban
Kérdés: Jól értem a D.505/2019. számú döntés alapján, hogy a szakembert nem kell megnevezni még akkor sem, ha értékelési szempontról van szó?
8. cikk / 31 Hirdetmények karakterkorlátja
Kérdés: Mi a teendő, ha nem fér el a tartalom a hirdetményben karakterkorlát miatt?
9. cikk / 31 Minősített ajánlattevők igazolási rendje
Kérdés: Az érintett közbeszerzési eljárásban a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdések szerinti kizáró okokról kell nyilatkozni. Hazai ajánlattevők vagyunk, és nemrég megszereztük a minősített ajánlattevői státuszt a Közbeszerzési Hatóságnál. A minősített ajánlattevői tanúsítványban szereplő, 62. § (1) bekezdés szerinti pontok nem fedik le a teljes 62. § (1) bekezdést, hiányoznak belőlük az i), j), m), o) pontok. Ezekre külön nyilatkozatot kell csatolni?
10. cikk / 31 Jogorvoslati jogosultság gyakorlásának határideje
Kérdés: Miért indíthat az ÁSZ egy 2013-as ügyben még most is jogorvoslati eljárást? Nem késői ez most már? (Közbeszerzés mellőzése történt.)