86 cikk rendezése:
81. cikk / 86 2007. évre vonatkozó beszerzések megindíthatósága
Kérdés: A Kbt. 181. §-ának (1) bekezdése szerint a közösségi értékhatárokat elérő vagy meghaladó értékű összes áru- és szolgáltatásbeszerzésekről – ha annak becsült összértéke eléri vagy meghaladja a 450 000 eurót – minden év április 15. napjáig időszakos előzetes tájékoztatót köteles készíteni az elkövetkezendő, legfeljebb 12 hónapra az ajánlatkérő. Indítható-e például most új, 2007. évi szolgáltatásra előzetes tájékoztatás, majd keretmegállapodásos eljárás, vagy meg kell várni 2006. január elsejét? (Indokolt lenne most belevágni, hisz négy lépcsőben jutunk majd el a 2007. január 1-jétől teljesítendő szolgáltatási szerződésig, és ez 9-10 hónapot igényel még akkor is, ha minden a terv szerint alakul.)
82. cikk / 86 Pénzügyi teljesítés meghatározása a közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Az ajánlatkérők egy része az ajánlati felhívásban, illetve az ajánlati dokumentációban (szerződéstervezetben) a fizetés teljesítését a következő módon határozza meg: "Megrendelő a jelen szerződés alapján létrejövő szállítások ellenértékét a termékek leszállítását követően, a Szállító által kiállított számla alapján, a kézhezvételtől számított 45 napon belül a Szállítónak a(z) .........Bank Rt.-nél vezetett, ......... számú számlájára történő átutalással fizeti meg." Ugyanakkor a Kbt. 305. §-ának (1) bekezdése az alábbiakat tartalmazza: "Az ajánlatkérőként szerződő fél köteles az ajánlattevőnek a szerződésben meghatározott módon és tartalommal való teljesítésétől számított legkésőbb harminc napon belül az ellenszolgáltatást teljesíteni, kivéve ha törvény eltérően rendelkezik, vagy a felek az ellenszolgáltatás halasztott, illetőleg részletekben történő teljesítésében állapodtak meg." Az Áfa-tv. 13. §-ának (16) bekezdése tartalmazza a számla kellékeit, amelyekből a jelen esetre vonatkozóan érdekes a b), f) és n) francia bekezdés: "a számla kibocsátásának kelte, a teljesítés időpontja, valamint a fizetés módja és határideje." A fentiek alapján kérdéseink: Jogszerű-e a pénzügyi teljesítésnek a számla kézhezvételéhez kötése, hiszen ennek meghatározása a számla kiállításának időpontjában gyakorlatilag lehetetlen? Az ajánlatkérő az ajánlati felhívásban kiírhat-e (meghatározhat-e) 30 napnál hosszabb fizetési határidőt?
83. cikk / 86 Előzetes tájékoztatás különös közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Hogyan alakul az ún. előzetes tájékoztatási kötelezettség a közösségi értékhatárokat elérő, különös közbeszerzési eljárásokban? Milyen főbb rendelkezéseket tartalmaz ebben a tekintetben a Kbt.?
84. cikk / 86 Szerződés teljesíthetetlensége irreálisan alacsony ár miatt
Kérdés: Mit lehet tenni, ha a helyi és speciális körülmények ismeretében látható, hogy a nyertes biztosan nem tudja majd az általa ajánlott ár alapján a közbeszerzés tárgyára irányuló megállapodást jogkövető magatartással reálisan és szakszerűen teljesíteni? Például az ajánlatban megadott óraszám ismeretében a díj jelentősen alatta marad a minimálbérnek.
85. cikk / 86 Szerződés teljesítésének kikényszerítése
Kérdés: Kikényszeríthető-e a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött megállapodás teljesítése az ajánlattevőként szerződő fél által? Ha igen, milyen módon?
86. cikk / 86 Keretmegállapodásos eljárás nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzéseknél
Kérdés: Hogyan szabályozza az új Kbt. a nemzeti értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések esetén a keretmegállapodásos eljárást? Meghatározza-e a Kbt. az ajánlattevők minimális létszámát ezekben az eljárásokban? Mit tartalmaz a hirdetmény az ilyen típusú eljárásokban?