Ajánlatkérő önkéntes reparálási lehetősége a Döntőbizottság előtti eljárásban

Kérdés: Reparálhat-e önként az ajánlatkérő a Közbeszerzési Döntőbizottság előtti eljárásban, miután nem adott helyt az előzetes vitarendezési kérelmünknek, és emiatt jogorvoslati eljárás kezdeményezésére kényszerültünk? Mi a teendő ilyen esetben, mire tarthatunk igényt? [Az ajánlatkérő először részletes érdemi ellenkérelmet terjesztett elő, amelyben kérte az ajánlattevő jogorvoslati kérelmének elutasítását. Ezután váratlanul bejelentette, hogy az ajánlattevő ajánlatának érvénytelensége tárgyában meghozott döntését visszavonja az ajánlattevő által indított jogorvoslati eljárásra tekintettel, és egyúttal hiánypótlási felhívást bocsátott ki, mert mind előzetes vitarendezési, mind jogorvoslati kérelmében azt sérelmezte az ajánlattevő, hogy az ajánlatkérő hiánypótlási felhívás kibocsátása helyett az ajánlatot jogellenesen érvénytelenné nyilvánította. A Közbeszerzési Döntőbizottság erre – az eljárás okafogyottá válása miatt – a jogorvoslati eljárást megszüntette, és végzésében úgy rendelkezett, hogy az ajánlattevő részére vissza kell téríteni a lerótt igazgatási szolgáltatási díj teljes összegét.]
Részlet a válaszából: […] ...a kérelemben meghatározott jogsértésekre vonatkozóan (lásd ezzel kapcsolatban a Közbeszerzési Döntőbizottság D.422/14/2011. számú határozatát), hanem legalább ugyanilyen mértékben helytelenítendő, ha az ajánlatkérő az előzetes vitarendezési kérelemnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. július 14.

Hiánypótlás során történt elírás jogkövetkezménye

Kérdés: Van-e jelentősége annak, hogy azért, mert a hiánypótlás során elírom a műszaki paramétereket az ajánlatban foglaltakhoz képest, a többi hiánypótlást sem veszi figyelembe az ajánlatkérő, és úgy írja mindezt az összegzésbe, mintha semmilyen hiánypótlást nem nyújtottam volna be? Lehet-e ennek hamis adatszolgáltatás a következménye?
Részlet a válaszából: […] ...– a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett – a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – három évnél nem régebben meghozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. június 17.

Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén

Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
Részlet a válaszából: […] ...rögzítjük az érintett esettel kapcsolatban, ismerve a jogorvoslati fórum, valamint az ajánlatkérő véleményét az érintett határozat alapján.A kérdésben jelzett ügyben a részajánlat tartalmi vizsgálata alapján a Döntőbizottság megállapította, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. szeptember 11.

Ajánlattevő megbízhatóvá nyilváníthatósága

Kérdés: Egy ügyben az ajánlattevő kezdeményezte, hogy a Közbeszerzési Hatóság nyilvánítsa megbízhatónak egy olyan ügyben, melyben gyakorlatilag adót csalt az ajánlattevő. Miért engedi ezt a KH, és milyen mozgástere van az ajánlatkérőnek, aki ezt nem szeretné engedni? Egyáltalán mi alapján dől el, hogy egy bűncselekményt meg nem történtnek kell tekinteni a Kbt. rendelkezése ellenére?
Részlet a válaszából: […] ...zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 3.

Kartell mint kizáró ok megállapításának feltételei

Kérdés: Az egyik gazdasági szereplő kartellezett, de nem itthon és nem is közbeszerzésben. Ki kell-e őt zárnia az eljárásból az ajánlatkérőnek? (A gazdasági szereplő konzorciumban indul, kapacitást biztosító szervezetként egy közösségi eljárásban.)
Részlet a válaszából: […] ...vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti – három évnél nem régebben meghozott – véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban, vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 12.

EEKD kötelező tartalmi eleme

Kérdés: Az EEKD-ba be kell-e írni a honlapok elérhetőségét? Van ajánlatkérő, aki hiánypótoltatja, van, aki nem. Mi a helyes eljárás?
Részlet a válaszából: […] ...ha ennek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a kormányrendelet nem írja elő.A D. 581/12/2017 számú határozatában a Közbeszerzési Döntőbizottság egyértelművé tette, hogy a kormányrendelet 6. §-ának (1) bekezdése alapján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. november 7.

Kapacitást biztosító szervezet bevonása hiánypótlás keretében

Kérdés: Hiánypótlás keretében lehet-e bevonni kapacitást biztosító szervezetet?
Részlet a válaszából: […] ...– Kbt. 71. §-ának (3-(4) és (6) bekezdései.A fenti, 71. § (6) bekezdése szerepel elsősorban a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatában is, mely kifejezetten hiánypótlás keretében történő kapacitást biztosító szervezet bevonásáról rendelkezik.A D....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. augusztus 8.

Üzleti titokká nyilvánítás feltételei

Kérdés: A jelenleg hatályos Kbt. alapján az ajánlattevő ajánlatában üzleti titokká nyilváníthatja-e a költségvetési kiírásban szereplő termék helyett megajánlott áru egyenértékűségének igazolására benyújtott dokumentumokat (gyártói adatlap), amennyiben az ajánlattevő indoklásában arra hivatkozik, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatalával ismertté válna a versenyelőnyét jelentő beszerzési forrása? Alkalmazhatók-e ebben az esetben a Kbt. 44. § (2) bekezdés d) pontjának második fordulatában foglaltak?
Részlet a válaszából: […] ...nyújthat a kérdés megítéléséhez a Fővárosi Ítélőtábla közigazgatási ügyben hozott FIT-H-KJ-2012-83. bírósági határozata. Ennek értelmében az előzetes vitarendezési eljárást követően a felperes rendelkezésére állt a gyártói nyilatkozat...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Alvállalkozó iratainak csatolása

Kérdés: Az alvállalkozó képviselőjének aláírási címpéldányát csatolni kell az ajánlathoz?
Részlet a válaszából: […] ...azonosítása céljából, akkor ez könnyebben akceptálható. Jó példa erre a Közbeszerzési Döntőbizottság D. 320/2012. számú határozata, ahogy a jogorvoslati fórum egyértelművé tette, hogy a referencia leellenőrzésének célja az, hogy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. július 24.

Referencia mint üzleti titok

Kérdés: Üzleti titoknak minősíthető-e a referencia?
Részlet a válaszából: […] ...közérdekű adat egyben, tehát a vonatkozó referencia sem nyilvánítható üzleti titokká.A Közbeszerzési Döntőbizottság 520/2012. számú határozata szerint a Kbt. hatályos szabályai lehetővé tették az eljárással érintett kft. részére, hogy ajánlatának 15-58. oldalig...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 12.
1
2