Fővállalkozói kifizetés alvállalkozóval szembeni jogvita esetén

Kérdés: Egy közbeszerzési beruházáshoz kapcsolódóan a fővállalkozó és az alvállalkozó között vita keletkezett. Az alvállalkozóval szemben a fővállalkozó több jogcímen is követelést érvényesített, ezért az 50%-os teljesítéshez kapcsolódó alvállalkozói teljesítésigazolás 33 millió forint összegű lett – az alvállalkozó 74 millió forintos tényleges teljesítése helyett. A fővállalkozó felmondta az alvállalkozó szerződését, már új alvállalkozók dolgoznak a területen. A megrendelő kiadta a teljesítésigazolást a fővállalkozónak az 50%-os teljesítésre, azonban a fővállalkozói díjat nem akarja megfizetni, mivel számára kétséges, hogy az alvállalkozót nem illeti meg a díj. Van arra vonatkozóan valamiféle gyakorlat, hogy a megrendelő mi alapján minősítheti a fővállalkozó nyilatkozatát, és mit köteles elfogadni "hitelt érdemlő iratnak"? A fővállalkozó jogosult a nemfizetésre tekintettel felmondani a fővállalkozói szerződését, esetleg felfüggeszteni a munkavégzést? Ha van szakvélemény vagy egyéb dokumentum arról, hogy az alvállalkozónak nem jár pénz, akkor feloldható a megrendelői blokkolás? A következő fővállalkozói teljesítéseket – amelyeket már új alvállalkozók végeztek el – tudja-e blokkolni a korábbi alvállalkozó?
Részlet a válaszából: […] ...alábbi szabálya alapján nem történik kifizetés ebben az esetben, hiszen egy, az ajánlattevő által kiállított teljesítési igazolás egy egyoldalú nyilatkozat, mely nem felel meg a rendelet 32/A. §-a szerinti hitelt érdemlő iratnak.A fenti bekezdésben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 9.

Alvállalkozó kifizetése peres eljárás mellett

Kérdés: A 322/2015. kormányrendelet szerinti számlaellenőrzés során vita van a teljesítő fél és az alvállalkozó között, a per jelenleg is tart, ellenben az ajánlatkérő és az ajánlattevő között nincs vita. Hogyan tud az ajánlatkérő mielőbb fizetni? (Az uniós forrás elszámolása miatt le kellene zárnia az ügyletet.)
Részlet a válaszából: […] ...szerint az alvállalkozói díj egy részét visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az e) pont szerinti átutalások igazolásainak másolatait;– az ajánlattevőként szerződő felek által benyújtott számlában megjelölt, fővállalkozói...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. május 8.

ESPD minősített ajánlattevő általi kitöltése

Kérdés: Minősített ajánlattevő eltekinthet az ESPD kitöltésétől? Vagy vannak számára is kötelező részek?
Részlet a válaszából: […] ...közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. kormányrendelet (a továbbiakban: Rendelet) rögzíti, hogy a kizáró okokra (III. fejezet) és az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 9.

Ajánlat benyújtása elektronikus formában 2013. július 1-je után

Kérdés: A Kbt. július 1-jétől hatályos szövege szerint egy papíralapú ajánlati példány kérhető, és előírható az elektronikus másolat beadása is. Ezzel a CD-s példány nem az ajánlatkérő általi formai követelmény lesz, hanem a Kbt. teszi lehetővé. Így viszont a 74. § (1) bekezdés e) pontjában szereplő kivételt már nem kell rá alkalmazni, vagyis ha nem nyújtja be az ajánlattevő CD-n az ajánlatát, akkor az érvénytelen. Ugyanakkor ki kell rá írni a hiánypótlást is. Viszont ha az egyetlen ajánlati példányt beadta az ajánlattevő, akkor hogyan kérhetem a hiánypótlást a CD-re? Az ajánlatkérőtől nem viheti el a példányt szkennelni, az ajánlatkérőnél pedig nem biztos, hogy megvannak a feltételek a szkennelésre. Mi ilyenkor a helyes eljárás? Szükséges-e speciális feltételeket biztosítani az ajánlattevő számára?
Részlet a válaszából: […] ...lehetőségét, valamint az ajánlatokban vagy részvételi jelentkezésekben található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőktől vagy részvételre jelentkezőktől felvilágosítást kérni.A (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. szeptember 18.

Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén

Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
Részlet a válaszából: […] ...szerint az alvállalkozói díj egy részét visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az előző pont szerinti átutalások igazolásainak másolatait, vagy az alvállalkozó köztartozást mutató együttes adóigazolásának másolatát az ajánlatkérőként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 17.

Régi Kbt. szabályainak alkalmazása alvállalkozói kifizetésekre

Kérdés: Alkalmazható-e 2012-ben a régi Kbt. kifizetésre vonatkozó szabálya? Amennyiben nem alkalmazható a 2011-ben hatályban lévő Kbt., abban az esetben a 2012-es Kbt.-ben van-e valamilyen utalás a 10 százalék alatti alvállalkozó kifizetési kötelezettségére? Milyen lehetőségek vannak arra az esetre, ha a fővállalkozó esetlegesen nem adja ki a teljesítési igazolást a munka elvégzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...azajánlattevő alvállalkozót vesz igénybe. Amennyiben a teljesítés megtörtént, ésaz alvállalkozó esetleg nem kapja meg a teljesítési igazolást, de a teljesítéssorán az ajánlattevő megkapja azt az adott részszámlára vagy adott időszakravonatkozóan, csak akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. március 19.

Számlaellenőrzésre vonatkozó új szabályok

Kérdés: Mi értelme van a számlaellenőrzés fenntartásának? Ez csak az építésnél lesz így, vagy a kapcsolódó szolgáltatásokra is vonatkozik (például karbantartás)?
Részlet a válaszából: […] ...díj egyrészét visszatartja;– az ajánlattevőként szerződő felek átadják az e) pont(előző bekezdés) szerinti átutalások igazolásainak másolatait, vagy azalvállalkozó köztartozást mutató együttes adóigazolásának másolatát azajánlatkérőként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. február 6.

Egységes számla kibocsátása az alvállalkozó kifizetését követően

Kérdés: Kifizethetem-e az alvállalkozómat előbb, és így egységesen bocsátom ki a saját számlámat, vagy be kell várnom a kétszámlás megoldást? (Megjegyzem, ez a gyakorlatban alkalmazhatatlan.)
Részlet a válaszából: […] ...melyarról szól, milyen összegre és mely alvállalkozók jogosultak, továbbá azutalást igazolja, valamint az Art. 36/A. § szerinti igazolási kötelezettségetis teljesíti, akkor egy az egyben kiállíthatja a számlát, mely nem mond ellenta szerződés szövegének sem.A Kbt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. szeptember 19.

Teljesítési nyilatkozattétellel érintett alvállalkozók

Kérdés: Ajánlattevőt valamennyi alvállalkozója vonatkozásában terheli a teljesítési nyilatkozat megtételének kötelezettsége, vagy ez a kötelezettség a bevonás mértékétől függ?
Részlet a válaszából: […] ...a következők szerint fogalmaznak:Az ajánlatkérőként szerződő fél a szerződés teljesítésénekelismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról – hajogszabály másként nem rendelkezik – legkésőbb az ajánlattevőként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 27.

Hivatalos, hiteles és cégszerű fordítás

Kérdés: Amennyiben "hivatalos" és nem "hiteles" fordítást kérnek, mely fordítóirodáktól lehet megfelelő fordítást megrendelni? Az iroda részéről milyen nyilatkozat, igazolás vagy egyéb dokumentum becsatolása szükséges? Mi a különbség a "hivatalos", a "hiteles" és a "cégszerű" fordítás között?
Részlet a válaszából: […] A hiteles fordítással, valamint hivatalos fordítássalkapcsolatban a szakfordításról és tolmácsolásról szóló 24/1986. MT rendeletnyújt információt. Ennek értelmében:– szakfordítást vagy tolmácsolást munkaviszonyban, valamintmunkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. április 26.
1
2
3
4