17 cikk rendezése:
1. cikk / 17 Alvállalkozói nyilatkozat és EKR
Kérdés: Az alvállalkozók bevonására vonatkozó nyilatkozatot is elektronikus úton és az EKR-en keresztül kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani?
2. cikk / 17 Alkalmassági követelmények igazolása kapacitást biztosító magánszemély bevonásával
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd nyertesség esetén a szerződés teljesítésébe. Ez a szakember magánszemély, de rendelkezik azzal a képesítéssel, melyre az ajánlattevőnek szüksége van. Ilyen esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése, illetve benyújtása esetében hogyan értelmezhető, hiszen nem gazdálkodó szervezet a kapacitást nyújtó szervezet (illetve egyben alvállalkozó)? Szükséges-e, hogy e magánszemély rendelkezzen adószámmal? Milyen feltételekkel lehet bevonni a pályázatba?
3. cikk / 17 Többes megjelenés tilalma elektronikus katalógusban
Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás tárgyait elektronikus katalógusba foglalja, egy ajánlattevő megjelenhet-e az elektronikus katalógus különböző sorain egy másik ajánlattevő alvállalkozójaként, vagy ez a Kbt. 36. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti együttes megjelenés tilalmába ütközik?
4. cikk / 17 Költségvetés adattartalma árubeszerzésnél
Kérdés: Az ajánlatkérő egy árubeszerzésnél költségvetést kér, ahol különösen az áruszállításhoz kapcsolódó közvetlen (munkabérek, alvállalkozói díjak stb.) és közvetett (adminisztrációs költségek stb.) költségek, valamint minden olyan költség megjelölését kéri, mely a szerződés tárgyát képező áruszállítás hiánytalan ellátásához elengedhetetlenül szükséges. Van-e erre joga az ajánlatkérőnek?
5. cikk / 17 EEKD aláírása az EKR-ben
Kérdés: Az EEKD hat részre van bontva az EKR-ben, de az utolsó részt nem lehet aláírni, márpedig eddig mindig kérte az ajánlatkérő, és jogorvoslati határozatra is hivatkozott emlékeim szerint. Ezt hogyan lehet az EKR-ben megoldani?
6. cikk / 17 EEKD kitöltésével kapcsolatos információk az eljárási dokumentumokban
Kérdés: Jelenleg is probléma az ajánlattevők oldalán az EEKD kitöltése. Milyen mélységű magyarázatot kell hozzáfűzni a dokumentumhoz, elegendő a bizottság saját bevezetője, ami végül is magyarázatnak tekinthető?
7. cikk / 17 Külső szakember, leendő munkavállaló bevonása alkalmassági követelmények igazolására
Kérdés: Az ajánlattevő külső szakembert szeretne bevonni az alkalmassági követelmények igazolására, majd később a szerződés teljesítésébe. Elegendő-e, ha rendelkezésre állási nyilatkozatot vagy megbízási szerződést csatol az ajánlattevő a leendő munkavállaló vonatkozásában, és nem jelöli meg kapacitást nyújtó szervezetként?
8. cikk / 17 Megállapodás szakértő közreműködéséről
Kérdés: Megállapodhat-e (ún. előszerződéses okiratban) az ajánlattevő és a vele az ajánlat benyújtásának időpontjában munkaviszonyban még nem lévő, a 321/2015. kormányrendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti, alkalmasságot igazoló szakértő egybehangzóan úgy, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén egymással munkaszerződést fognak kötni? Ilyen okirat birtokában mentesül-e a szakértő az erőforrást biztosító szervezetre vonatkozó előírások (leginkább a saját EEKD-dokumentum benyújtása) teljesítése alól?
9. cikk / 17 Mód1. tv. rendelkezéseinek alkalmazása a hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban
Kérdés: A 2016. évi CLX. törvény (Mód1. tv.) 48. §-a rendelkezésének megfelelően az eljárásban a Kbt.-nek a Mód1. tv. által megállapított 62. § (1) bek. q) pontjának rendelkezését is alkalmazni kell azokban a közbeszerzési eljárásokban is, amelyek a Mód1. tv. hatálybalépésekor folyamatban vannak, de a Mód1. tv hatálybalépésének időpontjában az ajánlattételi határidő még nem járt le. A fentiekre tekintettel, a Mód1. tv. hatálybalépését követően a nemzeti eljárásrend szerint megindított közbeszerzési eljárásban a kötelező 62. § (1) bekezdés g)-k), m) kizáró okok mellett az ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek. q) pontjára is be kell nyújtania a nyilatkozatát? Az ajánlatkérő a felhívásban jelezte a q) pont rendelkezésének alkalmazását is.
10. cikk / 17 Gépbérlet minősítése és bejelentése a közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A közbeszerzési szerződés teljesítéséhez az ajánlattevő gépbérlet címen köt szerződéseket vállalkozókkal. A munkagépeket vezetővel bocsátja rendelkezésre a bérbeadó. A munkagépekbe az üzemanyagot az ajánlattevő vásárolja meg. Ilyen esetben ez a gépbérlet alvállalkozásnak vagy kapacitást nyújtó szervezet igénybevételének minősül? Ezt az igénybevételt be kell jelentenem?