43 cikk rendezése:
1. cikk / 43 Előreláthatóság értelmezése a szerződésmódosítás kontextusában
Kérdés: Miért nem tekinthető a Covid-járvány előre nem láthatónak, amikor szerződést szeretnék módosítani? (Az egyes hullámok nem láthatók előre, a megbetegedések mértéke szintén nem. Ez egy folyamatosan fennálló helyzet.)
2. cikk / 43 Konzorciumi ajánlatkérők felelőssége
Kérdés: Ha konzorciumi ajánlatkérők indítanak közbeszerzési eljárást, majd a teljesítés során kiderül, hogy a megrendelés a keretmegállapodásból jogszerűtlen volt, akkor mindhárom ajánlatkérőt éri a retorzió, vagy csak azt, aki/amely jogszerűtlenül megrendelt? Érvényesül-e ebben az esetben az egyetemleges felelősség?
3. cikk / 43 Önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetmény közzététele
Kérdés: A D. 417/2020. számú döntésben szerepel az a tényállás, amiért az ajánlatkérő bírságot kapott a következők szerint: "A Döntőbizottság a fentiek alapján megállapította, hogy az ajánlatkérő nem tett eleget a Kbt. 103. § (5) bekezdésében rögzített követelménynek azzal, hogy a szerződéskötést megelőzően nem, csak azt követően, két évvel később tett közzé önkéntes előzetes átláthatóságra vonatkozó hirdetményt." Ez pontosan milyen hirdetmény, amelyet az ajánlatkérő ezek szerint nem tett közzé? Kire nézve kötelező a közzététel?
4. cikk / 43 Írásbeli összegzés módosítása
Kérdés: Van-e lehetőség az írásbeli összegzés többszöri módosítására, ha az első módosítás után is szükséges változtatni azon, több előzetes vitarendezés eredményeként? Ha csak egyszer lehet módosítani, hogyan járjon el az ajánlatkérő jogszerűen ebben a helyzetben?
5. cikk / 43 Hiánypótlás során történt elírás jogkövetkezménye
Kérdés: Van-e jelentősége annak, hogy azért, mert a hiánypótlás során elírom a műszaki paramétereket az ajánlatban foglaltakhoz képest, a többi hiánypótlást sem veszi figyelembe az ajánlatkérő, és úgy írja mindezt az összegzésbe, mintha semmilyen hiánypótlást nem nyújtottam volna be? Lehet-e ennek hamis adatszolgáltatás a következménye?
6. cikk / 43 Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogalapjának megdőlése visszamenőleges hatállyal
Kérdés: Megdőlhet-e utólag egy hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás jogalapja a szerződés módosítása során?
7. cikk / 43 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
8. cikk / 43 Felolvasólap és ajánlat közötti eltérés vizsgálatának elmulasztása
Kérdés: Abban az esetben, ha az ajánlatkérő nem vizsgálja a felolvasólap és a részletes ajánlat különbözőségét, és ezt senki sem sérelmezi, hatályba léphet a szerződés?
9. cikk / 43 Jogorvoslati jogosultság gyakorlásának határideje
Kérdés: Miért indíthat az ÁSZ egy 2013-as ügyben még most is jogorvoslati eljárást? Nem késői ez most már? (Közbeszerzés mellőzése történt.)
10. cikk / 43 Ügyvédkényszer jogorvoslati eljárásban
Kérdés: Most is kell-e feltétlenül ügyvédet vinnem jogorvoslati eljárásra, vagy majd csak később, ha már az új törvény szerinti eljárásokban leszek kérelmező? (A jogorvoslati díjjal együtt nagyon drága a közbeszerzés, ezzel is lehet csökkenteni a költségeket.)