Támogatott eszközbeszerzés közbeszerzési eljárás nélkül

Kérdés: Helyesen jártunk-e el a következő esetben? Egy magánszemélyek által alapított egyesület pedagógiai intézetet működtet, amely HEFOP-pályázatot nyert, amit az Európai Unió és a magyar költségvetés 100 százalékban támogat. A pályázat keretében eszközbeszerzésre 2006 augusztusában került sor, értéke bruttó 17,8 millió forint volt. A becsült érték meghatározása után megállapítottuk, hogy az eljárást a nemzeti értékhatár alatti beszerzések szerint kellene lebonyolítanunk. Ebben az eljárásrendben azonban a Kbt. 293. §-ának b) pontja szerint eszközbeszerzésre nem kell eljárást indítani, ha az ajánlatkérő nem tartozik a törvény 22. §-ának (1) bekezdésében meghatározott ajánlatkérők közé, mivel csak az uniós támogatás megléte miatt került volna a beszerzés a közbeszerzés hatálya alá. A fentiek miatt a versenyszabályok betartása mellett – három ajánlat bekérése – dokumentált közbeszerzési eljárás lebonyolítása nélkül szereztük be az eszközöket. Megfelelt-e ez így a hatályos közbeszerzési törvénynek?
Részlet a válaszából: […] ...finanszírozzák, továbbá az OrszágosRádió és Televízió Testület;– az a jogképes szervezet, amelynek létrehozataláróljogszabály rendelkezik, meghatározva a szervezet által ellátandó feladatot, azirányítására, illetőleg az ellenőrzésére, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. július 16.

Régi Kbt. hatálya alatt kötött határozatlan időtartamú megállapodás érvényessége

Kérdés: A közbeszerzési törvény hatálybalépését megelőzően megkötött határozatlan időre szóló szolgáltatási szerződést (szemétszállításra) köteles vagyok-e felmondani, és új eljárást lefolytatni, ha az értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt?
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzésieljárások ajánlatkérői kötelesek az eljárások eredményeként megkötöttszerződések módosításáról külön jogszabályban (2/2006. IM rendelet)meghatározott minta szerint tájékoztatót készíteni, és azt hirdetmény útján...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. június 4.

Közbeszerzés elmulasztásának szankciója

Kérdés: Egy klasszikus ajánlatkérőnél (központi költségvetési szerv) létszámleépítés volt, ami az adatelemzőket, kutatókat is érintette. A sürgető határidős feladatok miatt várni nem lehetett, ezért szerződés alapján egy külső céget is bevontak a feladatok megoldásába. A feltételek kb. az alábbiak voltak: megbízás minden negyedévben 4 millió forintig, de mindig a konkrét munkához igazodóan, konkrétan számla alapján. Az intézmény vezetőjét felmentették, s az egyik fő indok az volt, hogy pályáztatás nélkül kötött szerződést. Ha a havi szerződéses keretösszeget a szerződés végéig, azaz 2004 decemberéig felszorozzuk, akkor ez csekély mértékben túllépte az értékhatárt, de a várható feladatátcsoportosítás és a konkrét számlás elszámolás miatt valószínűsíthető volt, hogy a tényleges kifizetések a közbeszerzési értékhatár alatt maradnak, továbbá a nagyon közeli jelentéstételi kötelezettséghez kapcsolódó feladatok miatt még az egyszerű eljárás sem fért volna bele a rendelkezésre álló időbe. Tényleges túllépésre nem került sor, mert négy hónappal a megállapodás megkötése után, közös megegyezéssel felbontották a szerződést, de ezt már nem a felmentett vezető eszközölte. A közbeszerzés elmulasztását hasonló körülmények között (leépítések, átszervezések, teljesítési kényszer, bizonytalanságok, az értékhatár csekély túllépése) hogyan szokták szankcionálni? Van-e esetleg erre precedens? Tudnak-e esetleg olyanról, hogy ilyesmi felmentési indokként szerepelt, vagy felmentéshez vezetett?
Részlet a válaszából: […] ...országgyűlési biztosa, valamint az adatvédelmi biztos;– a közbeszerzéshez támogatást nyújtó, illetve a támogatásfelhasználásában jogszabály alapján közreműködő szervezet; valamint– a központosított közbeszerzés során ajánlatkérésrefeljogosított szervezet.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.

Szerződésmódosítással kapcsolatos értelmezések

Kérdés: A közbeszerzési törvény 303. §-ával kapcsolatosan felmerülő szerződésmódosításhoz kapcsolódóan rengeteg kérdés merült fel a gyakorlat során, különösen a Közbeszerzések Tanácsa elnökének 2006. szeptember 13. napján kiadott tájékoztatója alapján. Az első kérdésem az, hogy a módosítás során mi értelmezhető lényeges, jogos érdeksérelemnek? Azon túl, hogy ez igen szubjektív, eszmei érdeksérelem vagy a beszerzés értékéhez képest – esetleg százalékos arányban – meghatározható sérelemről is szó lehet? Van-e erre gyakorlat? A másik kérdés a témához kapcsolódva az, ha fennállnak a Kbt. 303. §-ában felsorolt konjunktív feltételek, akkor a módosítást csak a közbeszerzési értékhatár alatt lehet alkalmazni (8, illetve 15 millió forint)? Az értékhatár felett már más vonatkozó eljárást kell lefolytatni? Esetlegesen elképzelhető az értékhatárt meghaladó összegű szerződésmódosítás is? (A szabályozás nem mondja ezt ki egyértelműen, még ha az alapelvekből ez következik is.)
Részlet a válaszából: […] ...a közbeszerzésieljárások ajánlatkérői kötelesek az eljárások eredményeként megkötöttszerződések módosításáról külön jogszabályban meghatározott minta szerinttájékoztatót készíteni, és azt hirdetmény útján a Közbeszerzési Értesítőbenközzétenni....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. április 23.

Alkalmassági feltételek Kbt.-ben meghatározottnál szigorúbb megállapításának vizsgálata

Kérdés: Hogyan tudom megállapítani, hogy a Kbt. 13. §-ának (4) bekezdésénél szigorúbban határoztam meg az alkalmassági feltételeket?
Részlet a válaszából: […] ...esetén a kérelembenyújtása előtti évet megelőző 2 évben, ha a kérelmező a benyújtásidőpontjában még nem rendelkezik a számviteli jogszabályok szerintibeszámolóval): Vonatkozó év Mérleg szerinti eredmény .................. ..............................[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 27.

Szolgáltatási szerződések és közbeszerzés kapcsolata érvényes szerződés módosítása esetén

Kérdés: Villamosenergia-szolgáltató egy adott városban nem választható (egy van). Ha a becsült érték eléri a nemzeti értékhatárt, hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást kell lefolytatni? Akkor is, ha az érvényben lévő (20-30 éves) szerződéseket, mondjuk teljesítményváltozás miatt kellene módosítani, avagy a szolgáltató névváltozása miatt?
Részlet a válaszából: […] ...vagy a teljesítés határidejét;– a teljesítés helyét;– az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit, illetőlega vonatkozó jogszabályokra hivatkozást;– annak meghatározását, hogy az ajánlattevő tehet-etöbbváltozatú (alternatív) ajánlatot;– az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. november 27.

Tervpályázat a közbeszerzésben

Kérdés: Számomra a 137/2004. Korm. rendelet nem egyértelmű abban a vonatkozásban, hogy mely esetekben szükséges tervpályázati eljárás lefolytatása.
Részlet a válaszából: […] ...E szerint tehát tervpályázat: azépítészeti-műszaki tervjavaslatok, továbbá terület- és településrendezési,valamint egyéb jogszabályban meghatározott tervjavaslatok összevetésére ésrangsorolására alkalmas tervezési versenyforma. Célja az adott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 24.

Tervpályázati eljárás lefolytatásának szükségessége

Kérdés: Szükséges-e tervpályázati eljárás lefolytatása abban az esetben, ha a beruházás tárgya területrendezési terv elkészítésére vonatkozóan a legalkalmasabb tervező kiválasztása, vagy elegendő a Kbt. szerinti nyílt vagy egyszerű eljárás lefolytatása?
Részlet a válaszából: […] ...a rendelet alkalmazásábantervpályázat: az építészeti-műszaki tervjavaslatok, továbbá terület- éstelepülésrendezési, valamint egyéb jogszabályban meghatározott tervjavaslatokösszevetésére és rangsorolására alkalmas tervezési versenyforma. Mivel aterületrendezési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. május 22.

Eltérés az eredeti szerződéstől szükségletek szerint

Kérdés: Intézetünk az év elején sikeres nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le – uniós értékhatár alapján – élelmiszer-beszerzés tárgyában, 3 évre, az eljárás során felmerülő jelentős költségek és többletfeladat miatt. Az ezt követő hónapokban személyi változás következtében – élelmezési vezető személye változott, új dietetikus lépett be – olyan nyersanyag-beszerzési igények keletkeztek, amelyeket a korábbi években nem vásároltunk. Kérdésünk: mi a teendő, milyen eljárástípust kell lefolytatnunk, figyelembe véve a jelentős költségeket és munkát, amely egy-egy nyílt eljárás kapcsán felmerül? A felmerült igények mai áron számított értéke 3 évre 2-3 millió forint között van. A közbeszerzési törvény az építési beruházásokhoz hasonlóan miért nem engedélyez működési anyagok esetében is, hosszú távon a változó szükségleteknek megfelelően bizonyos határon belül eltérést az eredeti szerződéshez viszonyítva?
Részlet a válaszából: […] ...ez ún. tipikusszerződésmódosítási helyzet. Ebben az esetben a Kbt. 303. §-át kell alkalmazni.Megítélésünk szerint a hivatkozott jogszabályhelyi feltétel, azaz hogy a felekcsak akkor módosíthatják a szerződésnek a felhívás, a dokumentáció feltételei,illetőleg...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.

Keretmegállapodásos eljárás a központosított közbeszerzésben

Kérdés: Milyen külön előírások vonatkoznak a központosított közbeszerzési rendszerben a keretmegállapodásos eljárásokra? Mely jogszabály határozza meg az eljárási rendet?
Részlet a válaszából: […] A választ a kérdés második részével kezdjük. A központosított közbeszerzési rendszerben a keretmegállapodásos eljárásra vonatkozó külön előírásokat részben a 168/2004. Korm. rendelet 26-29. §-ai, részben pedig a Kbt. határozza meg, azzal, hogy a Kbt....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. augusztus 9.
1
3
4