25 cikk rendezése:
1. cikk / 25 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 25 Ajánlatkérő tájékoztatása cégadatváltozási kérelem benyújtásáról
Kérdés: Ha az ajánlattevő változásbejegyzési kérelmet adott be, ez hatással van a folyamatban lévő eljárásokra? Kötelesek vagyunk kérés nélkül tájékoztatni az ajánlatkérőt a változásról, akkor is, ha az ajánlat szempontjából nem releváns a változás (például egy új fióktelep bejegyzése)? Ha igen, milyen formában kell tájékoztatást adni?
3. cikk / 25 Iratbetekintés biztosításának módja
Kérdés: Biztosíthatom-e az iratbetekintést elektronikusan úgy, hogy valóban csak és kizárólag az a dokumentum kerül bemutatásra, amely nem üzleti titok, és amelynek megtekintéséhez a betekintő ajánlattevőnek joga van?
4. cikk / 25 Iratbetekintés és tájékoztatási kötelezettség a Kbt.-ben
Kérdés: Az uniós irányelvekben nem látom azt a szigorú üzenetet, hogy az ajánlattevők tudomására kell hozni mindent, ami alapján megtudják, miért nem nyertek egy adott közbeszerzési eljárásban. Ezt csak a hazai szabályozás tartalmazza. Szükséges-e ez a tartalom a Kbt.-ben?
5. cikk / 25 Külföldi kapacitást biztosító bevonásának feltételei
Kérdés: Gyakorlati tanácsot kérek arra vonatkozóan, hogy külföldi kapacitást biztosító bevonása során mire legyek figyelemmel. A jogszabályi rendelkezéseket értem, de mit tehetek a számtalan hiánypótlás elkerülése érdekében?
6. cikk / 25 Kartellkizáró ok bizonyítása az ajánlatok nagymértékű tartalmi azonossága esetén
Kérdés: Hogyan kell bizonyítani a kartellkizáró okot abban az esetben, ha a beérkezett ajánlatok olyan mértékben azonosak, hogy az felveti az összejátszás gyanúját?
7. cikk / 25 Elektronikus dokumentumok aláírásának szabályai
Kérdés: Ha elektronikusan teszek fel kiegészítő tájékoztatáskérést, akkor azt is alá kell írni elektronikusan? Kinek kell aláírnia? A cégjegyzésre jogosultnak, vagy elég, ha az egyik kolléga elektronikus aláírásával írjuk alá az aláírt és beszkennelt dokumentumot? Esetleg a küldött e-mailt kell csak aláírni? Kérdésünk továbbá, hogy mi az az időbélyeg? Kell-e ezt használni?
8. cikk / 25 Konzorciumi tag változása a régi Kbt. hatálya alatt indult eljárásban
Kérdés: Konzorciumban indulunk egy, a régi Kbt. hatálya alá tartozó eljárásban. Az ajánlattételi határidő még nem telt le, de az ajánlatot benyújtottuk. Van-e arra ilyen esetben még lehetőség, hogy az egyik konzorciumi tag személyét megváltoztassuk?
9. cikk / 25 Beszerzéshez kapcsolódó tevékenységi kör kérdése konzorcium esetében
Kérdés: Konzorciumban indulunk. A beszerzés tárgyához kapcsolódó tevékenység csak az egyik konzorcium tevékenységi körében szerepel. Ez kizáró ok?
10. cikk / 25 Konzorcium képviselete
Kérdés: A közös ajánlattétel érdekében létrehozott konzorciumnak négy tagja van. Van-e arra lehetőségünk, hogy két konzorciumi képviselőt jelöljünk meg úgy, hogy mindkét képviselő önállóan jogosult nyilatkozattételre?