71 cikk rendezése:
1. cikk / 71 Ajánlattétel holdingstruktúrában
Kérdés: Amennyiben közös ajánlattevők azonos holdinghoz tartoznak, de szeretnék a többi céget is igénybe venni, abban az esetben feltétlenül kapacitást biztosító szervezetek lesznek-e, és kell-e EEKD-t is benyújtaniuk, vagy sem?
2. cikk / 71 Kartellben nem érintett konzorciumi tag kizárása az eljárásból
Kérdés: Ha a konzorcium egyik tagját a GVH-döntés kizárja a közbeszerzésekből, abban az esetben a konzorcium másik tagja is kizárásra kerül az eljárás során? Vagy befejezheti az eljárást, illetve megkötött keretszerződés esetén továbbra is részt vehet például keretmegállapodás esetében versenyújranyitásokban az elmarasztalt konzorciumi partnere lecserélésével? (Természetesen azonos kvalitásokkal rendelkező szervezettel történő csere esetében.)
3. cikk / 71 Létszámra vonatkozó alkalmassági minimumkövetelmény előírhatósága takarításszolgáltatás beszerzésénél
Kérdés: Intézménytakarítás tárgyában kiírt közbeszerzési eljárásban előírhat-e az ajánlatkérő olyan alkalmassági minimumkövetelményt, hogy az ajánlattevőnek a korábbi három év mindegyikében legalább 150 fő fizikai állománnyal kell rendelkeznie, vagyis hogy az ajánlattevőnél ennyi legyen az éves átlagos statisztikai állományi létszám?
4. cikk / 71 Eljárás konzorciumi tag kiválása esetén
Kérdés: Jelenti-e az új, 35. § (7) bekezdésének szabálya azt, hogy minden gond nélkül változhat a teljesítés során a konzorcium, kiválhat-e tag, amennyiben a többi tag megfelel az alkalmasságnak?
5. cikk / 71 Jogutódlás az ajánlattevő oldalán
Kérdés: Lehetséges-e a jogutódlás ajánlattevői oldalon az ajánlatkérő és az ajánlattevő (esetleg közös ajánlattevők) közötti keretmegállapodás esetében a szerződés megkötése előtt, vagy azt követően, a szerződéses jogviszony fennállása alatt? A jogutódlás milyen formái megengedettek, alkalmazható-e például a Ptk. 6:208. §-ában szabályozott szerződésátruházás?
6. cikk / 71 EKR-ben nem szereplő nyilatkozatok benyújtása konzorciumban
Kérdés: Közös ajánlattevőként indulunk egy pályázaton, mi vagyunk a képviselők. Azt tudjuk, hogy az EKR-rendszerben létrehozott űrlapokat a benyújtónak kell kitölteni. Abban vagyunk bizonytalanok, hogy azokat a nyilatkozatokat, amelyek nincsenek fent az EKR-ben – fel kell tölteni –, azokat is csak a gazdasági szereplő képviselőjének (benyújtó) kell kitöltenie, ugyanúgy, mintha EKR-űrlap lenne, vagy azoknál egyértelműen meg kell jelölni a közös ajánlattevőket?
7. cikk / 71 Kárigény érvényesítése konzorciummal szemben felelősségbiztosítás alapján
Kérdés: Közös ajánlattevők esetében összeadódhatnak-e a felelősségbiztosítások limitösszegei, együttes megfelelés formájában? Hogyan tudjuk a kárigényt érvényesíteni, ha két szerződőnk van, ahol egyetemleges a felelősség?
8. cikk / 71 Szakértő cseréje, jogviszonyok változása mellett
Kérdés: Egy már megkötött keretmegállapodásban fel van tüntetve azon szakértők listája, akikkel az ajánlattevő megfelelt az ajánlati követelményeknek, és akiknek a teljesítésben részt kell venniük. Ezek a szakértők az ajánlattevő munkavállalói. Van-e arra lehetőség, hogy a teljesítés során a listán szereplő szakértőt lecserélje, de nem munkavállalóra, hanem egy alvállalkozóra, aki így egyben kapacitást nyújtó alvállalkozó is lesz? Van-e arra lehetőség, hogy ha a felsorolt szakértők közül az egyik átszerződik egy, az ajánlatban nevesített alvállalkozóhoz? Így a szakértő ugyanaz maradna, viszont az alvállalkozó ezáltal kapacitást nyújtó szervezetté válna?
9. cikk / 71 Alvállalkozó bevonása a teljesítés során nemleges nyilatkozat mellett
Kérdés: Amennyiben az ajánlattétel során az ajánlattevő az EEKD II. rész D pontjában szereplő kérdésre – miszerint az ajánlattevő szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek – nemmel válaszolt, van-e arra mód, hogy az ajánlattevő a teljesítés során mégis igénybe vegyen alvállalkozót?
10. cikk / 71 Jogorvoslati eljárás kezdeményezése alvállalkozó által
Kérdés: Alvállalkozó kezdeményezhet-e jogorvoslati eljárást?