48 cikk rendezése:
1. cikk / 48 Eljárás visszavonása
Kérdés: Az ajánlatkérő árubeszerzési szerződésre (munka- és védőruha) irányuló uniós nyílt közbeszerzési eljárást indított még az év elején. Eddig kétszer módosította az ajánlattételi határidőt, a módosító hirdetményekben mindig megadta a módosítás indokát. Szeptember elején, 5 nappal az ajánlattételi határidő előtt, újabb hirdetményt tett közzé, amelyben visszavonta az eljárást, melyet mi az ajánlattétel napján észleltünk, amikor már teljesen kész volt az ajánlatunk. Az ajánlatkészítésnek van költsége, ennek megtérítését milyen módon lehet kérni az ajánlatkérőtől?
2. cikk / 48 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
3. cikk / 48 Választható kizáró okok igazolása
Kérdés: Hogyan kell a választható kizáró okokat igazolni? Ki, milyen hatóság bocsát ki bármit a témában, figyelemmel arra, hogy az E-Certis sem segít, és nemcsak hazai, hanem külföldi igazolással kapcsolatban is felvetődik a kérdés?
4. cikk / 48 Fedezet ismertetése feltételes közbeszerzés esetén
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében kell-e ismertetni a fedezetet?
5. cikk / 48 Bírálat mellőzhetősége közbeszerzési eljárásokban
Kérdés: Feltételes közbeszerzés esetében van-e lehetőség arra, hogy a bírálatot ne kelljen elvégeznem?
6. cikk / 48 Kbt. 5. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezésének hatása folyamatban lévő eljárásra
Kérdés: Hogyan kell a Kbt. 5. § (3) bekezdésének hatályon kívül helyezését értelmezni abban az esetben, ha a támogatás felhasználása már megkezdődött?
7. cikk / 48 Ajánlatkérő vizsgálati kötelezettsége részajánlattétel esetén
Kérdés: Meglepetéssel olvastam, hogy a jövőben egy jogeset szerint nekem, mint ajánlatkérőnek, minden egyes részt meg kell vizsgálnom, hogy vajon megfelelő helyre töltötte-e fel azt az ajánlattevő, és ha nem, akkor is figyelembe kell vennem. Mi erről a véleményük? (Az eset száma D. 322/2019.)
8. cikk / 48 Eltérés a nemzeti rezsim szabályaitól saját eljárásrendben
Kérdés: Saját eljárásrendben milyen módon lehet eltérni a nemzeti rezsim szabályaitól?
9. cikk / 48 Feltételes közbeszerzési eljárás
Kérdés: Feltételes közbeszerzési eljárás esetében köthető-e szerződés, amennyiben az eljárásnak vége? (Későbbi hatályba léptetésre gondolok.) Ha időközben szerződésmódosításra is szükség van, akkor azt is módosíthatom úgy, hogy annak hatálybalépése feltételesen valósuljon meg? Módosíthatom-e a hatálybalépést úgy, hogy kiderül, hogy mégsem támogatott az eljárás, ennek ellenére saját forrásból megvalósítom?
10. cikk / 48 Előzetes tájékoztató közzétételének határideje
Kérdés: Közszolgáltatóként a Kbt. 113. §-a szerinti eljárásban előzetes tájékoztatót szeretnék közzétenni. Meddig szükséges várnom?