13 cikk rendezése:
1. cikk / 13 Egybeszámítás informatikai rendszer bevezetése tárgyú beszerzésnél
Kérdés: Szeretnénk bevezetni egy informatikai rendszert, illetve a bevezetés után gyakorlatilag azonnal szükségünk lesz supportra is. Ezt elvileg akár a bevezető cég is el tudná végezni. Egybe kell-e számítani a két beszerzési tárgyat, amikor az egyik áru és a másik szolgáltatás? Milyen EUB-döntéseket érdemes megnézni hasonló kérdés eldöntésekor?
2. cikk / 13 Informatikai beszerzések közbeszerzési értékhatára központosított közbeszerzésben
Kérdés: Az ajánlatkérőnél minden évben felmerülnek az informatika terén, informatikai eszközökre vonatkozóan az alap-feladatellátáshoz kapcsolódóan eszközbeszerzés-igények. Az üzemeltetésieszköz-beszerzés nagy része a DKÜ-n keresztül történik, és sok esetben még ez sem haladja meg az éves nettó 15 millió forintot, így azt a pár eszközt, amit a DKÜ-n nem tudunk megvásárolni (minimális, általában 1 millió forint, vagy előfordul, hogy kevesebb is, és hiába szereznek be a projektben ilyen eszközt, üzemeltetési célra nem használhatjuk), a projektekkel való egybeszámítás miatt csak közbeszerzésben tudnák megvásárolni. Hogyan kell eljárnunk?
3. cikk / 13 Közbeszerzési díj fizetésének esedékessége
Kérdés: A közbeszerzési díjat előre ki kell fizetni a központosított közbeszerzésben a jelenlegi szabályozás alapján?
4. cikk / 13 Közbeszerzési díj fizetésére kötelezettek
Kérdés: A DKÜ átvette a KEF keretmegállapodásait. Mi szerint kell a közbeszerzési díjat megfizetni, és ki fizeti meg az új rendszerben?
5. cikk / 13 Egybeszámítási kérdések a DKÜ rendeletben
Kérdés: A DKÜ – egybeszámítási szabályok nélküli kormányrendelet – nem ad túlzott szabadságot az ajánlatkérőknek? Korábban másként szólt ez a rendelkezés. Lehet, hogy a korábbi megfogalmazás helyesebb volt?
6. cikk / 13 Támogatott és támogatással nem érintett beszerzések egybeszámítása
Kérdés: A részekre bontás tilalmával kapcsolatban az alábbi kérdés merült fel. Az ajánlatkérő támogatási szerződést kötött a 2014-es évben, melynek keretében 2015. évben informatikai eszközök, bútorok, mobiltelefonok, személygépkocsi beszerzésére közbeszerzési eljárást kell indítania. Az ajánlatkérőnek a 2015. évben a támogatási szerződésen kívül is van beszerzési igénye informatikai eszközök beszerzésére vonatkozóan. Az ajánlatkérőnek a két – már ismert – beszerzési igényt egybe kell-e számítania, vagy egybeszámítási kötelezettség terhe nélkül beszerezheti – közbeszerzési eljáráson kívül – a támogatással nem érintett informatikai eszközöket?
7. cikk / 13 Egybeszámítás a Kbt. módosítását követően
Kérdés: A módosítás az egybeszámítási szabályokat jelentősen megváltoztatta: többek között ilyen az egyidejűség – amit az ajánlatkérő az éves tervhez tudott kötni – figyelmen kívül hagyása. Az ajánlatkérőnek folyamatosan kell beszerezni bizonyos árukat a tevékenysége ellátásához. Az eddigi gyakorlat szerint a szerződések lefedték a teljes időt, és nem feltétlenül naptári évre szóltak. Az egybeszámítást elvégezhetjük-e úgy, hogy a beszerzés évében összeszámoljuk valamennyi szerződés értékét az igény felmerülésétől függetlenül?
8. cikk / 13 Kötelező részajánlattétel
Kérdés: Igaz-e az a hír, hogy kötelező lesz megengedni a részajánlattételt? És ha nem bonható az ajánlat részekre objektíve?
9. cikk / 13 Egybeszámítás konzorciális részvétel esetén
Kérdés: Hét társintézmény konzorciumi pályázatot nyújt be egy TÁMOP-pályázati felhívásra. Ennek keretében egy portálszolgálat kifejlesztésére vállalkoznának, melynek becsült értéke 44 000 000 forint. Ezt egy közbeszerzési eljárásban le lehetne bonyolítani. Ehhez azonban kapcsolódik minden intézménynél egy interfész készítése, mely ahhoz szükséges, hogy a jelenlegi rendszereiket illeszteni tudják. Az intézményeket hét különböző cég menedzselné ebben, intézményenként a kivitelezés 1,5-4,7 M Ft-ig terjedne. Kérdéseink: 1. Az egybeszámítási szabály ilyen konzorciális pályázatnál is érvényes-e? Azaz ha külön-külön intézményenként nézzük a megvalósítandó feladatokat – az interfészről van most csak szó –, nem szükséges közbeszerzési pályázat kiírása, együttesen tekintve viszont igen (kb. 20 M Ft). 2. Ha egybe kell számolni – csak az interfésszel kapcsolatban –, a szabály egy feltétele kritikus: a beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni. Miután különböző rendszerekről van szó, egy cég nem ismer mindent, nincs olyan felkészültsége. Ezt valamilyen módon nyilván szükséges bizonyítani. Van erre valamilyen elfogadott eljárás, melyet a Közbeszerzési Döntőbizottság is akceptál adandó alkalommal? 3. A portálszolgáltatás elkülöníthető-e egyáltalán az előzőktől? Vagy szükséges együtt tekinteni a portálszolgáltatás és a hozzáférés kialakításának becsült értékét? (Utóbbi esetben kb. 64 M Ft a becsült érték.)
10. cikk / 13 Egybeszámítás szolgáltatást és árut is tartalmazó beszerzésnél
Kérdés: Mi a helyzet akkor, ha a szerződés tárgya szolgáltatást és árut is tartalmaz? Az egybeszámítás úgy rendelkezik, hogy csak azonos típusú tárgyak esetén kell egybeszámítani, de mi abban az esetben a helyzet, ha a szerződés tárgya mindkettő, akkor ezt egybe kell számítani?