72 cikk rendezése:
1. cikk / 72 Szerződésmódosítás
Kérdés: Év elején kötöttünk szerződést gépjármű karbantartásra. A karbantartó cég kapacitást biztosítóként 5 szakembert vont be az eljárásba, nemrégiben azt jelezte, hogy 2 szakember megvált a cégtől, és helyettük újakat vonna be. Ez lehetséges? Mi a módja a bevonásnak?
2. cikk / 72 Összeférhetetlenség vizsgálata ajánlattételi szakaszban
Kérdés: Az ajánlattevő ajánlatát a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenítette az ajánlatkérő, tekintettel arra, hogy nem nyújtotta be az ajánlati felhívás VI.3.22 pontjában előírt összeférhetetlenségi nyilatkozatát. Az ajánlattevő ajánlata során jelezte, hogy nem kíván igénybe venni alvállalkozót és kapacitást nyújtó szervezetet. Az ajánlatkérő hiánypótlás keretében kérte, hogy nyújtsuk be az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, de iratmintát és tartalmi elvárást nem fogalmazott meg. Az ajánlattevő nem nyújtott be hiánypótlást, de előzetes vitarendezésben jelezte, hogy nem ért egyet az ajánlatkérővel. Összeférhetetlenségi helyzetet miért vizsgál az ajánlatkérő ajánlattételi szakaszban? Az ajánlatkérő jogszerűen járt el az EVK elutasítása során?
3. cikk / 72 ISO-minősítés mint egyéb információ
Kérdés: Különböző rendszertanúsítványok meglétének (ISO 9001, 14001, 45001, 37001) feltételét eddig mindig az egyéb információk között láttam csak, nem alkalmassági követelményként. Van esetleg lehetőség arra, hogy az ajánlatkérő alkalmassági követelményként írja ki az eljárásban?
4. cikk / 72 Kapacitást biztosító szervezet bevonásának mértéke
Kérdés: Az előszerződésben a felek nem rögzítettek semmilyen teljesítési százalékot, sőt műszaki tartalmat sem határoztak meg abban. Van-e a Kbt. szerinti kötelező teljesítési százalék/összeg előírva, amelyre feltétlenül szerződnünk kell vele a kapacitást biztosítóval?
5. cikk / 72 Kapacitást biztosító szervezet átalakulása
Kérdés: A cég átalakult, és kapacitást biztosítóként valójában már nem rendelkezünk szakemberrel. Most szerződnénk az ajánlattevővel. Szerződhetünk az új céggel?
6. cikk / 72 Nemzeti szabvány előírása egyenértékűség nélkül
Kérdés: Előírható-e speciális nemzeti szabvány a műszaki leírásban úgy, hogy az azzal egyenértékűséget nem teszi lehetővé az ajánlatkérő?
7. cikk / 72 A "vagy azzal egyenértékű" kitétel alkalmazása a felhívásban
Kérdés: Mi minősül azzal egyenértékűnek, amikor az ajánlatkérőnek kifejezetten egy adott gépsorra van szüksége? Szükséges-e előírni egy adott gyártó termékének megnevezése mellett a "vagy azzal egyenértékű" termék megajánlásának lehetővé tételét az eljárást megindító felhívásban?
8. cikk / 72 Címkére és címkézésre vonatkozó szabályok kezelése a közbeszerzésben
Kérdés: Szükséges-e, hogy az ajánlatkérő által a műszaki leírásban meghatározott ökocímke leírása és tartalmi követelményei a közbeszerzési dokumentumokban elérhetők legyenek minden gazdasági szereplő számára? (Véleményem szerint az nem reális, hogy mindent az ajánlatkérő magyarázzon el, amikor az információ elérhető nyilvánosan.)
9. cikk / 72 Ajánlatban nevesített szakember vagy alvállalkozó bevonásának kötelezettsége
Kérdés: Hogyan kell helyesen értelmezni a Kbt. 138. § (4) bekezdését, továbbá konkrétan milyen kötelezettséget ró ez a jogszabályhely a nyertes ajánlattevőre és az ajánlatkérőre?
10. cikk / 72 Versenytárs teljesítésképtelenségével kapcsolatos információ felhasználása
Kérdés: Amennyiben tisztában vagyok azzal, hogy a versenytársam nem tudja teljesíteni a szerződést, hiszen látom, hogy milyen projekteket nyer, és mennyi embere, gépe van, felhasználhatom-e ezt az információt az eljárás során, ha még alá is tudom támasztani azt eredményről szóló tájékoztatók, nyilvános közbeszerzési szerződések bemutatásával?