Folyamatba épített ellenőrzés elmaradásának következménye

Kérdés: Helyi önkormányzat ajánlatkérő a 256/2021. (V. 18.) Korm. rendelet alkalmazása során az uniós forrásból támogatott projekt becsült értékét – az opciós munkák értékét is figyelembe véve – nettó 295 millió forintban határozta meg, erre tekintettel nemzeti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott le a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerint. A rendelkezésre álló fedezet összege nem éri el a nettó 300 millió forintot. Tekintettel a becsült értékre, az eljárás ellenőrzése körében a Korm. rendelet 180-181. §-a utóellenőrzés lefolytatását írja elő. Amennyiben a nyertes ajánlati ár meghaladja a nettó 300 millió forintot, érvénytelenné kell-e nyilvánítania az eljárást az ajánlatkérőnek kizárólag amiatt, hogy az eljárás ellenőrzése körében nem a Korm. rendelet 182-193. §-ai szerint járt el? Ha a 300 millió forintot opciós munkák nélkül nem éri el a szerződés értéke, és azt nem is rendeli meg az ajánlatkérő, menthető a helyzet? Amennyiben az ajánlatkérő kiegészítő forráshoz jut, és erre tekintettel az opciós munkákat is megrendeli, az változtat-e a jogi megítélésen, ha így haladja meg a 300 millió forintot a kifizetett számla értéke?
Részlet a válaszából: […] ...becsült értékű, valamint az építési beruházás, építési koncesszió esetén a háromszázmillió forintot el nem érő becsült értékű közbeszerzési eljárások ellenőrzéséről rendelkezik, azaz csak és kizárólag a becsült értéket veszi az ellenőrzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 8.

Kizárás az eljárásból azonos franchise-szerződés esetében

Kérdés: Ki kell-e zárni azokat az ajánlattevőket, amelyek azonos céggel vannak franchise-kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...is lehet a szerződésnek, mely kifejezetten akadályozza, a partnerek tevékenységét, és olyan együttműködésre készteti őket, mely a közbeszerzésben jogszerűtlen.A D. 201/2023. számú ügyben ezért volt jelentősége annak, hogy az érdekelt a közbeszerzési eljárás...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. augusztus 9.

Nyilatkozat ajánlat fenntartásáról

Kérdés: Ha az ajánlatkérő a Kbt. 70. § (2a) bekezdése alapján kéri fel az ajánlattevőket az ajánlataik fenntartására, akkor az ajánlattevőknek kifejezetten nyilatkozniuk kell ajánlatuk fenntartásáról, vagy ebben az esetben is irányadó a Kbt. 70. § (2) bekezdésének azon fordulata, miszerint "ha az ajánlattevő az ajánlatkérő által megadott határidőben nem nyilatkozik, úgy kell tekinteni, hogy ajánlatát az ajánlatkérő által megjelölt időpontig fenntartja"?
Részlet a válaszából: […] ...fórum a törvénymódosítás indokolását is elénk tárja az alábbiak szerint:"A 70. § (2a) bekezdése beillesztésének indoka, hogy a közbeszerzési eljárások során gyakran merül fel a bírálat elhúzódásának problémája. Ilyen esetben bizonyos ajánlattevők...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. április 12.

Alvállalkozók bejelentésére vonatkozó szabályozás módosításának hatálya

Kérdés: A Kbt. alvállalkozók bejelentésére vonatkozó új szabályai szerint különböző időpontokban lényegesen több adatot kell megadni az ajánlatkérő részére a korábbiakhoz képest. Ezt a módosított szabályozást a folyamatban lévő szerződésekre is alkalmazni kell?
Részlet a válaszából: […] ...források felhasználásának ellenőrzéséről szóló 2022. évi XXVII. törvény (továbbiakban: Eufetv.) 81-92. §-ai tartalmazzák a közbeszerzési törvényt módosító rendelkezéseket, amelyek többek között az összeférhetetlenséggel, a kizáró okkal,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Integritás Hatóság a közbeszerzésben

Kérdés: Az Integritás Hatóságnak lesznek feladatai a közbeszerzésekkel kapcsolatban. A Kbt.-ben ez hogyan jelenik meg? Vagy csak a "saját törvényéből" olvasható ki, mire lesz jogosult?
Részlet a válaszából: […] ...hatósági jogköre keretében jogosulta) a részben vagy egészében európai uniós forrásból megvalósuló vagy megvalósítani tervezett közbeszerzésekkel összefüggésben hatósági ellenőrzést folytatni,b) az európai uniós forrásból megvalósuló...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. január 11.

Hosszú távú modellek uniós alapokból finanszírozott támogatások esetén

Kérdés: Uniós finanszírozás esetében van-e lehetőség olyan hosszú távú megoldásokra, mint a DBR vagy az előminősítési rendszer?
Részlet a válaszából: […] ...augusztus 17-én lépett hatályba a kormány 319/2022. rendelete egyes fejlesztéspolitikai tárgyú kormányrendeletek közbeszerzési ellenőrzéssel kapcsolatos módosításáról, mely kifejezetten uniós alapokból finanszírozott támogatásokkal foglalkozik, és az alábbiak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 12.

Konzorcium ügyfélképessége jogorvoslati eljárásban

Kérdés: Lehet-e, illetőleg hogyan lehet jogorvoslattal élni abban az esetben, ha valamely piaci szereplő egy ajánlattevői konzorcium tagjaként vett részt a közbeszerzési eljárásban, a konzorcium a második, de ki nem hirdetett legkedvezőbb ajánlatot tette, amely azonban meghaladta a rendelkezésre álló pénzügyi keretet, viszont a nyertes ajánlattevő érvénytelen ajánlatot tett?
Részlet a válaszából: […] ...közigazgatási elvi határozata is leszögezi, a konzorciális szerződés megkötésével a konzorcium tagjainak jogi helyzete nem változik, a közbeszerzési eljárásban ügyféli minősége a konzorciumnak nem, csak a tagjainak állapítható meg, vagyis általánosságban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. február 9.

Az ajánlattevő pénzforgalmi számlájának zár alá vétele a közbeszerzési eljárás kontextusában

Kérdés: Mit jelent a közbeszerzés szempontjából, ha az eljárásban ajánlattevőként részt vevő gazdasági társaság pénzforgalmi számláját a nyomozó hatóság – a korábbi vezető tisztségviselő által a társaság felhasználásával elkövetett bűncselekmény (például költségvetési csalás) miatti nyomozás során – kényszerintézkedésként, biztosítási céllal zár alá vette?
Részlet a válaszából: […] ...bíróság által jogerősen eltiltott (vagy tevékenységükben ugyanígy korlátozott) gazdasági szereplők vonatkozásában mondja ki a közbeszerzési eljárásokban való részvétel tilalmát. Ennek Kbt.-beli megfelelője a 62. § (1) bekezdés f) pontja, amely ugyancsak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Keretmegállapodás lehetősége központi beszerző szervezet általi dinamikus beszerzési rendszer alkalmazása esetén

Kérdés: Hogyan értendő a 168/2004. számú Korm. rendeletben az, hogy DBR-ben keretmegállapodást indít az ajánlatkérő? Valóban van erre lehetőség? Mi ennek az indoka?
Részlet a válaszából: […] ...központosított közbeszerzési rendszerről, valamint a központi beszerző szervezet feladat- és hatásköréről szóló 168/2004. Korm. rendelet 26. §-ának (3) bekezdése valóban utal arra, hogy amennyiben a központi beszerző szervezet dinamikus beszerzési rendszert alkalmaz,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 10.

Kbt. 5. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezésének hatása folyamatban lévő eljárásra

Kérdés: Hogyan kell a Kbt. 5. § (3) bekezdésének hatályon kívül helyezését értelmezni abban az esetben, ha a támogatás felhasználása már megkezdődött?
Részlet a válaszából: […] ...december 19-én hatályba lépett a közbeszerzésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi CXX. törvény 18. § (1) bekezdésének 2. és 3. pontja, mely hatályon kívül helyezte a Kbt. 5. § (3) és (5) bekezdését, illetve a 21. §...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. február 12.
1
2
3
7