6 cikk rendezése:
1. cikk / 6 Jogorvoslat kiterjesztése
Kérdés: Egy építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő az ajánlatunkat érvénytelenné nyilvánította. Szerintünk az ajánlatkérő tévesen értelmezi a saját előírását. Lehetséges az ajánlatunk érvénytelenné nyilvánítása mellett a kiírást is támadni?
2. cikk / 6 Visszavont ajánlat érvénytelenné nyilvánítása
Kérdés: Az ajánlattevő az ajánlattételi határidőben ajánlatot nyújtott be az EKR-ben, majd ezt követően visszavonta azt, valamint úgy nyilatkozott, hogy tudomásul veszi az ajánlata érvénytelenné nyilvánítását. Mindezek alapján az ajánlatkérő megállapította, hogy az ajánlattevő ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdésének e) pontja alapján érvénytelen, tekintettel arra, hogy annak visszavonása sérti a Kbt. 81. §-ának (11) bekezdésében előírt ajánlati kötöttséget. Az érvénytelenítés jogcíme: Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit. Ez miért nem ütközik a Kbt.-be, amikor erre a lehetőségre külön eljárási cselekmény is létezik az EKR-ben?
3. cikk / 6 Hiánypótlás tárgyalásos eljárásban
Kérdés: Az ajánlatkérőnek az az álláspontja, hogy nem adhat hiánypótlási határidőt, mert az eljárási szabály szerint a tárgyalás végéig lehet hiánypótolni. Mire alapozza ezt? És mi a helyzet akkor, ha gyakorlatilag nincs szakmai ajánlat az első ajánlatban?
4. cikk / 6 Ajánlat érvénytelenné nyilvánítása tárgyalásos eljárásban műszaki tartalomnak nem megfelelés esetén
Kérdés: Van-e lehetőségem a tárgyalás során kizárni azt a partnert, aki már az első körben teljesen másként értelmezi az eljárási dokumentumokat, és gyakorlatilag a műszaki tartalmat úgy kifacsarja, hogy semmilyen módon nem fogom tudni használni a termékét?
5. cikk / 6 Közbeszerzési dokumentumcsomag megszerzése érdeklődés jelzése nélkül
Kérdés: Ha nem jelzem az érdeklődésemet, van-e arra mód, hogy a közbeszerzési dokumentumcsomaghoz hozzájuthassak?
6. cikk / 6 Ajánlati kötöttség speciális közbeszerzési eljárásban
Kérdés: A 188/2015. kormányrendelet szerinti közbeszerzési eljárás során az ajánlatkérőnek a "végleges ajánlat" benyújtását követően is van lehetősége újabb tárgyalás lefolytatására?