Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról

Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
Részlet a válaszából: […] ...szolgáló cselekmény miatt a szerződés teljesítése vonatkozásában a megbízhatósága alapos okkal megkérdőjelezhető, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy-ha a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra, és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. június 16.

Alkalmasságot igazoló szervezet bejelentése, igénybevétele

Kérdés: Ha megjelölök alkalmasságot igazoló szervezetet referenciával, de később mégsem veszem igénybe, jogsértést követek el, ami kizárást eredményez? Vagy inkább vonjam be, hiába nincs rá szükség?
Részlet a válaszából: […] ...is szerződés-ellenőrzés keretében vizsgálja a kapacitást biztosító szervezet bevonását, annak tartalmát, mértékét. [Lásd: A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződések teljesítésének és módosításának Közbeszerzési Hatóság által...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. november 6.

Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni, vagy az érintett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Alvállalkozó és kapacitást biztosító szervezet igénybevételének kizárhatósága

Kérdés: Jól értelmezzük, hogy ha az ajánlatkérő építési beruházásra irányuló közbeszerzési eljárás esetén referenciaigazolást kér a műszaki és szakmai alkalmasság igazolására, és a felhívásban konkrétan előírja, hogy a megkövetelt referencia a kivitelezési munka egészére vonatkozó alkalmasságot igazol, akkor az ajánlattevő a Kbt. 65. §-ának (9) bekezdésére és 138. §-ának (1) bekezdésére tekintettel sem kapacitást biztosító szervezetet, sem alvállalkozót nem vehet igénybe a szerződés teljesítésére, hanem teljes mértékben az ajánlattevőnek (vagy közös ajánlattevőknek) kell a szerződést teljesíteni?
Részlet a válaszából: […] ...felhívást is megsemmisíti a jogorvoslati fórum.A kérdéshez kapcsolódó, a Kbt. 138. §-ának (1) bekezdése szerint a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek vagy – ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 17.

Kizáró okok és alvállalkozók ellenőrzésének kötelezettsége

Kérdés: A hatályos Kbt.-ben rögzítettek alapján, jól értelmezem-e, hogy a nemzeti eljárásban az ajánlatkérőnek nem kötelessége a kizáró okokat ellen­őrizni, mivel a 310/2011. Korm. rendelet 2. §-a ezt csak a közösségi rezsimben teszi kötelezővé számára, továbbá az alvállalkozókkal kapcsolatosan az ajánlatkérőnek rezsimtől függetlenül semmilyen ellenőrzési kötelezettsége nincs?
Részlet a válaszából: […] ...fogalmaz:Az ajánlatkérő az eljárást megindító felhívásban jogosult az 56-57. § szerinti kizáró okok közül egynek vagy többnek a közbeszerzési eljárásban való érvényesítését előírni, valamint köteles az 56. § (1) bekezdésének k) pontja, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 20.

Közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértés mint kizáró ok értelmezése

Kérdés: Az új törvény illegális tartózkodókra vonatkozó kizáró okát hogyan tudom ellenőrizni, hiszen már most hatályban van?
Részlet a válaszából: […] ...új kizáró ok, amelynek elsősorban a második részeújdonság, 2011. augusztus 1-jétől hatályos, az alábbiak szerint szól.Nem vehet részt közbeszerzési eljárásban az a személy,szervezet, aki (amely) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény – 15. §-a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 21.

Kizáró okok építési beruházás tárgyú, egyszerű eljárásban

Kérdés: Építési beruházás tárgyú közbeszerzés esetén, egyszerű eljárásban milyen kizáró okok jelölhetők meg az ajánlattevőkkel szemben?
Részlet a válaszából: […] ...azeltiltás ideje alatt, illetőleg ha az ajánlattevő tevékenységét más bírósághasonló okból és módon jogerősen korlátozta;– közbeszerzési eljárásokban való részvételtől jogerőseneltiltásra került, az eltiltás ideje alatt;– egy évnél régebben lejárt adó-...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 19.

Védett műhelyek nyilvántartása, speciális szabályozás

Kérdés: Kérdéseink a védett foglalkoztatókkal kapcsolatosak. Ki tartja nyilván az említett foglalkoztatókat, és van-e valamilyen általánostól eltérő szabály a részvételükkel folytatott beszerzésekre?
Részlet a válaszából: […] ...rendelkezést is tartalmaz a következők szerint.A rendelet hatálya alá tartozó árubeszerzésekre ésszolgáltatásbeszerzésekre irányuló közbeszerzési eljárásokban az ajánlatkérő arészvétel jogát fenntarthatja a védett műhelyek számára. Erre a tényre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. augusztus 27.

Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontja alá tartozás gyakorlati összefüggései

Kérdés: A Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontja szerinti kizáró ok igazolására vonatkozó rendelkezések értelmében 2006. szeptember 24-ét követően az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség nyilvántartásából nyilvánosságra hozott adatok alapján a jövőben az ajánlatkérőnek kell ellenőriznie a kizáró okok fennállását. Kérdéseink: - Az OMMF nyilvántartásában szereplő valamennyi foglalkoztató a Kbt. 60. § (1) bekezdésének g) pontjának hatálya alá tartozik-e a kizáró okok tekintetében – a jogkövetkezmény típusától, illetve a mértékétől függetlenül? - Abban az esetben, ha az OMMF nyilvántartásában szereplő foglalkoztató a 3/2006. (IX. 15.) SZMM rendelet 2. §-ában meghatározottak szerint a jogsértő állapotot megszüntette, és az erről kért igazolást csatolja pályázatához, mentesül-e a kizáró okok hatálya alól?
Részlet a válaszából: […] ...szereplő foglalkoztatók érintetteka g) pont által, függetlenül a bírság mértékétől, okától, s egyben kizárjákmagukat a közbeszerzési eljárásból. A jogsértő állapot megszüntetése nem elegendő arészvételhez, ugyanis a Kbt. 60. § (1) bekezdésének...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. március 12.

Ajánlatkérő munkaügyi bírsággal kapcsolatos ellenőrzési kötelezettsége

Kérdés: Hogyan értelmezhető a Tanács azon álláspontja, miszerint a szerződés megkötéséig kell ellenőriznie az ajánlatkérőnek, hogy nem volt munkaügyi bírsága az ajánlattevőnek?
Részlet a válaszából: […] ...vélhetően a Kbt. 60. § (1) bekezdésének g)pontjával kapcsolatban történt változásra utalt. Az ismert szabályozásértelmében közbeszerzési eljárásban nem lehet ajánlattevő vagy alvállalkozó aza személy (szervezet), aki (amely) a foglalkoztatásra...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. december 18.
1
2