20 cikk rendezése:
1. cikk / 20 Előzetes piaci konzultáció
Kérdés: Előzetes piaci konzultáció keretében kérdezni is lehet, vagy csak véleményt nyilvánítani és javaslatokat tenni?
2. cikk / 20 Kiegészítő tájékoztatás határideje
Kérdés: Többrészes eljárásban egy másik rész kapcsán valaki megkérdezte a kiegészítő tájékoztatásra vonatkozó határidőket. Amit az ajánlatkérő a másik részben mondott, azt vehetjük készpénznek, vagy külön meg kell nekünk is kérdezni a másik résznél?
3. cikk / 20 Feltételes közbeszerzés keretmegállapodásban
Kérdés: A Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján: "Feltételes közbeszerzés indítható akkor is, ha az ajánlatkérő támogatásra irányuló igényt (pályázatot, projektjavaslatot, támogatásiszerződés-módosítást vagy változásbejelentést) nyújtott be vagy fog benyújtani – függetlenül attól, hogy sor került-e már a támogatás pályázati felhívásának megjelenésére –, és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja." Ennek alapján helyesen jár-e el az ajánlatkérő, amennyiben egy pályázati felhívás megjelenéséhez köti a közbeszerzési eljárás eredményességét, és ha az nem jelenik meg az eljárás összegzésének megjelenéséig, megköti a szerződést, és a szerződés hatálybalépését köti a pályázati felhívás megjelenéséhez? Amennyiben igen, jól értjük-e, hogy ilyen jellegű szerződést hatályba léptető feltétellel nem folytatható le verseny-újranyitásos eljárás a KH állásfoglalása alapján?
4. cikk / 20 Válasz megtagadása elkésett, kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérelem esetén
Kérdés: Megtagadhatja-e az ajánlatkérő jogszerűen azon kérdések megválaszolását, amelyeket az ajánlattevő határidőn túl tett ugyan fel, de a megfelelő ajánlattételhez szükséges releváns információk megszerzésére vonatkoznak?
5. cikk / 20 Alkalmassági követelmény módosítása
Kérdés: Miért jelent problémát az, ha az ajánlatkérő az alkalmasságot "lazítja", az alkalmassági követelményeket módosítja? (A Hatóság 89/2021. határozatához kapcsolódik a kérdésünk.)
6. cikk / 20 Kiegészítő tájékoztatás, mint a dokumentáció része
Kérdés: Része-e a kiegészítő tájékoztatás a dokumentációnak? (Az ajánlattevő az egyik kiegészítő tájékoztatást nem vette figyelembe, pontosabban egy olyan információ szerepelt a kiegészítő tájékoztatásban, ami félreérthető volt. Ajánlatában hivatkozik a hirdetményre, dokumentációra, nem említi a kiegészítő tájékoztatást. Esetünkben egy olyan értelmezési kérdésről van szó, ami a kiegészítő tájékoztatás nélkül is értelmezhető lenne, tehát az ajánlatkérő nem változtatta meg az eljárási dokumentumokat.)
7. cikk / 20 Információ nyújtása kiegészítő tájékoztatás keretében a módosító hirdetmény megjelenését megelőzően
Kérdés: A módosító hirdetmény még nem jelent meg, de várható. Az ajánlatkérő olyan kiegészítő tájékoztatásokat nyújt, amelyek már az új tartalomra hivatkoznak. Ezt ugyan valóban meg fogja tudni mindenki, de nekem, mint későbbi ajánlattevőnek mégis furcsa ez. Jogszerű az eljárása?
8. cikk / 20 Előzetes piaci konzultáció megtartásának módja
Kérdés: Az előzetes piaci konzultációt megtarthatjuk-e úgy, hogy meghirdetjük a honlapunkon a tájékoztatót, meghívjuk azokat, akik általában jelentkezni szoktak az eljárásainkra, és válaszolunk a kérdéseikre? (Úgy látjuk, ez is sokat segíthet az eljárás előkészítésében.)
9. cikk / 20 Határidő-módosítás közzététele
Kérdés: Mi a helyzet akkor, ha a módosítást már nem tudjuk közzétenni? Ilyen esetben érdemesebb nem módosítani határidőt? Úgy látjuk, hogy a Döntőbizottság sorra bírságolja azokat az ajánlatkérőket, amelyeknek a határidő-módosításról szóló hirdetménye nem jelent meg időben. Mi a megoldás a kérdésünkben felvetett helyzetre?
10. cikk / 20 Kiegészítő tájékoztatás megadásának módja
Kérdés: A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmekre adott válaszokat összegezve, egy levélben, vagy egyenként, több válaszban kell megküldenie az ajánlatkérőnek az ajánlattevők részére?