20 cikk rendezése:
1. cikk / 20 Hiánypótlás elrendelésének feltétele
Kérdés: Egy közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő három részre bontotta eszközbeszerzését. Az egyik ajánlattevő ajánlatában következetesen felcserélte az 1. és a 2. részt, így a felolvasólapon az 1. részre 6 millió forint, míg a 2. részre 1 millió forint ajánlatot tett, melyet az ajánlatában tételes árajánlattal alá is támasztott, vagyis az ajánlattevő ajánlatán belül nem volt ellentmondás. A tételes árajánlatból egyértelműen kiderül, hogy a részeket az ajánlattevő felcserélte, vagyis az 1. részre irreálisan magas ajánlatot, míg a 2. részre aránytalanul alacsony megajánlást tett, mindkét rész esetében helytelen műszaki tartalommal. Az ajánlatkérő a hibát úgy orvosolta, hogy hiánypótlásban felkérte a hibázó ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a felolvasólapot és a tételes árajánlatokat a megfelelő részek megjelölésével. Az ajánlattevő a hiánypótlást teljesítette, mind az árat, mind a tételes ajánlatot benyújtotta a helyes részekhez egyébként változatlan tartalommal, így ajánlata érvényes és nyertes is lett, vagyis a hiánypótlás nagymértékben befolyásolta az ajánlattevők között kialakult sorrendet. Helyesen járt-e el az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlatkérő?
2. cikk / 20 Számlázás építési beruházásoknál konzorciumi részvétel esetén
Kérdés: A Kbt. és az építési beruházások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló kormányrendelet 14. §-a szerint, ha építési beruházás esetén egy eljárást közös ajánlattevők nyernek, akkor a számlát (részszámlákat) külön-külön kötelesek minden esetben kiállítani?
3. cikk / 20 Beszerzési érték túllépésének következményei
Kérdés: A megkötött közbeszerzési szerződésben megállapított beszerzési érték milyen feltételekkel léphető túl akkor, ha a szerződésben kikötött plusz/mínusz 25 százalék helyett 69,33 százalékkal lépték azt túl? Milyen jogkövetkezményei vannak az ilyen eseteknek? Esetleg el kell fogadni ezt a túllépést a szerződés teljesítése során jogszabályszerűnek?
4. cikk / 20 Hirdetményekkel kapcsolatos fizetési kötelezettség az új Kbt. hatálybalépése után
Kérdés: Ha az új közbeszerzési törvény hatályba lép, kell fizetnünk még azokért a teljesítésről szóló hirdetményekért, amelyekért most is fizetünk, vagy már egyáltalán nem kell fizetünk semmilyen hirdetményért csak azért, hogy közzétegye a Közbeszerzések Tanácsa?
5. cikk / 20 Kbt. márciusi változásai
Kérdés: Milyen módosítás jelent meg márciusban a közbeszerzési törvényben? Végül volt a parlamenti szakaszban módosítás, vagy nem fogadták el?
6. cikk / 20 Jogorvoslat és előzetes vitarendezés kapcsolata
Kérdés: Élhetek-e jogorvoslattal akkor, ha nem kértem az ajánlatkérőnél az előzetes vitarendezést?
7. cikk / 20 Jogorvoslati határidők és költségek
Kérdés: A jogorvoslati határidők az idén azonosak a korábbi Kbt.-beli rendelkezésekkel? És hogyan alakulnak a jogorvoslati eljárás költségei?
8. cikk / 20 E-közbeszerzés lehetősége a jelenlegi szabályok alapján
Kérdés: Most milyen szempontból van lehetőség elektronikus közbeszerzésre? Mert a hirdetmény-ellenőrzések közölték velem, hogy nem folytathatok le elektronikusan közbeszerzést, és én ezzel nem értek egyet.
9. cikk / 20 Átláthatósági biztos
Kérdés: Az átláthatósági biztosra vonatkozó szabályok hol találhatók meg? Például, hogy mikor kell alkalmazni és ki lehet az?
10. cikk / 20 Minősített ajánlattevők jegyzékére felkerülés "haszna"
Kérdés: Mi az értelme a minősített ajánlattevők jegyzékére felkerülésnek, ha gyakorlatilag szinte valamennyi ajánlatkérő szigorúbb minősítési szempontokat határoz meg a kizáró okok és azok igazolási módja tekintetében?