Kapacitást nyújtó személlyel kapcsolatos hiánypótlási felhívás jogszerűsége

Kérdés: Kisvállalkozásunk közbeszerzési pályázatot nyújtott be a közelmúltban, melyben nyilatkoztunk arról, hogy kapacitást nyújtó személyre (felelős műszaki vezető) fogunk a projekt megvalósítása során támaszkodni. Az ajánlatkérő a pályázat első szakaszában hiánypótlásra szólított fel minket, miszerint pótlólag meg kell küldenünk ennek a személynek ügyvéd által ellenjegyzett aláírásmintáját vagy közjegyzői tanúsítványt. A megbízási szerződéssel, magánszemélyként bevont egyéntől jogosan követeli meg az ajánlatkérő az aláírásmintát vagy a közjegyzői tanúsítványt? A felelős műszaki vezetőként közreműködő személyt, ha kapacitást nyújtó szervezetként támaszkodunk rá, nevesített alvállalkozóként is szerepeltetnünk kell pályázati anyagunkban, vagy elegendő 10 százalék alatti, nevesített alvállalkozóként megjelölnünk? Jogosan kér tőlünk szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalást is tartalmazó okiratot az ajánlatkérő nevezett személyre vonatkozóan a pályázat ezen szakaszában?
Részlet a válaszából: […] Véleményünk szerint az aláírásminta vagy aláírási címpéldány ebben az esetben kérhető, hiszen a kapacitást biztosító szervezet saját jogon szerepel az ajánlatban, tehát függetlenül attól, hogy magánszemélyről vagy jogi személyről van szó, segít az alkalmasságban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. október 12.

Kizáró okokkal kapcsolatos változások

Kérdés: Változtak-e a kizáró okokkal kapcsolatos előírások?
Részlet a válaszából: […] ...érintettországban, az ajánlattevő (alvállalkozó) által az illetékes bíróság, hatóság,kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, illetve közjegyző által hitelesített nyilatkozatot;– a törvény 61. § (1) bekezdésének d) pontja esetében azépítési beruházásra,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. október 11.

Igazolások alakisága a törvénymódosítást követően

Kérdés: Egy kiírásban a következőt olvastuk: "Amennyiben az ajánlattevő, a közbeszerzés 10 százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozója és az erőforrást nyújtó szervezet kizáró okokra vonatkozó nyilatkozatát egyszerű nyilatkozatként csatolja, úgy nyertessége esetén az eredményhirdetéstől számított 8 napon belül kell benyújtania közjegyző által hitelesített nyilatkozatát." A Kbt. értelmében elfogadható az előzőek szerinti nyilatkozat egyszerű – azaz nem közjegyző által hitelesített – formában?
Részlet a válaszából: […] ...ha ez az adott országban nem ismert, akkor pedig az illetékesbíróság, hatóság, kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, illetve közjegyzőáltal hitelesített nyilatkozatát kell csatolni.Hazánkban a közjegyző által hitelesített nyilatkozati formaalkalmazandó...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. szeptember 20.

Cégkivonat biztosítása közbeszerzési eljárásokhoz

Kérdés: A 2267. számú kérdésre adott válasz szerint az ajánlatkérő jogszerűen nem kérhet cégkivonatot az ajánlattevőtől a Kbt 63/A. § (1) bekezdésére tekintettel. A cégtaláló honlapja szerint a közhiteles cégkivonat papíralapú és nem ingyenes. A magyarorszag.hu 2009 októberében módosított oldala szerint az elektronikus közokiratot kérésre 15 napon belül küldik meg minősített elektronikus aláírással és időbélyegzővel. Ez lenne a közhiteles elektronikus nyilvántartásból ingyenesen elérhető igazolás? Ha mégsem, akkor hol találjuk meg?
Részlet a válaszából: […] ...ahogyan a kérdező jelezte.Amennyiben mindezt papíralapon kívánja az ajánlatkérőbirtokolni, a cégkivonat hiteles papíralapú verziójához közjegyző, cégbíróságvagy az IRM Céginformációs Szolgálata segítségével juthat térítésmentesen.A jogszabály tehát csak az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.

Kbt. 63. § c) pontjával érintettek köre

Kérdés: A Kbt. 63. § (2) bekezdésének c) pontjából csak véletlenül maradt ki az erőforrást nyújtó szervezet az ajánlattevő (alvállalkozó) mellől? És alvállalkozón a 10 százalékot meghaladó alvállalkozót kell érteni?
Részlet a válaszából: […] ...érintettországban, az ajánlattevő (alvállalkozó) által az illetékes bíróság, hatóság,kamara vagy szakmai szervezet előtt tett, illetve közjegyző által hitelesítettnyilatkozatot ...".Fenti szabály az EU-irányelvek átvételéből adódik, melyet anemzeti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. május 17.