Egybeszámítás konzorciális részvétel esetén

Kérdés: Hét társintézmény konzorciumi pályázatot nyújt be egy TÁMOP-pályázati felhívásra. Ennek keretében egy portálszolgálat kifejlesztésére vállalkoznának, melynek becsült értéke 44 000 000 forint. Ezt egy közbeszerzési eljárásban le lehetne bonyolítani. Ehhez azonban kapcsolódik minden intézménynél egy interfész készítése, mely ahhoz szükséges, hogy a jelenlegi rendszereiket illeszteni tudják. Az intézményeket hét különböző cég menedzselné ebben, intézményenként a kivitelezés 1,5-4,7 M Ft-ig terjedne. Kérdéseink: 1. Az egybeszámítási szabály ilyen konzorciális pályázatnál is érvényes-e? Azaz ha külön-külön intézményenként nézzük a megvalósítandó feladatokat – az interfészről van most csak szó –, nem szükséges közbeszerzési pályázat kiírása, együttesen tekintve viszont igen (kb. 20 M Ft). 2. Ha egybe kell számolni – csak az interfésszel kapcsolatban –, a szabály egy feltétele kritikus: a beszerzésére egy ajánlattevővel lehetne szerződést kötni. Miután különböző rendszerekről van szó, egy cég nem ismer mindent, nincs olyan felkészültsége. Ezt valamilyen módon nyilván szükséges bizonyítani. Van erre valamilyen elfogadott eljárás, melyet a Közbeszerzési Döntőbizottság is akceptál adandó alkalommal? 3. A portálszolgáltatás elkülöníthető-e egyáltalán az előzőktől? Vagy szükséges együtt tekinteni a portálszolgáltatás és a hozzáférés kialakításának becsült értékét? (Utóbbi esetben kb. 64 M Ft a becsült érték.)
Részlet a válaszából: […] Igen, él az egybeszámítási szabály egy-egy projektrészre is,nincs lehetőség az egyes intézményekhez tartozó szolgáltatásokatszétválasztani. Ebben a helyzetben nem fogadható el az az érv, hogy létezik egyközös és egy részenként értelmezett közbeszerzési terv. A projekt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 16.

Nettó ár figyelembevételének esete

Kérdés: Egyik utóbbi számukban megjelent véleményükkel nem teljesen értek egyet, kérem ezért szíves válaszukat az alábbi kérdésre. Költségvetési szerv szolgáltatásra kér ajánlatot, amelynek értéke ugyan nem éri el a közbeszerzési értékhatárt, de az egybeszámítási szabályok miatt egyszerű eljárás lefolytatására kerül sor. Az Önök szerint nyertesnek számító (legalacsonyabb) nettó árra a vállalkozó 20 százalékos forgalmi adót számol, az azt követő legjobb ajánlat alanyi mentes, ezért a bruttó ára alacsonyabb, mint a legalacsonyabb nettó árat ajánlóé. (Az értékelés szempontja a legalacsonyabb ajánlati ár volt, nem nevesítve, hogy bruttó vagy nettó, de valamennyi értéket meg kellett adni). Véleményem szerint a Kbt. egyik alapelve szerint (közpénzek ésszerű felhasználása) a nyertes az, aki felé a legkisebb a költségvetési szerv kifizetési kötelezettsége, a Kbt. 57. § (2) bek. a) pont szerinti megfogalmazás – "a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás" – is ezt mondja. A nettó árat akkor kell figyelembe venni, ha a közbeszerzési eljárás lefolytatásának szükségességét vizsgáljuk (35. §). Jól értelmezem?
Részlet a válaszából: […] ...áfatartalommalbírt, ajánlatunkban 20 százalékos áfamértéket tüntettünk fel.) Az ajánlatbólkitűnt a nettó egységár – ezt a kiírás szerint meg is kellett határoznunk -, sbár megengedett volt a teljes körű hiánypótlás, nem kaptunk felhívást és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. november 3.

Összeszámítás több helyről történő beszerzésnél

Kérdés: Az önkormányzat konyhája 17 500 E forintért fog élelmiszert beszerezni 2006-ban. Össze kell-e venni a különféle élelmiszereket, ha jelenleg több helyről történik a beszerzés, az alábbiak szerint: - zöldség-gyümölcs: kb. 5250 E Ft-ért őstermelőktől piacon, - pékáru: kb. 4375 E Ft-ért közvetlenül pékségtől, - tejtermék: kb. 2600 E Ft-ért közvetlenül tejüzemtől, - hús: kb. 4000 E Ft-ért közvetlenül húskereskedelmi kft.-től, - egyéb szárazáruk: kb. 1250 E Ft-ért METRO Kft.-től?
Részlet a válaszából: […] ...részajánlattétellel vagy anélkül, de meg lehetvalósítani több közbeszerzési eljárásban is. Akár egy, akár több közbeszerzéskerül kiírásra, a közbeszerzési eljárást az összérték alapján kellkiválasztani, azaz a Kbt. VI. fejezetét kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. október 16.

Pályáztatási kötelezettség fennállása

Kérdés: Karbantartási anyagok tárgyában sikertelen egyszerű, közzététel nélküli eljárást folytattunk le két alkalommal. Anyagcsoportokra kértünk részajánlatokat a közelben lévő valamennyi nagy barkácsáruháztól és kiskereskedőktől egyaránt. Atervezett beszerzési költség éves szinten 4-5 millió forint, az összes karbantartási anyagra. Az első sikertelen pályázat után megkérdeztük az érintetteket, hogy miért nem pályáztak? Kiderült, hogy nem forgalmazzák teljeskörűen az egy-egy anyagcsoportba tartozó termékeket, s tekintettel az általunk felhasznált "csekély" mennyiségre, nem is kívánnak vele foglalkozni. Továbbá a pályázat elkészítésével járó többletmunka s siker esetén a forgalomnövekedés nem áll arányban egymással. Feltételezem, azt javasolják, hirdessük meg a Közbeszerzési Értesítőben beszerzési igényünket. Ezt meg is tesszük, ám mivel a teljesítésben csak olyan pályázók vehetnek részt, akik kb. 10 km-en belül elérhetők – hiszen a karbantartásianyag-igény többsége sürgős beszerzéseket tesz szükségessé, s nem tudjuk vállalni a nagy távolsággal járó többletköltségeket, sem időben, sem szállítási kapacitásban – mi a helyzet, ha nem tudunk többszöri pályázatkiírás esetén sem sikeres eljárást lebonyolítani, meddig kell pályázni?
Részlet a válaszából: […] Amennyiben az összes karbantartási anyagra változatlanul egyszerződést akarnak kötni, és ennek becsült (tervezett) értéke éves szinten 4-5millió forint, akkor a közbeszerzési kötelezettség fennáll mindaddig, amígeredményes nem lesz az eljárásuk, és szerződést nem tudnak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 14.

Önkormányzati intézmény gépjárművásárlása saját felhasználásra

Kérdés: Az önkormányzat állatkertje szeretne vásárolni saját felhasználásra gépjárművet, amelynek bruttó értéke 2,4 millió forint. Kérdés: Hogyan kell megtenni a kiírást, és hogyan zajlik a közbeszerzési eljárás?
Részlet a válaszából: […] Mindenekelőtt érdemes utánanézni, hogy központosított közbeszerzés keretein belül, önkéntes csatlakozóként, nem lehetne-e olcsóbban megvásárolni a kívánt járművet. Ebben az esetben azonban elképzelhető, hogy speciális, állatok szállítására alkalmas járműről van szó,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. október 18.