14 cikk rendezése:
1. cikk / 14 Összegzés kiadásának határideje
Kérdés: Cégünk részt vesz egy európai uniós, nyílt, nem közös közbeszerzési eljárásban. A pályázat feltételes, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő (AK) közlése szerint a közbeszerzés megkezdésekor az eljáráshoz kapcsolódó fedezet még nem áll rendelkezésre a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) Egészségügyi Program keretében. Vagyis a Ptk. 6:116. § (1) bekezdése alapján a felek a szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását. AK a kiegészítő tájékoztatáskérések nagy mennyisége miatt kétszer is meghosszabbította az ajánlattételi határidőt, hogy legyen ideje és módja a kérdésekre a válaszokat megadni. A végső határidő ezáltal április vége volt, mely határidőig bezárólag beadtuk a pályázatunkat. Bontást követően cégünk ajánlata volt a legjobb. A hiánypótlást benyújtottuk, de az EKR-felületen AK azóta sem tett közzé semmilyen kommunikációt. AK képviselőjétől (lebonyolító szerv) telefonon történt érdeklődés alapján azt a választ kaptuk, hogy a pályázat európai uniós jellege és feltételes volta miatt akár magasabb kormányzati szerveknél is át kell futtatni az értékelést, ezért több hét is eltelhet a kommunikáció következő lépcsőjéig. Nekünk azonban minél hamarabb szükségünk lenne arra, hogy a pályázat eljusson az összegzés fázisába. Ennek oka az építőanyagárak manapság sokszor követhetetlen, meredek emelkedése. Kérdésünk tehát az, hogy a lebonyolító szervnek mennyi idő áll rendelkezésére az összegzés kiadásáig, a törvények nyújtotta kereteken belül, a Kbt. szerint?
2. cikk / 14 Ajánlattételi határidő hosszabbítása gyorsított nyílt eljárásban
Kérdés: Van-e akadálya annak, hogy gyorsított nyílt eljárás esetében az ajánlatkérő ajánlattételi határidőt hosszabbítson? (Szükség lenne rá, mert nagyon sok a hiba a felhívásban és a dokumentációban.)
3. cikk / 14 Dokumentáció módosítása az ajánlattételi határidő megváltoztatása nélkül
Kérdés: Megteheti-e azt az ajánlatkérő, hogy módosítja a dokumentációban foglaltak egy részét az ajánlattételi határidő lejárta előtt 3 munkanappal, de nem hosszabbítja meg az ajánlatételi határidőt?
4. cikk / 14 Dokumentáció módosítása az ajánlattételi határidő változtatása nélkül
Kérdés: Az ajánlatkérő módosította a dokumentációt az ajánlattételi határidő lejárta előtti 3. napon, az ajánlattételi határidőt viszont nem hosszabbította meg. A módosított dokumentáció feltételeinek nem tudunk ilyen rövid idő alatt eleget tenni. Hogyan járjunk el hasonló esetben?
5. cikk / 14 Felhívás és dokumentáció módosítása
Kérdés: A felhívás és a dokumentáció tartalma meddig módosítható?
6. cikk / 14 Felhívás és dokumentáció tartalmának eltérése
Kérdés: Mi a teendő, ha az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció tartalma egymástól eltér? Ez orvosolható, vagy új eljárást kell kiírni?
7. cikk / 14 Dokumentációs hiba orvoslása ajánlattétel után
Kérdés: Mit tehetek, ha a dokumentációban szereplő szerződésben benne maradt, hogy a meghiúsulási kötbér és teljesítési biztosíték is kötelező? Időközben ajánlattétel történt, és az egyik ajánlattevő figyelmeztetett a hibára. Hogyan tudom orvosolni ezt az eljárásban?
8. cikk / 14 Kiegészítő tájékoztatás "több részletben"
Kérdés: Van-e lehetőség arra, hogy az ajánlatkérő "több részletben" válaszolja meg a kiegészítő tájékoztatásra irányuló kérdéseket? Ha igen, mi ennek a technikája?
9. cikk / 14 Önkéntes hiánypótlás benyújthatósága
Kérdés: Milyen jogszabályon alapul a felhívásnak az a rendelkezése, mely szerint az "önkéntes" hiánypótlást az eredményhirdetést megelőző legkésőbb 10 nappal nyújthatja be az ajánlattevő? Ehhez kapcsolódva kérdésünk az is, hogy a hiányokat meddig lehet pótolni?
10. cikk / 14 "Eredményhirdetés" tárgyalás nélküli eljárásban
Kérdés: Tárgyalás nélküli eljárásban hogyan értesülünk az eljárás eredményéről?