Eljárásrend szakember cseréje esetén

Kérdés: A teljesítésben részt vevő szakemberek cseréjével, valamint új szakértők bevonásával kapcsolatosan kérem a segítségüket: Jól értelmezzük, hogy ha a teljesítés során új szakértő kerül bejelentésre (például, mert az több projekt párhuzamos futása miatt szükséges), akkor elegendő az adott szakembert a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni? Amennyiben az új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek megfeleltetni, vagy ebben az esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti? Abban az esetben, ha új szakértő egy, az ajánlatban megjelölt, nemcsak alkalmasságot, hanem értékelési szempontot is igazoló szakértő helyett kerülne bejelentésre, elegendő a szerepkörre vonatkozó alkalmassági követelményeknek, valamint az értékelési szempont szerinti adott esetben végzettségnek/képzettségnek, projekttapasztalatnak megfeleltetni, vagy ez esetben legalább ugyanannyi szerepkör szerinti gyakorlati idővel (hó) kell rendelkeznie, mint az ajánlatban megjelölt, alkalmasságot igazoló szakértőnek – még akkor is, ha az alkalmassági minimumokat kevesebb gyakorlati idővel is teljesíti, valamint rendelkeznie kell az értékelési szempont szerinti végzettséggel/képzettséggel, vagy adott esetben projekttapasztalattal?
Részlet a válaszából: […] ...az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban vagy részvételi jelentkezésben a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. október 10.

Cégadatváltozás jelentése folyamatban lévő szerződés esetén

Kérdés: Hároméves határozott időtartamú szerződést kötöttünk az ajánlatkérővel. Ha a cégadatainkban változás áll be, ezt jelentenünk kell, vagy az ajánlatkérő folyamatosan ellenőrzi a cégállapotot a szerződés fennállta alatt? Ha jelenteni kell, akkor a változás bejegyzését követően?
Részlet a válaszából: […] ...szóló tájékoztató közzétételét mindez nem igényli. A cégadatok változásával kapcsolatban egy sajátos eset van, mely ez alól kivételt képez, méghozzá keretmegállapodásos eljárás esetében, amennyiben a verseny újranyitása megtörténik, és ez alatt következik...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. február 18.

Önkéntes hiánypótlás

Kérdés: Meddig teljesíthető az ún. önkéntes hiánypótlás, és milyen körben, tartalommal?
Részlet a válaszából: […] ...szerint.A Kbt. 128. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. május 29.

10 százalék alatti alvállalkozó "kilépése" a szerződésből

Kérdés: 10 százalék alatti alvállalkozónkkal szerződéses jogvita alakult ki a közbeszerzési szerződés teljesítése alatt. Az alvállalkozó kijelentette, hogy emiatt a továbbiakban nem vesz részt a szerződés teljesítésében. Mit tehetünk?
Részlet a válaszából: […] ...(a továbbiakban: projekttársaság) kell teljesítenie;– az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – a (3) bekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. április 24.

Alkalmasság igazolásának időszaka alvállalkozócsere esetén

Kérdés: Az előző Kbt. szerint 2010-ben kötöttünk egy szerződést az ügyféllel, amelyben az alvállalkozó igazolt referenciát (a 2008-2010-ig terjedő időszakra, évenként). Az alvállalkozót az ajánlattevő cserélni szeretné. Az új alvállalkozónak (melynek hasonlóképpen kell alkalmasságot igazolnia) mely évekre vonatkozóan kell a referenciát nyújtania? A csere időpontjától számítva az elmúlt három év, vagy pedig az eredetiek szerinti évekre (mindezt úgy, hogy esetlegesen a cég már nem is foglalkozik ilyesmivel évek óta)?
Részlet a válaszából: […] ...projekttársaság) kell teljesítenie;– az ajánlattevőként szerződő fél teljesítésében – az alábbi, harmadik bekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó és szakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. március 20.

Új szabályok a közbeszerzési szerződésekre

Kérdés: Az új törvény tartalmaz majd új szabályokat a szerződés megkötése és teljesítése vonatkozásában?
Részlet a válaszából: […] ...szerződő fél teljesítésében azajánlatban megjelölt alvállalkozó működhet közre, valamint – a következőbekezdés szerinti kivétellel – köteles közreműködni az olyan alvállalkozó ésszakember, amely a közbeszerzési eljárásban részt vett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. november 2.

Önéletrajz kiegészítése

Kérdés: Ajánlatkérő új önéletrajzot kér, amelyben a korábbi referenciái is szerepelnek a szakembernek. Pontosabban még be tudnánk írni több referenciát is, amire eddig nem gondoltunk. Megtehetjük?
Részlet a válaszából: […] ...hatályos Kbt. a hiánypótlás lehetőségét igen szélesretárta, és csak az alábbi, 83. § (2) bekezdésében meghatározott kivételekesetében nem teszi lehetővé a hiánypótlást.A szabályok értelmében az ajánlatkérő köteles az összesajánlattevő számára,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. augusztus 29.

Projekttársaság a teljesítésben

Kérdés: Az ajánlattevő közvetlenül, vagy csak projekttársaságon keresztül teljesíthet? Vannak-e erre vonatkozó szabályok a Kbt.-ben?
Részlet a válaszából: […] ...(9) bekezdésetartalmazza, hogy az ajánlattevők az alkalmassá minősítéshez – a Kbt. 66. § (1)bekezdésének a) és b) pontjai kivételével – együttesen is megfelelhetnek. Ezzelkapcsolatosan felhívjuk a figyelmet arra az új rendelkezésre, amely előírja,hogy azt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. december 13.

Közös ajánlattevők igazolása

Kérdés: Közös ajánlattevőknél a kizáró okokat külön-külön kell-e igazolni?
Részlet a válaszából: […] ...alkalmassá minősítéshez azajánlattevők – a törvény 66. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai szerintialkalmassági követelmények kivételével – együttesen is megfelelhetnek az előírtalkalmassági követelményeknek, továbbá a Kbt. 66. §-ának (2) bekezdése és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2008. február 18.

Együttes megfelelés szabályai közös ajánlattétel esetén – ajánlatkérői rendelkezés hiányában

Kérdés: A Kbt. 52. §-a lehetőséget biztosít közös ajánlattételre. Valamennyi további kérdésünk arra az esetre vonatkozik, ha a közös ajánlattevők a Kbt. 69. §-ának (5) bekezdésében foglaltak szerint az előírt alkalmassági követelményeknek együttesen is megfelelhetnek, azaz az ajánlatkérő erre vonatkozóan az ajánlati felhívásban nem rendelkezett. Kérdéseink ennek megfelelően a következők: A közös ajánlattevők számára vonatkozóan van-e korlátozás? Az ajánlati felhívás 10 százalék feletti alvállalkozókra vonatkozó alkalmassági előírása értelmezhető-e (utólagosan) a közös ajánlattevőkre is? Az "együttesen való megfelelés" értelmezhető-e úgy, hogy a pénzügyi, gazdasági, műszaki, szakmai alkalmassági feltételek közül – a közös ajánlattevők választása szerint – egyik feltételnek az egyik, a másiknak a másik (és így tovább, akár váltakozva is) megfelelhetnek, vagy a közös ajánlattevők bármelyikének ugyan, de egyedül kell megfelelnie valamennyi alkalmassági előírásnak?
Részlet a válaszából: […] ...státusú résztvevője aközbeszerzési eljárásnak.Áttérve az utolsó kérdésre: az első kérdésre adott válaszbanjelzett feltételek kivételével, ahol önálló megfelelés van, a többialkalmassági feltétel többféleképpen teljesíthető. Teljesíthető oly módon...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 3.