SZÉP kártya beszerzésének közbeszerzés-kötelezettsége

Kérdés: Széchenyi Pihenőkártyával kapcsolatban lenne kérdésem. Több helyütt (Közbeszerzési Levelek, Közbeszerzési Szemle) is olvastam, hogy az 55/2011. kormányrendelet szerint a SZÉP kártya beszerzése nem közbeszerzés-köteles, mivel nem visszterhes a szerződés. Feltehetőleg a rendelet 10. §-a alapján következtetnek erre. A KÉ-ben SZÉP kártyával kapcsolatos felhívást nem találtam, mi meghaladjuk a közbeszerzési értékhatárt e tárgyban, és három bank is tudja nyújtani ezt a szolgáltatást számunkra. Mi az álláspontjuk a SZÉP kártyával kapcsolatban, kell-e rá közbeszerzési eljárást lefolytatni, vagy a hivatkozott kormányrendelet 10. §-a alapján kivédhető, hogy nem közbeszerzés-köteles? (A banknak átutaljuk előre az összeget, és ő feltölti a számlákra.) De ha mégis le kellene folytatnunk, milyen bírálati szempontok lehetnek? A kártyákra, számlákra utalandó összeg ugyanannyi minden esetben, maximum az elfogadóhelyek száma változhat, itt nincs előteljesítés, kötbér stb., mivel mi utalunk, és utána él a feltöltött számla, tehát elég életidegen lenne a közbeszerzés, mégis 3 bank is tudja nyújtani a szolgáltatást. Vagy ezt az esetet a Kbt. 120. §-ának k) pontja alapján lehet kivételnek tekinteni, mint pénzforgalmi szolgáltatást?
Részlet a válaszából: […] ...hivatkozott kormányrendelet 2. §-a szerint a Széc­henyi Pihenő Kártya nem más, mint egy elektronikus utalványkártya, amelyet bank bocsát ki. A kormányrendelet 10. §-a rendelkezik az ezzel kapcsolatban megfizetendő költségekről az alábbiak szerint:– a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. május 7.

Ajánlati kötöttség feloldása elektronikus árlejtésnél

Kérdés: Ha az eljárásban az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontot alkalmazzák, azaz több részszempont van, olyan részszempontok, amelyek kellő pontossággal meghatározhatók (ár, teljesítés időtartama, kötbér mértéke százalékban), lehetséges-e, hogy csak az árra legyen árlejtés? Vagy ebben az esetben mindegyik részszempontra biztosítani kell az árlejtést?
Részlet a válaszából: […] ...elektronikusan gyakorolható eljárási cselekmények szabályairól, valamint az elektronikus árlejtés alkalmazásáról szóló 257/2007. kormányrendelet 17. §-ának (2) és (3) bekezdése lehetővé teszi az értékelési részszempontok közötti választást. Nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 12.

Bírálati szempont építési beruházásnál

Kérdés: Az új törvényben eltörölték az építési beruházásokra vonatkozó külön előírásokat, így a bírálati szempontra vonatkozókat is. Lehet-e bírálati szempont építési beruházás esetében csak a vállalási ár, ha a szerződésben már előre kikötöttük a garancia idejét, kötbért stb.?
Részlet a válaszából: […] ...kihirdetésre az építési beruházások közbeszerzési eljárás soránkészítendő dokumentációjának tartalmáról szóló 215/2010. kormányrendelet. Arendelet amellett, hogy részben új szabályokat vezetett be az építésiberuházásokra vonatkozó közbeszerzési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2010. november 2.