Közbeszerzés elmulasztásának szankciója

Kérdés: Egy klasszikus ajánlatkérőnél (központi költségvetési szerv) létszámleépítés volt, ami az adatelemzőket, kutatókat is érintette. A sürgető határidős feladatok miatt várni nem lehetett, ezért szerződés alapján egy külső céget is bevontak a feladatok megoldásába. A feltételek kb. az alábbiak voltak: megbízás minden negyedévben 4 millió forintig, de mindig a konkrét munkához igazodóan, konkrétan számla alapján. Az intézmény vezetőjét felmentették, s az egyik fő indok az volt, hogy pályáztatás nélkül kötött szerződést. Ha a havi szerződéses keretösszeget a szerződés végéig, azaz 2004 decemberéig felszorozzuk, akkor ez csekély mértékben túllépte az értékhatárt, de a várható feladatátcsoportosítás és a konkrét számlás elszámolás miatt valószínűsíthető volt, hogy a tényleges kifizetések a közbeszerzési értékhatár alatt maradnak, továbbá a nagyon közeli jelentéstételi kötelezettséghez kapcsolódó feladatok miatt még az egyszerű eljárás sem fért volna bele a rendelkezésre álló időbe. Tényleges túllépésre nem került sor, mert négy hónappal a megállapodás megkötése után, közös megegyezéssel felbontották a szerződést, de ezt már nem a felmentett vezető eszközölte. A közbeszerzés elmulasztását hasonló körülmények között (leépítések, átszervezések, teljesítési kényszer, bizonytalanságok, az értékhatár csekély túllépése) hogyan szokták szankcionálni? Van-e esetleg erre precedens? Tudnak-e esetleg olyanról, hogy ilyesmi felmentési indokként szerepelt, vagy felmentéshez vezetett?
Részlet a válaszából: […] 2004. évre vonatkozóan a Kbt. 402. §-ának (4) bekezdéseértelmében 2 millió forint volt a minimális értékhatár. Feltételezzük, hogy azadatelemzési feladatokat tanácsadás keretében szerezték be, amelynek 2004-esszabályozása értelmében (központi költségvetési szervről...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. május 14.

Közbeszerzések ellenőrzésének gyakorlati problémái

Kérdés: Az ellenérték kifizetésénél alapvető problémát jelent, főleg az uniós költségből történő megvalósítások esetén, hogy az ellenőrzések nagyon elhúzódnak, emiatt a beruházást kezdeményező intézmény, önkormányzat stb. a felvett hitelek miatt olyan lehetetlen helyzetbe, adósságba kerülhet, ami számára nagy teher. Előfordul olyan beszerzés, ahol a megvalósítást követően eltelt egy év múlva kerül csak sor az uniós ellenőrzésekre, és az eljárás lezárása után kapják meg az önkormányzatok a pénzt. Ez nem a közbeszerzési tárgykörbe tartozik, de valamilyen rendezés e téren is szükséges lenne, mert összefüggésben van a kifizetések elhúzódásával. Tudnak-e ebben a körben érdemi változásról?
Részlet a válaszából: […] ...szerinti – előzőekben megjelölt – határidő eredménytelenelteltét követően az ajánlattevőként szerződő fél azonnali beszedési megbízástnyújthat be a törvény 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérőbankszámlája terhére.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. február 19.

Közbeszerzési tanácsadó helyi önkormányzatnál

Kérdés: Helyi, települési önkormányzatnál kötelező-e alkalmazni hivatalos közbeszerzési tanácsadót? Ha igen, akkor milyen végzettséggel kell rendelkeznie?
Részlet a válaszából: […] ...és a dokumentációelkészítésébe, és bevonhatja a bírálóbizottságba is. A hivatalos közbeszerzésitanácsadót a tevékenységéért megbízási díj illeti meg. A tanácsadó atevékenysége körében okozott kár megtérítéséért a Ptk. szerint felel.Az eljárásba...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 1.

Közbeszerzési tanácsadó kötelező igénybevétele

Kérdés: Egyszerűsített közbeszerzési eljárást lebonyolíthat-e az önkormányzat polgármesteri hivatala anélkül, hogy OKJ-s bizonyítvánnyal rendelkező szakember ebben részt venne (a hivatal dolgozója közgazdász végzettségű)?
Részlet a válaszából: […] ...ajánlatkérő szabadon mérlegelheti, hogy a megfelelőszakértelmet a szervezetén belül foglalkoztatott szakemberekkel éri-e el, vagypéldául megbízás alapján "külső" szakértő, szervezet bevonásával. A közösségi értékhatár felett kötelező...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. március 21.

Szerződés teljesítésének kikényszerítése

Kérdés: Kikényszeríthető-e a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött megállapodás teljesítése az ajánlattevőként szerződő fél által? Ha igen, milyen módon?
Részlet a válaszából: […] ...az (1) bekezdés szerinti, harmincnapos határidő eredménytelen leteltét követően az ajánlattevőként szerződő fél azonnali beszedési megbízást nyújthat be a Kbt. 22. §-ának (1) bekezdése szerinti ajánlatkérő bankszámlája terhére. Emlékeztetőül: az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 20.