40 cikk rendezése:
1. cikk / 40 Tájékoztatási kötelezettség hamis nyilatkozat miatti kizárás hiányáról
Kérdés: 2020 novemberében indult nemzeti nyílt, árubeszerzésre irányuló közbeszerzési eljárás során a gazdasági szereplő nyilatkozatában akként nyilatkozott, hogy vele szemben az eljárás során előírt kizáró okok nem állnak fenn. Az ajánlatkérő a bírálat során ellenőrizte az elektronikus nyilvántartásokat, megállapította, hogy azok egyikében sem szerepel az ajánlattevő. Ajánlata alapján a gazdasági szereplő az eljárás nyertese lett, vele az ajánlatkérő szerződést kötött. Később, a szerződés teljesítése során jutott az ajánlatkérő tudomására, hogy az ajánlattevő az eljárás teljes időtartama alatt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) pontja szerinti kizáró ok hatálya alatt állt, de a Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása nem volt naprakész, emiatt a bírálati szakaszban a nyilvántartásban nem szerepelt a gazdasági szereplő. Később megállapítást nyert, hogy az ajánlattevő az eljárás megindítását megelőző dátummal már a kizáró ok hatálya alatt állt, melyről tudomása volt, mivel a korábbi kizárását több fórum előtt támadta. Így az eljárás során hamis nyilatkozatot tett. Az ajánlatkérő a szerződést a Kbt. 143. § (2) bekezdése szerint felmondta, elállásra már nem volt lehetőség a megkezdett teljesítés és a lezárt részteljesítés miatt. Van-e az ajánlatkérőnek a Közbeszerzési Hatóság felé tájékoztatási kötelezettsége, tekintve, hogy az ajánlattevő a hamis nyilatkozat, illetve a kizáró ok miatt nem került kizárásra az eljárás során, mivel a szerződés teljesítésének szakaszában derült fény a fentiekre?
2. cikk / 40 Hamis adatszolgáltatással kapcsolatos jelentési kötelezettség alkalmasság nem megfelelő igazolása miatt
Kérdés: Amennyiben egy ajánlattevő nem igazolja megfelelően az alkalmasságát, az ajánlatkérőnek kötelessége lejelentenie hamis adatszolgáltatás miatt?
3. cikk / 40 Alkalmasságot igazoló szervezet választható kizáró ok alá kerülése igazolási szakaszban
Kérdés: Igazolási szakaszban vagyunk nyílt eljárásban, de kizáró okok alá került az alkalmasságot igazoló szervezetünk – választható kizáró ok miatt. Gondot okoz-e, ha választható kizáró ok miatt történik, nem pedig kötelező miatt, illetve az, hogy 69. § (4) bekezdés az aktuális eljárási cselekményünk, nem pedig hiánypótlás?
4. cikk / 40 Több szakértő bemutatása egy ajánlatban
Kérdés: Lehet-e, érdemes-e egy ajánlatban egy bizonyos alkalmassági követelmény, valamint ahhoz kapcsolódó értékelési szempont igazolására (alkalmassági követelmény: minimum 36 hó tapasztalat, értékelési szempont: + 0-24 hó tapasztalat) több szakértőt bemutatni? Vagyis: ha egy fő szakértőt kérnek, az ő többlettapasztalatát kérik a felolvasólapon beírni, és arról is nyilatkozni kell, hogy ki az a szakértő, akit az értékelési szempont igazolására kívánunk bemutatni? Van-e értelme több ugyanezen alkalmassági követelménynek és értékelési szempontnak megfelelő szakértőt bemutatni az ajánlatban (természetesen nem a felolvasólapon, hanem csak az önéletrajz, végzettséget igazoló dokumentum, rendelkezésre állási nyilatkozat becsatolásával) azzal a céllal, hogy ha a megnevezett szakértő tapasztalatát valamely okból nem fogadná el az ajánlatkérő, akkor lenne másik/többi opció is helyette?
5. cikk / 40 Nyilatkozattétel felszámolási eljárás vonatkozásában
Kérdés: Az ajánlatkérő a kizáró oki nyilatkozatban azt követeli meg, hogy felszámolási eljárás ne induljon cégünk ellen. Egy tanácsadó szerint ez érvénytelenségi ok, más szerint kizáró ok. Egyáltalán van-e lehetőség ezt előírni, amikor a Kbt. 62. §-a nem így fogalmaz? Hamis adatszolgáltatást eredményez-e, ha mégis lenyilatkozzuk?
6. cikk / 40 Ajánlatkérő jogosítványa a kapcsolattartási formák előírására
Kérdés: Mi értelme van a Kbt. 41. § (3) bekezdésének, amikor minden közbeszerzést nemzeti értékhatártól eleve az EKR-ben kell lefolytatni? Nem esélyegyenlőtlen ez a rendelkezés?
7. cikk / 40 Elektronikus dokumentumok aláírásának szabályai
Kérdés: Ha elektronikusan teszek fel kiegészítő tájékoztatáskérést, akkor azt is alá kell írni elektronikusan? Kinek kell aláírnia? A cégjegyzésre jogosultnak, vagy elég, ha az egyik kolléga elektronikus aláírásával írjuk alá az aláírt és beszkennelt dokumentumot? Esetleg a küldött e-mailt kell csak aláírni? Kérdésünk továbbá, hogy mi az az időbélyeg? Kell-e ezt használni?
8. cikk / 40 Elektronikus úton történő kapcsolattartás módjának értelmezése
Kérdés: Jól gondolom-e, hogy csak a kötelezettségvállalásra alkalmas ajánlattevői nyilatkozatok, igazolások megküldésére vonatkozik a Kbt. 41. §-ának (4) bekezdése, miszerint a nyilatkozatok, igazolások kizárólag fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott formában továbbíthatók elektronikusan? [257/2007. kormányrendelet 6. §; 13/2005. IHM rend. 2. §-ának e) pontja, 4. §-ának (2) és (4) bekezdése.] Az egyszerű másolati példányban is elfogadható dokumentumokra ez nem vonatkozik. Értelmezésem szerint az ajánlatkérő által kiküldött dokumentumokra szintén nem vonatkozhat, hiszen azok nem minősülnek nyilatkozatnak. Megfelelő ez az értelmezés?
9. cikk / 40 Ajánlatkérő által nem igényelt nyilatkozatok benyújtása
Kérdés: Az ESPD mellé benyújtanám a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontokhoz tartozó nyilatkozatot, de nem kéri az ajánlatkérő, sőt kifejezetten a "második" körben kéri a nyilatkozatokat. Mit tegyek? Inkább nyújtsam be mégis elsőre (is)?
10. cikk / 40 Nyilatkozat összeférhetetlenségről
Kérdés: Véleményük szerint kérhető-e új Kbt. szerinti közbeszerzési eljárásban az ajánlattevőtől/alvállalkozótól/kapacitást nyújtó szervezettől olyan tartalmú nyilatkozat, hogy ajánlattevő/alvállalkozó/kapacitást nyújtó szervezet nem minősül összeférhetetlennek a Kbt. 25. § (3)-(4) bekezdésében meghatározottak szerint? Másként, el tudja-e dönteni az ajánlattevő/részvételre jelentkező az ajánlat benyújtásakor, hogy vele szemben fennáll-e az összeférhetetlenség, vagy azt az eljárás során az ajánlatkérőnek kell megállapítania, a rendelkezésére álló információk, az eljárás előkészítésébe bevont személyek ismerete, az eljárás során megtett intézkedései és az esetlegesen a felvilágosítás nyújtása során kapott információk alapján?